A Semmelweis Egyetem rektora szerint a koronavírus-járvány egy egyszeri történet lesz, mert nem történnek lényeges mutációk a vírusban.

emmelweis-rektor: a Covid-19 el fog tűnni, a vírus mutációja szempontjából ez egyszeri történet lesz
Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Merkely Béla a Magyar Hírlapnak adott interjújában arról is beszélt, hogy a közösségi közlekedés során mindenképpen javallott arcmaszkot viselni, s ugyancsak lényeges a rendszeres és alapos kézmosás.

"Mi egy meleg szívű nemzet vagyunk, sokat ölelkezünk, kezet fogunk, rengeteg a testi kontaktusunk – most ezeket egy csöppet vissza kell szorítani és áttérni az udvarias távolságtartásra"

- állította Merkely.

A rektor szerint a betegek közel tizedét az úgynevezett szuperfertőzöttek teszik ki, és mivel ők felelősek az újonnan fertőzöttek nyolcvan százalékáért, mindenképpen meg kell találnunk őket. Ezek olyan személyek, akik lehetnek lázasak, köhöghetnek, fej- és végtagfájdalmak gyötrik őket, az ízlelésük és a szaglásuk is hibádzik. "Ha ezeket a polgárokat két-három hétre el tudjuk különíteni, akkor rendkívül sokat teszünk, tettünk a járvány tartós visszaszorításáért."

Merkely a védőoltással kapcsolatban azt mondta, bízik a novemberi céldátumban. 

Úgy látja, az influenzával szemben a Covid-19 el fog tűnni.

"Ez egy egyszeri történet lesz, mert nem történnek lényeges mutációk a vírusban. Az influenza esetében ez nincs így, ott folytonos a változás"

- jövendölte a rektor.

25 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
"A vak is azt mondja [mondta], majd meglátjuk."
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
SystemError
Ez kurvára feleőtlen kijelentés volt. Nincs meg a nyájimmunítás, egyelőre csak terjed és egyre jobban. Miért is ne lobbanhatna be, ha kintről visszajön újra. Hihetünk pl a BCG-ben is, de felelősen a szeptember-októberi fagyi ezer okból nyúlhat vissza.

Sajnálom, de tudós ilyet nem jelent ki előre. Mint magánember számolhat egy forgatókönyvvel, de tudósként ezt mondani.. Nyilván a turisztika és az állami adóbevételek oldaláról az tesz jót, ha nem tartalékolnak októberi karanténra az ember... Most nem ez van, hiába nyitott ki minden a Balatonnál. Kb. lángost vesznek, de nem járnak esténként 10-15e-ért éttermbe.
Aki Én
Egyik ezt mondja, a másik azt. Hallani azt is, hogy nem fog eltűnni, sőt vakcina sem lesz, mert mesterségesen előállított vírus.
Tényleg mindenki mást mond.
Eladott Ország
"A vak is azt mondja [mondta], majd meglátjuk."
Pálinkás Pál
@SystemError: Szar hír ez nektek rettegőknek...azért nézz egy kicsit utána Merkely életútjának...ő nem beszél a levegőbe ,mint cilike...a profrsszor úr márciusban megmondta...nyárra mindenki nyugodtan tervezhet...ami így is lett...és már senki nem is foglalkozna vele ,ha valami okból a politikusok,meg ti nem tolnátok állandóan a negatív dumákat...
"a közösségi közlekedés során mindenképpen javallott arcmaszkot viselni" ez meg az amit én mondok régóta...Javallott,nem kötelező...aki fél az felveszi!!! mellesleg néha elnézem a buszokat,ha várok valamire./jómagam nem ültem rajta vagy 20 éve.../ azemberek zömén az áll alatt a maszk...és olyat nem is nagyon látok akinek az orra ne lenne szabadon...mellesleg ,ha nekem nem hiszel...fogj a kezedbe egy csiszolót...vedd fel az általános sebészi maszkot...aztán dolgozz csak öt percig...utána bátran köpj a földre ,és nézd meg milyen fekete...no ennyit ezekről a maszkokról...ja ...és a vírus nagyságrendekkel kisebb mint a por...akkor minek cseszegetik vele az embereket??? a kérdés költői,el kell adni a sok beszerzett vacakot!!!
Sámannus
@Pálinkás Pál: Nem talált. A maszk nem felesleges. Jobb felkészülni akármikor történhet tömeges fertőzés. A cseppfertőzés kivédhető maszkkal, csak te nem érted, vagy félre magyarázod a helyzetet. A kilégzett levegő párája kicsapódik a maszkon, így javítja a szűrőképességet. Kis koncentrációba a mérges gázokat is kiszűri, legalábbis vastagabb szövet részben képes ilyesmire is.. Jobb ha tisztában vagyunk ilyen apróságokkal, mert nem tudjuk mikor kerülünk olyan helyzetbe amikor védekeznünk kell. Minden esetre a védekezésben fontos szerepe van, ha csak 20-30% -os a védelem akkor is. A közlekedés apropóján lehet olyan helyzet, ahol a tisztaság láttán megnő az emberek bizalma, vagy felhúzza a maszkot, ha veszélyt érez, ezért jó ha van. Remélem árnyaltabb látásmóddal te is jobban védheted magad.
Ha köszörülni akarsz azon is javíthat a maszk, bár gondolom nem sebészkedni akarsz, akkor még jobb ha nem ágyékkötőt öltesz magadra.

Jobb helyeken most is tízezrével fertőződnek meg az emberek. Korai még tort ülni a vírus fölött.
Pálinkás Pál
@Sámannus: Valamit ti nem értetek...egy szóval nem mondtam,hogy nincs járvány...de kevesebb áldozattal jár ,kb 1/3-ad...mint a legenyhébb influenza!!! Tudomásul kéne venni,vírusok mindig lesznek a levegőben ,ha tetszik,ha nem!!!
".Javallott,nem kötelező...aki fél az felveszi!!" ...Azt most meg sem említem hogy az emberek bő 80 %-ára veszélytelen a vítrus...tünetmentesen átfut rajtuk...gondolod ha bármi komoly veszély lenne...hagyták volna hogy a gyermekek teljesen védtelenül mászkáljanak??? mindegy ,befejezem...ha rettegve akartok élni,az a ti dolgotok,csak ne akarjátok hogy más is azt tegye!!!
simmering73
@Sámannus: Sose fogod tudni megmagyarázni neki. Mondja mint a pereces.
Sámannus
@Pálinkás Pál: Én majd negyven évig dolgoztam olyan helyeken, ahol a gázmaszkot kéznél kellett tartani. Én tudom mi az értelmes viselkedés és nem a félelemről vagy a bátorságról van szó. a "rettegés" mára más jelentéssel bír ezzel is tisztában vagyok, és te politizálsz, nem érvelsz.
SystemError
@Pálinkás Pál: 16:12 Senki nem él rettegve, én csak azt mondtam, hogy előre kijelenteni, hogy itt semmi nem lesz ősszel gyakorlatilag az tudományos oldalról igen nagy felelőtlenség. Gondolom nem is magától mondta.. Van nyájimmunitás? Modellezhető, hogy szeptember-oktoberre mely országokból jöhet újra vissza hozzánk? Igen most szinte tuti 1-2 hónap vár ránk szerencsére ezt az emberek is tudják. Mivel nem áll úgy az országban mindenki, hogy egy évben összesen félévet otthon maradjon sokan azt választják a nyárra, hogy legyenek programok, de főznek magukra és alapvetően nem a pénzt fogják költeni. Ez pedig nem csak bölcsesség, hanem komoly felelősség is egy családfő esetén, akik ugye segítve egy percig nem voltak valójában..

Ez, hogy nem költekeznek az emberek rohadtul érződik az államháztatás bevételi oldalán. Szóval tisztelem Merkely urat, de ez egy nemzetgazdasági, politikai vélemény volt a fentiek miatt Jelenleg a vírus világszerte terjed és egyre rohamosabb tempóban nő a napi fertőzöttek száma is, Nálunk 3 hónapig tartott, ahol csak most kezdődik pl. afrikában, stb és ott is 2-3 hónapig tart majd, akkor szerinted, ha beköszönt európára a hűvösebb, párásabb idő, akkor mi lesz szerinted. Biztonsan oltásról még nem tudunk, amit tudunk az év vége.
Pálinkás Pál
@SystemError: Nos...véleményen szerint ez a dolog nagyon túl van dimenzionálva...,nézd meg a halotti statisztikát...80-90 %-ban idős,nagyon beteg emberek haltak meg...egyikre sem kapnád fel a fejed hogy" te jó isten,hogy halhatott meg???"Az adatok csalókák...ennél sokkal durvább napi statisztikát lehetne közölni a rendszeres,évenkénti flu járvány idején,mégsem aggódik senki...mert a média nem súlykolja állandóan...
Pálinkás Pál
@Sámannus: na ne röhögtess...párhuzamot vonsz a gázmaszk ,meg ezek között a szarok között amit hordatnak az emberekkel??? talán amikor dolgoztál...nem véletlenül adtak gázmaszkot,és nem sebészi "lehelletfogót"...ez pont olyan mint a karantén...ahogy néztem a híreket az elmúlt hónapokban,a világon sehol nem volt karantén...ha nekem nem hiszel akkor keress rá ,valójában ez mit is jelent!!!
namihami
Némi pozícióféltéssel fűszerezett hűségnyilatkozat a Vezérnek.
SystemError
@Pálinkás Pál: Igen, csak arra általában be van oltva ez a korosztály. Szerintem mindenkinek a könyökén jön szerintem ki már ennél részletesebb információkkal az egész, mint amiket te is tettél. Bocs, de amiket írtál az ilyen semmi, almát hasonlítgatsz körtéhez, de azt is felszínesen elnagyolva.Amúgy nem erről volt szó, hanem elhangzott egy komoly ember szájából egy nyilvánvalóan megalapozatlan állítás, ami mögött szerintem inkább gazdasági érdek áll, mint egy felelős tudós véleménye. Mivel jósgömbje még neki sincs, hogy mi lesz a világban 2-3 hónap múlva. Nekem is vannak orvos ismerőseim és ők a legelején már ezt mondták nekem, hogy pszichésen, a második hullám veszélyesebb, mert az első után mindenki el fogja engedni és eztért fog nagyot ütni a második. Egyenlőre én is ezt látom...
Pálinkás Pál
@SystemError: te úgy látod,én így. őszintén..,ha tévé,újság nem nyomja,te mit vettél volna észre az egészből?
SystemError
Ez persze bármire igaz...:) Történetesen a nagybácsikám még mindig élne, mondjuk azt. Továbbra sem értem miért erről beszélünk, hogy egy szunjektív egyén mit érzékel ebből. Releváns ez bármire...Mert szerinted ez nem volt és világban le gyilkoltak embereket, hogy velük fotozkodjanak???:) Nem igazán értem mire akarod ezt kihozni és miért...Én továbbra is csak annyit mondok, hogy ma nem jelenthető ki, hogy mi lesz 3 hónap múlva, mert ennek számos külső oka is lehet.
Pálinkás Pál
@SystemError: soha nem jelenthetsz ki semmit a jövőre nézve...csak valószínüsíthetsz...
"A Semmelweis Egyetem rektora szerint " ez nem szentírás,hanem egy vélemény!
SystemError
@Pálinkás Pál: A te vagy az én véleményem "csak", de az övé szerintem ennél sokkal több. Gondolom egy atomreaktor vezetőjénél nem mondanád, hogy csak egy vélemény.. Amúgy legyen így, nem ez ellen drukkolok. reméljük, hogy tényleg a BCG miatt van, mert ha nem, akkor a nyájimmunitás hiánya és az oltás hiánya miatt pont ugyanolyan eséllyel fertőződhetünk vissza, ha jön az ősz. Ne legyen így!
Málna
@SystemError: Nem azt mondta, hogy nem lesz második hullám, hanem hogy egy idő után el fog tűnni a vírus, nem fog időnként/évente visszatérni, mint az influenza.
SystemError
Amúgy Merkely Béla nem egy kardiológus? :)
legott
Az "emmelweis-rektor, a nagyevő, nagyivó, szexuális és pénzügyi problémákkal küzdő magyar tudós (aki sokat tanult azért, hogy hülyébb legyen mint volt), kijelentette.
Mert a kijelentés kötelez. Vagy nem.
legott
Túl sok az "emmelweis-rektor, és kevés a fóka.

(A rektorok mindent tudnak, csak azt nem, amit kéne - ezért funkcionálisan analfabéták egy magyar rektorok. Is.)
legott
Az időutazás nagy kérdései...
Tudod miért nem fog létezni soha az időutazás, Rektor Rektorovics Rektorov?
Mert dugig lenne az eddigi történelmünk időutazókkal.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.