Új, 2 milliárd forint összegű kkv-támogatási program elindítását jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalán, szombaton.

Szijjártó újabb támogatási programot jelentett be a kkv-knak

Fotó: Borsoso Mátyás / MTI/KKM

A videóben hangsúlyozta, az új világjárvány nyomán kialakuló új világgazdasági korszak lehetőségeket és kihívásokat is tartogat az olyan országoknak, mint Magyarország, ahol az export a gazdaság teljesítménye szempontjából abszolút meghatározó szereppel bír.

Éppen ezért a kormány új támogatási programot indít azoknak a magyar kis- és közepes vállalkozásoknak, amelyek kihasználva az új kezdetet, a külpiacon sikeresek lehetnek – mondta.

A támogatás keretösszege 2 milliárd forint, és a program keretében augusztus 3-tól lehet pályázni külföldi márkaépítéshez, kisebb beruházás előkészítéséhez, illetve az online értékesítési csatornák kiépítéséhez, maximum 50 millió forintra vállalkozásonként.

A miniszter hangsúlyozta, a magyar gazdaság teljesítményét a jövőben is meg fogja határozni az export, "ezért is fontos, hogy a kanyarban előzzünk, fontos hogy olyan időszakban tudjunk előnyre szert tenni, amikor adott esetben másoknak erre nincs lehetősége" .

A programra a HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség honlapján, a hepa.hu címen lehet jelentkezni.

MTI

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Qqberci
A keretösszeg 2 milliárd. Magyarprszágon van ~740 000 Kkv (KSH adat). Ez annyit jelent, hogy az egy Kkv-re jutó támogatás ~2700 (kettőezerhetesszáz) Ft. B+, Szíjrágó!...
tudode
Válámi van de nem az igázi (Rajkin) mert a bukszaőr nem a nagyvállalkozásokat támogatya, hanem a nagyberuházáSOKAT:
.
propeller.hu/itthon/3556650-varga-mihaly-tamogatni-kell-beruhazasokat-gazdasagvedelem-erdekeben?all#c2779873
------------------------------
.
Az az a! Ihune!
.
Na akkor nézzük csak meg a PreBeton Zrt, amelynek Seer Sándor a táreselnöke, vezérigazgatóként
.
Nem kódis, a 10 milliós jegyzett tőkéjével, a 31,1 milliárd vagyonával, amelyet 2014 óta kapart össze, valószínűleg állami beruházásokból!
.
Így legyen ötösöm:
.
"""" 5,3 milliárd forintos munkahelyteremtő beruházásához a kormány több mint 2,5 milliárd forintos támogatást nyújtott"""
--------------------------------------------
.
Mi köze van a külügyérnek a kkv-k zsoldjához, ha fel lehetne tenni a kérdést azzal, hogy hogy aránylik """ a több min 2,5 milliárd """ a kirakat 50 millához vajon!
.
Honnan bugásznak össze ennyi lóvét, csak nem gulyás izét épít őfélesége!
szegfue
Világos, hogy az export bevétel fontos a magyar gazdaság számára. Csak azt nem tudom, hogy milyen magyar termék az, ami export képes és ezt egy kkv nyereségesen tudja előállitani és főleg el tudja adni külföldön. Az viszont biztos, hogy az 1 cégnek 3 milliónál többet számlázó KATA-sokat "megfingatják" - már bocsánat! -- a 40 %-os adóval!! Valóban ez a kormány erősen támogatja a kkv-kat:(( És az is biztos, hogy nem egy kalapból sorsolják ki a nyerteseket!
Clavigo
Ez a fej...!! Patkányszerű paripa arc...
ómió
Böszmefi ezt sima adóemeléssel "megoldaná"!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.