A szolidaritás csak akkor él, ha mindenkire kiterjed – közölte Karácsony Gergely ellenzéki főpolgármester-jelölt A Város mindenkié csoport kilencedik Lakásmenetének végén, a budapesti Erzsébet téren vasárnap.

Karácsony: a szolidaritásnak mindenkire ki kell terjednie

Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI

Az ellenzéki politikus úgy fogalmazott: amikor a szolidaritást fel akarjuk darabolni, amikor "rés alakul ki a társadalmi csoportok között", akkor a zsarnokság és a kirekesztés benyomul oda.

Hangsúlyozta: olyan várost szeretne, ahol a szegényeket nem üldözik, hanem támogatják, ahol nem stadionok épülnek, hanem bérlakások. "Olyan európai Budapestet szeretnénk, amely szövetségeseket lát azokban, akik például bérlakásépítésre adnának nekünk pénzt" – mondta.

Karácsony Gergely – aki Zugló polgármestere is – azt mondta, ő az egyedüli budapesti polgármester, akinek a kerületében nem fogadtak el "a hajléktalan embereket vegzáló rendelkezéseket", és aki rendeletbe foglalta azt, hogy az önkormányzati bérlőket elhelyezés nélkül nem lehet kilakoltatni. Hozzátette: egész Magyarországon az ő kerületében adják a legnagyobb összegű lakásfenntartási támogatást a rászorulóknak, és egyedüliként hozott a kerületbe közvetlen európai uniós támogatást szociális bérlakások építésére.

A Város mindenkié csoport kilencedik alkalommal szervezte meg a Lakásmenetet, amellyel a lakhatási válságra kívánták felhívni a figyelmet érdemi intézkedéseket követelve a kormánytól és az önkormányzatoktól. A Lakásmenet Budapest belvárosában a Nehru parkból indulva az Erzsébet térig tartott. A néhány száz tüntető többek között lakhatást, demokráciát, jogállamot, valamint "Airbnb takarodj, a lakhatás alapjog" jelszavakat skandálva vonult, és Karácsony Gergelyen kívül civilek is civilek is felszólaltak.

MTI

54 hozzászólásarrow_drop_down_circle

kereső
@Fantomasz: Ebben semmi különös nincs, a fidess mióta létezik, ezt csinálja. Tedd meg, és fogd rá a "kisnyúlra"- de legfőképpehn Gyurcsányra, Sorosra..., meg mindenkire, aki veszélyeztetheti a hatalmát.Gyurcsányt ki kellett csinálni, mert a két lábon járó demokrata a hatalomba beleszerelmesedett orbánt akadályozta célja elérésében.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Peller Anikó
Jó, ezt értyük, de.

A gazemberekre, a terroristákra, a szándékos bűnelkövetőre, a nyereségvágyból elkövetett piszkosságokra, a pedofilekre, a külföldiekre és a buzikra nem vonatkozik nyilván.

Ja, a buzikra igen, egy kicsit bocsika.
Sámannus
Jáj! te még m1-s vagy? kapcsolj át műholdra, ott mások a kódok, ne foglalkozz olyasmivel ami neked sem árt, leginkább azzal amit nem mondott, mert van más amit mondani kell. Ne sajnáld azt oda juttatni, ahol szükség van, mint oda, ahol meglopnak. a kettő nem ugyanaz
Fantomasz
Jó lenne ha lennének olyan önkormányzatok akik képesek volnának érdemben és hatékonyan megoldani az emberek ,fiatalok lakhatását .Lehetőleg kockázat nélkül .
A devizahitelesek helyzetére is megoldást kellene végre találni , mert k...va sokan ,k...va sokat buktak az egész xaron .
Az sem lenne hátrány ha teljesen másokból állna össze a felső tízezer ,olyanokból akik képesek felfogni hogy a pénzeket megkell osztani mert egyébként nem működik az egész .Komoly pénzügyi és társadalmi felelősséget kell vállalni azoknak akiknek van erre módja vagy behatása . Szóval hagyni kell az asztalon ! Itt lenne az ideje már ezt elkezdeni .
Fantomasz
@Szeparepa2: A szolidaritás főként fentről lefelé működik ,mint írtam annak van nagyobb lehetőség akiknél jogosan vagy véletlenül nagyobb összegek halmozódtak fel . ( gondolok az idióta utódokhoz került kamatos kamatokra is )
Fantomasz
@Szeparepa2: Igen látom megnéztél egy amerikai filmet ,amikor a szegény vállal segítő szerepet az az irgalmas szamaritánus esete . Létezik ilyen de a hatékony segítség felelőssége a gazdagokon múlik , mert nekik is nagyon nem mind1 amikor
kimennek mi van odakinn .
Fantomasz
A mindenkori arányos közteherviselést igényeljük a Magyar társadalomban !
Fantomasz
@Szeparepa2: Jó lejebb a lóról . Szóval én elég szolidalítást vállaltam mikor beszolgáltattam a magánnyugdíj megtakaritásomat 2010 ben . ( Amikor xarban volt a haza és nem Gyurcsány miatt hanem az amerikai adósságválság miatt
és 2001 szeptember 11. miatt ) És hogy 2001 ben az Orbán és Járai előidézte a devizaeladósodást mint nagy látnok .
Lett volna ideje visszavonni vagy visszakozni ha hallgat Sorosra mert a bekövetkezendő veszélyekre 2002 ben figyelmeztetett mindenkit . Ezen kívül még k... asok szolidalitást vállaltam . Jöjjenek az újgazdagok és a kötelező perek
hogy legalább a lenyúlt pénzünk legalább egy részét visszakapjuk .
reagens
Hülyeséget beszél Karigeri. A lumpen, bűnöző, drogos, gyilkos, vérfertőző, iskolakerülő, munkakerülő, agresszív, antiszociális csürhével legyen csak ő szolidáris. A normálisoknak elege van belőlük és nem akarják segíteni az élősködőket.
Aki támogatni akarja ezeket költözzön közéjük! Adja oda a pénzét nekik és dolgozzon rájuk.
Aki Én
@reagens: ...de így te is minden szolidaritást mellőző leszel. Amit leírtál, az alapján rád ismertem.
Na, és mit szólsz a 3 millió közpénzből kurvázó kokainos fideszes polgihoz? Gondolom semmit...
kereső
@Aki Én: Shikari most borkairól-és tettestársairól beszélt? Drogos, bűnöző,munkakerülő,csaló,lopó.sikkasztó, hivatali visszaélést elkövető-és ráadásul qrvázó ,antiszociális. Mind-mind rájuk illik.
reagens
@Aki Én: Megint mellé beszélsz, mint rendesen!
Fantomasz
@Szeparepa2:
Van némi igazad persze ,de tudd hogy a 21.század első balhéját világszinten az arabok -USA ,
Magyarországon Orbán és Járai robbantották ki . A Gyurcsányinak szinte semmi köze nem volt hozzá miközben az egészet a szerencsétlenre fogják már vagy 14 éve .
kereső
@Fantomasz: Ebben semmi különös nincs, a fidess mióta létezik, ezt csinálja. Tedd meg, és fogd rá a "kisnyúlra"- de legfőképpehn Gyurcsányra, Sorosra..., meg mindenkire, aki veszélyeztetheti a hatalmát.Gyurcsányt ki kellett csinálni, mert a két lábon járó demokrata a hatalomba beleszerelmesedett orbánt akadályozta célja elérésében.
reagens
@Szeparepa2: Ne tévedjünk el! Soha nem vontam kétségbe, hogy mindenkit egyenlő jogok illetnek meg! És azonos kötelességek!

Ez alól az elmebeteg már kivétel, mert őt kevesebb jog illeti meg, hiszen bezárják ha ön- és közveszélyes. Az, hogy én milyen empátiával viseltetek egy gyilkos iránt, már egyéni mérlegelés kérdése.
- Ha önvédelem, akkor jogosnak tekintett.
- Ha beteg, akkor diliházba vele.
- Ha épelméjű és nincs mentsége, börtönbe.

Ez szerintem az, amit te leírtál. Az, hogy melyik mellé állnék adott esetben, az pedig az én dolgom, de a felsorolással egyetértek. Akkor mi a problémád?
Peller Anikó
@reagens: Az a probléma dilis, hogy a rabló kurva geciket ajnározod itt ráadásul pénzért.

- Na most ha dilis vagy akkor diliházba veled.
- Ha viszont mégis épelméjűnek találnának az exekútorok, akkor börtön.
- He?
reagens
@Peller Anikó: A baj az, hogy kitaláltatok valamit, mert nem tűritek az ellenvéleményt. Ha nem lennél idióta tudnád, hogy azoknak kell fizetett kommentelő akik bukásra állnak. Az eleve győztes nem költene ilyesmire. Így logikus, hogy te lehetnél fizetett takony de nem lehetsz az. Túl gyenge vagy hozzá! :-))))))))))
SystemError
@reagens: Nem úgy látom, hogy beszopta a gerinctelen hazudozásodat te udavari pórszívó ügynök:) Nem gondoltál még arra, hogy a képességeidet mondjuk tisztességes munkával is kamatoztathatnád. Mondjuk kiszolgáltatott idősekre 500e-s bioptron lámpát ráadni hitelre meg ilyenek! Úgy előttem van, hogy milyen jó lennél ebben!:)
reagens
@SystemError: Neked osztottam lapot? :-))))))))))))) Nyomi! :-)))))
SystemError
@reagens: Nem ismerted Shikari-t az elfutós felszopó művészt?
reagens
@SystemError: A csengő hangjával milyen viszonyt ápolsz? :-))))))))))))))))))))
Ugye nem alszol mélyen? :-))))))))))))))))))))))))
Na, csáááááááááááááááááá! :-)))))))))))))))))))))))
SystemError
@reagens: Jellegtelen, és bizonyítottan súlytalan kis minikuki vagy. Erről ennyit puncika jó:)))) Aztán nehogy úgy járj, mint hasonszőrű elfutós felszópó művészünk. Aki azonnal eldobta a büszke bértroll bundáját... Ki tudja melyik fidess kiskirály lábtörlő csicskája már...:) Mert hát ezek a fidessben a csicskák csicskái. Biztos sokat szól a csengő este neki, hogy " mosd le a gecis yachtomat holnapra csicska" . Na csááá:)))))))))))))))))))))
reagens
@SystemError: Morcos lettél kis idióta? :-)))))))))))))))))))))))
Csrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrr! Tudod!!! :-)))))))))))))))))))))))))))))
Na csáááááááááááááááááááá, nyomi! :-)))))))))))))))))))))))))))
SystemError
@reagens: Lassan több az önmegerősítő smile, mint a szöveg...Nahát nahát elfogytál minikuki?:) Erre mondják, hogy kicsi a fasza, de nagyon rázza! Rázd kitartóan, mert egy nap még nagy politikusok után is takaríthatod a yachtot csengőszóra. Sokra viheted még, talán a kamerát is tarthatod majd valamelyik seglyukába azon a yacht-on... Büszke lennél, hogy a segg, amit egész nap nyalsz esetleg egy nap ilyen kis családi fótó jelleggel a pénztárcádba is kerülhet és akkor bármikor ráránthatnád a kis pattanásodat? Vagy már most is ez van mi...:)
reagens
@SystemError: Ilyen mocskos kis görcsökön nem akadok meg! Magyarázz csak pubika, de el ne felejtsd a csengő hangját! :-)
Csrrrrrrr! :-)))))))))))))))))))))))))))))
Tudod jól, hogy semmibe se nézlek benneteket! Nem kedvelem a magyargyűlölő csürhét! :-)))))))))))))))))))))))))) Ne is vartyogjál tovább, indulj tüntikézni, nyomi! :-)
SystemError
@reagens: Durván fogsz csengetni, az komoly! :)))))) És ezt hogy kell elképzelni nyod, semmi...majd mégdurvábban nyomod, semmi...:) Ez kemény műsor lesz! :))))))Nehogy a földszinti nyugdíjas néni szájba vágjon a botjával :))) Utálja a fidesses pórszívó ügynököket!
csak úgy....
@reagens: sok undormány embört láttam az életemben,de a prímet te viszed tibi!
te nem csak hazudós,kettyós is vagy és álmodozó...
csak úgy....
azért az röhej,hogy magyarországon a sima pógármesteri választások ,fölér egy polgárháboruval,köszönhetöleg a fideszes keresztényeknek.
a valamikor jól idult fideszbö,lett egy erkölcsi nulla!
reagens
@SystemError: :-)))))) Tudod, haver! :-)))))))))))))) Ne legyél nagyon nyugodt! :-)))))))))))
Nem irigyellek nyomi!!! :-)
SystemError
@reagens: Gondolom micsoda bűnszervezet vagytok. Csöngetés, plakát tépkedés, firkálás, arctalan posztok váltogatott nickekkel. Ez aztán az ütőképes maffiózó profil ember! Sugárzik a hatalom és a befolyás a létedből.

Van kis csengős tetkód is? :)
SystemError
@csak úgy...: Egyre durvább a csávó! Vigyázz mert hozzád is becsönget. Nagyon durván tudja nyomni a csengőt!
SystemError
@reagens: Be kéne csöngetni valakihez, de én nem merek, nem tudsz valakit? :)
csak úgy....
@SystemError: engem nem szeret mert tudok 1-s mást a pedigréjéröl !
kicsit sem tiszta fattyú aria a tibi,aztán a magyarságától meg röhögnöm köll!
röndösen végig gyalogoltak a kedves mamán a századok...
SystemError
@csak úgy...: Ez megmagyarázza Csengettyű úr bipoláris és személyiség zavarait! Meg hát beleillik Kubatov szerencsétleneket felkaroló team building technikájába.
csak úgy....
@SystemError: a tibie az a szar,hogy ö nem ön csak közveszélyes!
nem is fideszes gyakorlatilag ,egyszerüen bele zúgott a viktorba. de annyira,hogy egy sexbombázóval sem lehetne elterelni róla! iszonyatosan féltékeny a lölöre és mindenkire,akik a géniusza körül kerngeneg! a kovács zolitól,attu nem félti a szerelmét...,persze még nem látta live,hogy az is ,hogyan néz a viktorra...
SystemError
@csak úgy...: Én úgy vettem észre, hogy néha elég, ha Bayer oda lógatja neki. Vagy ilyenkor csak reflexból kapja be és közben is Viktorra gondol? De ez az ember ennyire beteg, hát a fidesz egyenlő Viktorral... Ez egy lehetetlen szerelem, szerintem Viktor nem hagyná el a fideszt érte. Akkor Viktor, amikor a száját nyaldossa az igazából Csengettyű úr a pulpitus alatt...
reagens
@SystemError: Van erre a feladatra szakember! Ne aggódj, meg lesz oldva! :-)))))))))))))))))))))))
SystemError
@reagens: Elmész végre szakemberhez. Nagy ürességb és apró kuki lehet, megmondom én orvos nélkül is ezt neked, ha mindig ilyen nevetséges hazugságokkal kompenzálsz vissza. Komoly önképzavarokkal küzdessz Csengettyű úr! Jó, hogy elmész orvoshoz!
reagens
@SystemError: Csrrrrrrrrrrrr! :-)))))))))))))))))))))
SystemError
@reagens: Hallod te most most ott csrrrrrrr-özöl a szobádban. Adjá már abból , amit szívsz! :)
SystemError
@reagens: Mostmár biztos, hogy te vagy Durbincs is, csak napközben kokózól estemeg előkerülnek az igazi karzsibbasztók. Úgy érzem most az átmeneti állapotban írtál..:) Azért durva lehet, hogy elindulsz valahová Shikariként, a buszra már reagens szál fel, de le már Durbincs. Többen is vagy ennél...?
reagens
@SystemError: Csrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrr! Készülődj! :-))))))))))))))))))))))))))))))))
SystemError
@reagens: Nem örülök, ha román himringyók nyomják a kaputelefont, amikor anyád szokta. Hogy néz ez ki érted. Mondom vigyázz Bözsi néninvel majd. A buzikkal semmi baja, de a románokat és a fideszt nem csipázza.
reagens
@SystemError: Ne szorongj már annyira! Jó lesz a társaság! :-))))))))))))))))))))))))))))))))))))
Csrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrr! :-)))))))))))))))))))))
SystemError
@reagens: Hozzál zacsit a pudvás fogaidnak. Többen jöttök akkor kelleni fog szilvia is. Ne gondold, hogy majd hugyot fogok takarítani utánatok.
SystemError
@reagens: Amúgy most miért viselkedsz úgy, mintha nem egy elfutós csicska buzi lennél, aki nem más elfutós csicska buzik csicskája valahol :)))))))))))))))))
SystemError
@reagens: Olvasd már el ezt csicska, sunyi dumát. Nem egy pondró, boztos nagyon kicsi neki nem:

"Mivel úgy érzem, hogy megfélemlítetek és a burkoltan bevallott adatlopással ez konkretizálódott, valamint sunyi módon a joggal visszaélve akartok ellehetetleníteni, így befejezem a Propelleren való ténykedésem.
Találok más fórumot és helyet, hogy a magyarság érdekeiért kiálljak és leleplezzem a liberális mesterkedéseket!"

Kemény gyerek lehet nem Csengettyű úr?:))))))))
reagens
@SystemError: Úgy látszik csak szorongsz egy kicsit! Bosszant ez a megjegyzés, hogy csrrrrrrrrrr? :-))))))))) Háromszor kellett válaszolnod? :-)))))))))))))))))))))))) Egy semmire? :-)))))))))))))))))))))))))
Csrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrr! :-))))))))))))))))))))))))))))))))))

Szépen elnézést kérsz és akkor elfelejtem a bosszantásod! :-)))))))))))))
reagens
@SystemError: Igyekszem felnőni hozzád és még írok! :-))))))))))))
Egyszerű logikai sort fogok levezetni neked, mert látom hülye vagy!
Nem mászkálsz utánam kötözködni és akkor nem bosszantalak!

Ezt talán még egy ilyen idióta is megérti! :-)))))))))))))))))))))))))
Na csáááááááááááááááááááááááááááá! :-))))))))))))))))))
SystemError
@reagens: Kétszer írtál csicska, szorongsz? Sok a smile, konpenzálod, hogy egy senki vagy, ami miatt szorongsz? Kétoldalú kérdés-választ is csak egy jellemtelen csicska tematizál egyoldaluvá... Anyádnak megmondhatod pl hogy mit csináljon, de aztán csak nyomja a csrrrrrrrrr-t. Szóval magyarázhatsz, de nem az történik, amiket a sámlikádon gondolsz. Tudod miért, mert egy csicska senki vagy!:))) Kényelmetlen a csicska bértroll lét, szegény kis Csengettyű úr!:)
reagens
@SystemError: Csrrrrrrrrrrrrrrr! :-))))))))
Majd ha bocsánatot kértél nyomi!
SystemError
@reagens: Nem én tehetek róla, hogy csicska vagy. Meg arról sem elfutkározól, ha szitu van, persze ez következik abból, hogy csicska vagy!
reagens
@SystemError: Tanulj már egy kis tisztességet, ha egy magyarral beszélsz nyomi! :-))))))))

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.