A Pest megyei nyomozók őrizetbe vették azt az 55 éves férfit, aki ismerősével kipattant összetűzését késszúrással zárta le Vecsésen.

Ketten megittak négy óra alatt négy litert bort, aztán már nem emlékezett, miért szúrta halálra a barátját

Hiába hívta a mentőket C. József 2020. szeptember 12-én késő délután, 57 éves áldozatán már nem tudtak segíteni, belehalt szúrt sérülésébe – olvasható a rendőrség honlapján.

Az elfogott és előállított férfi kihallgatásakor azt vallotta, alig négy óra leforgása alatt négy liter bort ittak meg cimborájával, miközben a vecsési ház telkén kertészkedtek. Miután bementek a konyhába összevesztek, arra azonban nem emlékezett, hogy min. Vita közben felkapott egy kést, beledöfte áldozatába, majd mentőkért telefonált.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya C. József ellen – őrizetbe vétele mellett – emberölés bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatja le a további eljárást, egyben kezdeményezik letartóztatását.

(police.hu)

Cikk- és címlapkép: pixabay.com

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Giovanni Alba
@Gyütt Mönt: Hirtelen zavaromban azt olvastam : Ittas volt, mentőmellény. Egyébként ha láncfűrésszel dolgozik, akkor védőkesztyű és védőszemüveg kell. Ezek után a kertészkedés (és borozás) esetén elő kell írni a golyó és késálló mellény viselését.
hidip
Szeretne lányt találni egy éjszakára? Üdvözöljük - 3sex.club/propeller

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.