Aggódnak a szakértők.

Már a magyar városok vízrendszerében is ott van a koronavírus – ez napokon belül a fertőzések megugrásához vezethet

Budapesten és Debrecenben is enyhén növekszik a koronavírus-örökítőanyag mennyisége a szennyvízben a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) augusztus második hetén végzett vizsgálata szerint – tájékoztatta az NKK hétfőn az MTI-t.

A nemzetközi tapasztalatok szerint a szennyvízben kimutatható koncentrációnövekedés 4-10 nappal előzi meg a tünetes megbetegedések számának növekedését – áll a közleményben.

Hangsúlyozták: a szennyvízvizsgálatok által előre jelzett közösségi terjedés felgyorsulása megelőzhető a továbbra is érvényben lévő járványügyi megelőző szabályok betartásával.

Az NNK május óta végez szennyvízvizsgálatokat az új koronavírus örökítőanyagának kimutatására. A vizsgálatok Budapesten kezdődtek, jelenleg a három budapesti szennyvíztelepen, a megyeszékhelyeken és néhány más vidéki városban vesznek rendszeresen mintát.

A többi mintavételi helyszínen még alacsony szinten stagnál a vírus örökítőanyagának mennyisége a szennyvízben – tették hozzá.

A vírus örökítőanyagát a tünetmentes fertőzöttek, valamint az újonnan megfertőződött, de tüneteket még nem mutató betegek is ürítik – ismertették.

Az NKK közleménye szerint az elmúlt időszakban több olyan családi és közösségi halmozódás, helyi koronavírus-járvány is kialakult, amely a hatályos járványügyi szabályok betartásával megelőzhető lett volna. Nagyon fontos elkerülni új gócpontok kialakulását, mivel egy-egy fertőzött ember miatt kialakult lokális járványgócból továbbterjedhet a fertőzés, és közösségi, területi járványok alakulhatnak ki – hívták fel a figyelmet.

Mindenkit arra kérnek, hogy kerülje a zsúfolt helyeket, különösen a zárt térben szervezett rendezvényeket. Csak az álljon munkába, menjen közösségbe, aki egészségesnek tartja magát, tüneteket nem mutat. Különösen azok esetében fontos ez, akik egészségügyi, szociális és oktatási intézményben dolgoznak – hangsúlyozták.

Forrás: MTI

Kép: Pixabay

7 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Horizont
MTI egy szerencsétlen bagázs! Nem a vízrendszerben van barmok hanem a szennyvízben.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
ómió
Még szerencse, hogy nem szennyvízet használunk! Netán már a csapi víz klórjával is "megbarátkozott"?
Horizont
MTI egy szerencsétlen bagázs! Nem a vízrendszerben van barmok hanem a szennyvízben.
karma1
Hat aki a szennyvizet fogja meginni es attol megfertozodik coviddal - hat az meg is erdemli! Ha csak vegiggondolnak azt a baromsagot, amit leirtak, talan rajonnenek, mekkora baromsagot irtak le! A szennyviz az egyeduli dolog, amivel egy ember a sajat haztartasaban NEM erintkezik! Epp az a lenyege a szennyvizelvezeto rendszereknek, hogy senki ne erintkezzen vele!
Idiotak!
karma1
Megkaptam a kello kioktatast arrol, (mashol). hogy igenis a szennyvizbol sok mindent meg lehet a coviddal kapcsolatban allitapitani! Hat igen... UTOLAG,... De amikor a sok okoskodotol megkerdeztem, hogy jo, rendben, meg lehet merni a szennyvizbe kerult fekaliabol, hogy emelkedett-e a covid virusosok szama, vagy sem (de azt mar nem tudjak megmondani, hogy HOL? HANYAN?) , akkor ennek a meresnek MI A GYAKORLATI HASZNA? Meg tudnak menteni akar csak egyetlenegy embert is a covid altali halaltol? Vagy nagyobb teruleteket be tudnak azonositani, vagy esetleg egy bizonyos serulekenyebb embercsoportot? SENKI sem tudott erre valaszt adni, tehat ez a meres pont akkora valosagtartalmu, mint amikor az obudai csoda Juliska azt mondja minden kliensenek, hogy "Naaaaagy szerencse fogja erni!" Na, aztan oszd be ezt az infot!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.