A Lánchíd felújításáról nyilatkozott.

Karácsony Gergely: "Nem akarok hinni az összeesküvés-elméletekben"

A főváros nem ért egyet a Közbeszerzési Hatóság azon döntésével, amellyel nyolc évre csökkentette a Lánchíd felújítására vonatkozó közbeszerzésnél a referenciaidőszakot, mert a korlátozás alkalmas lehet arra, hogy szűkítse a közbeszerzésen indulók körét – írta Facebook-oldalán a főpolgármester kedden.

Karácsony Gergely hangsúlyozta: az eredeti kiírást jogilag megalapozottnak tartják, mégis, a hatályos szabályok és a Lánchíd felújításának sürgető szüksége nem ad más lehetőséget, mint a kormányzati hatóság előírásának beépítését a kiírásba.

Ezt a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) igazgatósága haladéktalanul megteszi, a Lánchíd felújítását tehát ez nem hátráltatja – írta a főpolgármester, hozzátéve, "a politikai viszonyok ismeretében az lett volna a nagyobb meglepetés, ha a kormányzati hatóság jóváhagyta volna a kiírást".

Emlékeztetett, a BKK igazgatósága körülbelül tíz napja, a jogszabályi határidőket betartva, alapos mérnöki és jogi előkészítés után elfogadta a Lánchíd felújítására vonatkozó közbeszerzés kiírását.

A kiírás azt hivatott szolgálni, hogy lehetőséget adjon a legnagyobb mértékű átlátható versenyre, minél több alkalmas kivitelező pályázására – emelte ki Karácsony Gergely.

Mint írta, a közbeszerzés a hatályos szabályok szerint akkor tud megjelenni, ha azt egy kormányzati szerv, a Közbeszerzési Hatóság is jóváhagyja.

A kormányzati hatóság azonban az igazi versenyt szolgáló tízéves referenciaidőszakot soknak tartotta, előírta annak nyolc évre csökkentését – tette hozzá.

Ennek azért van jelentősége, mert az elmúlt nyolc évben egyetlen hidat sem újítottak fel Budapesten, vagyis a hatóság döntése szerint egyetlen korábbi budapesti hídfelújítás sem számíthat bele a referenciák körébe – olvasható a főpolgármester bejegyzésében.

Karácsony Gergely kitért arra is, hogy még mindig nem jelent meg a kormányhatározat a Lánchídra szánt állami forrásról, annak ellenére, hogy azt a kormány februárban megígérte.

Erre – mint írta – talán éppen a Közbeszerzési Hatóság versenykorlátozó döntése a magyarázat.

"Lehetnek ugyanis, akik ebből a két tényből, hogy tudniillik a Közbeszerzési Hatóság szűkíti a verseny lehetőségét, a kormány pedig fél éve szerencsétlenkedik egy határozat kiadásával, azt a következtetést vonják le, hogy egyeseknek a Lánchíd felújításánál fontosabbak a Lánchíd felújítói. Vagyis hogy melyik cég kapja a megbízást. Ha ehhez hozzátesszük, hogy a magyar építőipar jó nagy része az elmúlt években a kormánytól nem túl távoli emberek, köztük kötélbarátok és szotyipartnerek kezében összpontosul, ebből máris kijöhet egy jó kis összeesküvés-elmélet" – fogalmazott Karácsony Gergely.

Hozzátette: nem hisz – vagy inkább nem akar hinni – az összeesküvés-elméletekben.

"Abban hiszek, hogy a Lánchíd nemzeti kincs, felújítása nemzeti érdek, ennek jegyében tesszük a dolgunkat" – áll a bejegyzésben.

Forrás: MTI

Kép: Facebook

Itthon - 2020. September 25., 19:34
Orbán adócsökkentést ígér
Technika - 2020. September 25., 15:07
Családi házak napelemeire is lesz támogatási program

11 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Béla333
Most magyarázza Karácsony az Egyenes beszédben, hogy miért fogja a Mészáros cégét megbízni a Lánchíd felújítással.
Mint amikor Demszky meg a Simicska vezette Közgépet bízta meg a Margit-híd felújításával.
Közben meg előttünk mutatják a nagy küzdelmet...
fideszes gyökér
Mészáros Lőrinc lemegy hídba, ha megtudja mennyit kap érte!
Rockxy
az össze eskü vés:

"A középkori háborúk mögött mindig pénzügyi csoportok álltak. Két uralkodót összeugrasztottak, mindkettőt eladósították és rablóháborúba kényszerítették. Egyik biztos győzött, visszafizette az adósságot, a másik javai pedig átvándoroltak a bankárok tulajdonába.

Két bankár dinasztia dominálta a középkort, délen a Mediciek, Északon a Fuggerek, keleten és nyugaton (Isztambul, London) a Spanyolországból elüldözött zsidó dinasztiák. Később megjelentek a Rothschildok is, akik óriási pénz-hatalomra tettek szert a 18. század folyamán.

Már az 1789-es francia forradalmat is ők robbantották ki. XVI. Lajos nyakig el volt adósodva feléjük és nem tudta visszafizetni a kölcsönt.
Ekkor döntöttek Lajos és az egész francia nemesség likvidálása mellett.
Létrehozták a "demokráciát" amiben már nem az uralkodókat, hanem a népet adósították el "képviselőik" által. Ugyanis a népet nem lehet leváltani. Így az adósság mindig megmarad, csak a politikusoknak hazudott saját ügynökeiket váltják le ("kormányváltás").

Sok Hülye elhiszi, hogy valódi demokráciában él. Pedig ordítóan nyilvánvaló, hogy egy olyan rendszerben, ahol 4 évente 1 nap "demokrácia" van (a választások), az nem lehet sem demokratikus, sem szabad. Az egyetlen szabadságunk csak az, hogy mi választhatjuk ki, melyik "politikusnak" hazudott ügynökük foszt ki minket.

A Hülye szentül hiszi, hogy a rendszer jó, és naivan gondolja, hogy vannak korrupt politikusok, béna kormányok, akik miatt magas az adó, élhetetlen az ország, alacsony a bér, nehéz a megélhetés.

A Hülye része a rendszernek, hiszen az ő butasága nélkül nem lehetne azt működtetni.

A Hülye elhiszi, amit a média közvetít, hiszen látja a tv-ben, amit elé tálalnak, sőt azáltal válik még hülyébbé. Dolgozik, fogyaszt, eladósodik, dolgozik és egyszer csak elpusztul éppolyan értelmetlenül, mint amilyen az egész élete volt. De mégis Ő a legfontosabb eleme a rendszernek, mert ő a tartópillére."
ómió
Hinni? Elég lenne itt "törvénykonform" közbeszerzési anyagot összeállítani!
legott
@ómió: Mi cél, geci?
Minden kicsit is normális ember undorodik tőled, és csak egyre mélyebbre ásod magad a béna beszólásaiddal.
Mi cél - azzal, hogy saját magadat szopod le néha sokszor, azzal mi a cél?
ómió
@legott: Szarkupacságodnak a Lenin összes ártott meg, vagy csak a bolsi feka lét?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.