Közösségi oldalán búcsúzott.

"Elment egy angyal" – Gyurcsány Ferenc megható búcsúja a DK elhunyt politikusától

Gyurcsány Ferenc közös képpel és magasztaló sorokkal búcsúzik Kósáné Kovács Magdától.

Mint megírtuk, a család tudatta a gyászhírt, hosszan tartó, gyógyíthatatlan betegséget követően, életének nyolcvanadik évében, július 27-én elhunyt Kósáné Kovács Magda politikus. Számos fontos politikai pozíciója után Kósáné 2011-ben egyik alapítója lett a Demokratikus Koalíciónak.

Gyurcsány Ferenc a DK elnöke így búcsúzott tőle:

"Elment egy angyal.

A tisztesség, a becsület, a felelősség angyala. Kósáné Kovács Magda. Az egyik legtisztességesebb politikusa a magyar hazának.

“Nem elég tisztességesnek lenni, annak is kell látszani” – hangzik szállóigévé vált krédója. És ő megfelelt az önmaga által állított mércének: tisztességes volt, és annak is látszott.

Ha kellett, szakított, ha kellett, küzdött. Csak egy dolog érdekelte: hűségesen szolgálni tisztességes hitét.

Szerény ferencvárosi lakásából szervezte, segítette a nehéz helyzetben lévők, az elesettek ügyét. Semmi urizálás. Semmi zavaros háttér.

Baloldali volt. De nem dogmatikus. Nem régimódi. Franciás eleganciával és tudással és európai nyitottsággal mozgott itthon, és Brüsszelben, aluljárókban, és az Európai Parlament épületében.

Volt miniszter, magyar és európai képviselő, a Demokratikus Koalíció alapítója, tisztségviselője.

Pár hónapja találkoztunk utoljára. Édesanyám és Magda egy helyen szenvedték utolsó hónapjaikat. Egyazon betegségben. Fogta a kezemet, és beszélt az országról. Egyenes mondatokban. Régi tűzzel. De mégis erőtlenül.

Ma elment.

Iszonyatos heteket élünk. Mennek el barátaink, akik mércét is jelentettek. Nekünk, a maradóknak.

Elment egy angyal. A tisztesség és becsület angyala. Mosolyod melege maradjon a szívünkben!

Ölellek, Magda! Mindhalálig"

- írta Gyurcsány Ferenc Facebook-oldalán.

Forrás: Blikk

Kép: MTI/Kovács Tamás

18 hozzászólásarrow_drop_down_circle

qkhh
Részvétem !
Csak ez a szenny ne angyalozna!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Nyírfa
@VESZ-ÉSZ: Hát, most jól elintézted magad.
relatív
Embertelen emberek között IS ' ember ' volt ! Még halálában IS vannak akik embertelenségüket, és nem a megbocsátást - talán politikai ellenfelüknek - nyilvánítják ki !!!
kereső
@relatív: Mert ez az "igazi" , európai ,keresztényi érték és kultúra, melynek utolsó dns-e, és őrzője orbán viktor.Ő az iránytű.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok