Nem halasztja el a kormány a márciusban indítandó nemzeti konzultációt, ilyen fel sem merült egyelőre – mondta a Népszavának két kormányzati kommunikációban dolgozó forrásunk is. Az ügyben feltett kérdéseinkre a kormányszóvivői iroda egyelőre nem válaszolt. A kérdés azután merült fel, hogy a koronavírus-járvány egyre közelít Magyarországhoz, és ha a helyzet rosszabbá válik, akkor gyorsan változhatnak, mik lesznek a kormány legfontosabb feladatai. Ráadásul Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Orbán Viktor kormányfő is arról beszélt: kicsi az esélye annak, hogy Magyarországot elkerülje a fertőzés, ebben az esetben pedig az állami szervekre nagyon nagy feladatok hárulnak majd. Ebben az esetben akár indokolt is lehetne a konzultáció elhalasztása. Ehhez képest Orbán Viktor tegnap reggel a közrádióban – miután hosszan beszélt a járványveszélyről – a március közepén induló nemzeti konzultációval kapcsolatban csak részvételre buzdított.

Forrás: nepszava.hu
Feltöltő: Északi
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

CsipkeRózsa
Orbán fontossági sorrendje fordítva működik.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.