A DK szerint a miniszter csak a pánikot és a bizonytalanságot növeli.

A Demokratikus Koalíció (DK) arra szólítja fel a kormányt, hogy azonnal zárja ki a koronavírus-járvány miatt felállított operatív törzsből Kásler Miklóst, az emberi erőforrások miniszterét.

A DK szerint Kásler Miklóst ki kell zárni az operatív törzsből

Arató Gergely frakcióvezető-helyettes szombati budapesti sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott:

az egészségügyért is felelős miniszter bebizonyította, hogy alkalmatlan a feladatai ellátására. Nem lehet olyan ember az operatív törzs tagja, akinek minden nyilatkozata csak a pánikot és a bizonytalanságot növeli

– tette hozzá.

Az ellenzéki politikus hangsúlyozta, a miniszter az elmúlt napokban többek között olyan kérdésekre nem tudott választ adni, mint, hogy miért nem végzik el a szükséges teszteket, vagy hogy miért nem vizsgálták meg az egyik fertőzött diák csoporttársait.

A miniszter arra sem tudott felelni, hogy a két fertőzött iráni diák mikor érkezett vissza Magyarországra, mikor jelentkeztek vizsgálatra, sőt egy napig azt sem tudta, hogy melyik egyetemre jár az egyik hallgató – emelte ki az országgyűlési képviselő.

Cikk- és címlapkép: MTI/Kovács Tamás

(MTI)

14 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Aki Én
Ez az ember már ránézésre sem normális, viszont rettentő ápolatlan. Abszolút figyelmen kívül kell hagyni amit mond, úgyis csak egy báb.
Ez az ember beszél higiéniáról:

b1.blog.hu/2018/10/05/kasler_miniszter_koszos_korme
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
ómió
És milyen efftársi "képződményt" javasolnak helyette?
Clavigo
Ha nem lenne kretén,,,akkor nem kérték vona fel a " job "-jára...
fahrenheit451
Ezt mindenhonnan ki kell zárni, és nyugdíjba küldeni. a picsába!

Őrület, hogy ilyen emberek egyáltalán léteznek.
Tízparancsolat (ami egyébként 600+, csak ebből tíz volt kőbe vésve) te hülyegyerek?
Ha csak egyet nem tartasz be, halált érdemelsz, bakd meg, és ugrott a mennyország tourist!
De az van, te, akinek a szeme sem áll jól (és most nem fizikailag értem ezt), hogy te (ti), a tízből minimum ötöt nem tartasz be (a hatszáz pluszból meg kurvára sok százat nem).
Szóval, egy kudarc az egész életed, és végül mész a pokolba örök szenvedésre ítélve.

Bánnád, K. Miklós gyanúsított, hogyha egymilliárd évenként rád néznék a mennyországból, és megkérdezném tőled, hogy hogy vagy?
Lepényleső
Lehet hogy nem a pánikot és a bizonytalanságot növeli? Egyszerűen csak így próbálja az igazságra az embereket
rávezetni,mert azt kimondani nem meri? Ez ha így van,- akkor ha vannak,milyenek az emberi tulajdonságai?
Qqberci
Szerintem meg Káslert be kell zárni valami félreeső helyre, ahol adnak rá hátulkötős nemakarom-kiskabátot...
nezelodo
Kásler jobban tenné, ha rendházba vonulna, az állami kitüntetéseivel együtt, de ne gyógyító rendbe, mert nem irtani kell a betegeket, hanem gyógyítani. Eközben olvasgassa a tíz parancsolatot, amelyeket a földi istene még hírből sem ismer, és még véletlenül sem tartja be egyiket sem.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.