Az MNB közgazdászai jelentésükben részletesen megvizsgálták a 2021-es büdzsé egyik legjelentősebb új tételét, a 13. havi nyugdíj fokozatos visszaépítésének kérdését.

Április 6-án új Gazdaságvédelmi Akciótervet fogadott el, amelynek részét képezi a Család- és Nyugdíjasvédelmi Program is. Ennek alapján 2021-től fokozatosan bevezetésre kerül a 13. havi nyugdíj is, amire azok lesznek jogosultak, akik a kifizetést megelőző naptári évben is nyugdíjasok voltak, illetve azok, akik nyugdíjszerű ellátásokban és járadékokban részesültek.

Ez lesz, ha bevezetik a 13. havi nyugdíjat

A Program tervezete szerint

2021 februárjában a nyugdíjasok a januári nyugdíjuk összegének 25 százalékát kapják meg,

2022-ben a havi nyugdíj 50 százalékát,

2023-ban a havi nyugdíj 75 százalékát,

2024-től kezdődően pedig minden évben egy teljes havi összegű nyugdíjat kapnak meg az ellátottak pluszjuttatás formájában.

Az MNB becslései szerint így jövőre csaknem 2,6 millió nyugdíjas részesül az egyheti nyugdíjkifizetésben. Az intézkedés ugyanakkor 77 milliárd forintos többletkiadást is jelent majd a nyugdíjalap számára 2021-ben.

A jegybank szakértői emellett azt is kiszámolták, hogy az öregségi nyugdíjasok esetében az egyheti többletjuttatás 36.800 forint körül alakulhat jövőre. Ezt ugyanis a nyugdíj havi összege határozza majd meg, amely 2021-ben 134 ezer forint körül alakulhat. 2024-ig azonban a havi átlag nyugdíj akár a 160 ezer forintot is elérheti, így 2024 februárjában ekkora lehet a 13. havi nyugdíj összege is.

Cikk- és címlapkép: Pixabay

(portfolio.hu)

97 hozzászólásarrow_drop_down_circle

ómió
@Eladott Ország: A nyugdíjmegtakarítások 3000 milliárdja akkor tűnt el, amikor kiloptátok az állami nyugdíjkasszából és efftársi - nyugdíjat nem fizető - magánnyugdíjpénztárakba "tereltétek"! Ez még akkor is így van, ha ti az ellopást az oda történt visszarakására hazudjátok! Sőt! Ezen még hazugságlinkjeid sora sem változtat!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Aki Én
@ómió: ...de hát tudjuk, hogy még a közismert csalásokkal együtt sem lett valós többsége, nemhogy kétharmad :)
Ne erőlködj, hiteltelen a propaganda szöveged. Nem várhatod el komolyan, hogy bárki bekajálja.
Rockxy
hát a roncsellenzéknek az lenne fasza, ha a 13. havi nyugdíj hatására minden nyugdijjas éhen halna.
megasztán a csokosokat kilakoltatnák a csokos házukból.
a nagyferót meg végleg elvinnék a zufók.
ómió
@Aki Én: A közismerten ráhazudott "csalásokkal" efftársék foglalkoznak - az ő "termékeik"! A valós többséget meg nem a szűk 10 milliót, (plusz határon kívüli állampolgárok) százalékokra szedve számolják, (annyi még sosem ment el), hanem a választani elmenteket szedik százalékokra, egy bizonyos, már 30 éve törvényben rögzített formula szerint! Ahogy ezt Európában szinte mindenütt teszik (egyfajta "hiteltelen propagandaszöveggel együtt")! Ha "bekajálja" az európai, ha nem...! Így meg, viszont 2/3-a lett! Már háromszor! Igaz, egyszer pufajkás efftárséknak is!
Eladott Ország
@ómió: ma, 13:30 ◘ A 2018-as választási eredmények alapján a fidesznek a világon sehol nem lett volna meg a kétharmada!
https://scontent.fbud1-1.fna.fbcdn.net/v/t1.0...
49,27% = 2/3 ?!
https://www.valasztas.hu/ogy2018...
https://4cdn.hu/kraken/image/upload/s--AgpS1U...
1. A legnagyobb kisebbség irányítja teljhatalommal az országot
https://4cdn.hu/kraken/image/upload/s--MHuNfM...
2. A Fideszt túlkompenzálja a saját választási rendszere
https://de.euronews.com/2019/12/03/the-brief-...
ómió
@Eladott Ország: Tényleg? Micron efftársad hazájában pl. 4/5-e lett volna,de ez ne tompítsa "éleslátásodat"! A hazudozásodat meg pláne!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok