Mint ismert, a magyar labdarúgó-válogatott 2-0-ás vereséget szenvedett Wales-ben Európa-bajnoki selejtező mérkőzésen, ezzel végérvényesen eldőlt, hogy egyenes ágon biztosan nem lesz ott a 2020-as kontinesviadalon és negyedikként zár a csoportban Horvátország, Wales és Szlovákia mögött. A válogatott teljesítménye, az ezt övező csalódottság és az ebből származó elégedetlenkedés mellett természetesen nem tudott elmenni szó nélkül egykori válogatott labdarúgónk és állandó Bajnokok Ligája-, illetve Premier League-szakértőnk, Hrutka János sem. A mérkőzés utáni kommenteket olvasva, a Ferencváros legendájának a Hiperkarma Felejtő című slágere jutott az eszébe, végkövetkeztetésként pedig szerinte az ég világon semmi meglepő nem történt a realitásonon kívül. "Pedig mi is történt valójában? Semmi, csak egyszerűen nem tudjuk reálisan kezelni, értékelni helyzetünket, képtelenek vagyunk most már évtizedek óta szembenézni azokkal a problémákkal, mellyel labdarúgásunk küzd. Öntjük bele a...
Szakértőnk kimondta a fájó igazságot a magyar foci helyzetéről / Spíler TV
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
Itthon
- 2024. May 22., 10:34
Dobrev Klára hatalmas bejelentésre készül – egy közjogi méltóságról rántja le a leplet
Itthon
- 2024. May 22., 10:59
Hajóbaleset: összeszorul a szív a gyászoló nagymama vallomásától
További ajánlatok
Szórakozás
- 2024. May 21., 15:23
Óriási trauma: Az expornós kesereg a Facebookra, mert keveslik rajta a ruhát
Itthon
- 2024. May 21., 13:07
Ilyen autóból szinte lehetetlen élve kiszállni, ijesztő fotók
Itthon
- 2024. May 21., 08:20
Ágyúdörgés lesz ma a budai várban – Ne ijedjen meg
7 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Dolgozni kell, keményen ahhoz hogy eredmény legyen.
Dzsudzsák féle fogadkozások semmit sem érnek, ha nincs mögötte az edzésen elvégzett kemény munka.
Hofi fogalmazta ezt meg annak idején:
Kérdés: Tud úszni? Nem! És ha megfizetem?
Hiába adunk a magyar válogatottnak fejenként 10 milliót akkor, ha legyőzik az éppen aktuális ellenfelüket, ha az ehhez szükséges tudást nem tanulták meg! A pénz az kell a focistáknak, csak éppen ezért nem akarnak megizzadni sem...
a megfelelő játékos sajnos taxisofőrként (vagy más ) dolgozik és a közelébe sem jut az élvonalbeli footballnak ,
lehet bármilyen elnevezésű akadémia :-(((((((((((((( Merhák és fogalmatlanok akarnak nemzetközi szintű footballt csinálni kontraszelektáltakkal . Nem fog menni :-(((((((((((((((
Most mondjuk meg neki világosan Nem sírni kell ilyenkor, hanem a nélküled himnuszát óbégázni torokszakadásig.
Még ennyit sem tud ez a furik? Én is énekelem és minden héten bevágok hármat sörből bizony! Az index riportere is hibás mert nem állt fel nekije. Rossz magyar szoktam is mondani soxor, ha nem elég nemzeti a focink
Ennyi . Ezt tisztán lehetett látni aki figyelte végig a selejtezőkön és előtte hogy mit csinált :-(((((((((((((((
Új hozzászólás