Nyolc emberrel szemben emelt vádat az ügyészség abban az ügyben, amelyben négyen egy vendéglátóhelyen leitattak és megkötöztek egy középkorú férfit, majd áldozatukat éjszakára mindannyian magára hagyták a teraszon – közölte a Fejér Megyei Főügyészség szerdán az MTI-vel.

A vádirat szerint a vádlottak közül négyen tavaly november 28-án egy nagylóki vendéglátóhelyen leitatták az áldozatot.

Ezután egyikük a pultostól szigetelőszalagot vásárolt és két társával a terasz egyik székén elalvó férfira egy másik széket borított, majd mindkettőhöz hozzákötözte.

Negyedik társuk a történtekről felvételt készített.

A később érkező négy vádlott közül hárman szintén fényképet készítettek a sértettről, majd a zárás után valamennyien távoztak, magára hagyva a megkötözött férfit.

A mozgásában korlátozott áldozat éjszaka megpróbált kiszabadulni, de a székekkel együtt felborult és hajnalban a terasz padlóján kihűlés miatt meghalt.

A Fejér Megyei Főügyészség többszörösen minősülő emberölés, valamint segítségnyújtás halált okozó elmulasztása miatt emelt vádat a tettesek ellen. Négy emberre fegyházbüntetés, kettőre felfüggesztett börtönbüntetés, két másikra pedig felfüggesztett fiatalkorúak fogházbüntetése kiszabását kérték.

Forrás: MTI

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.