Az Opus Global Nyrt. eladja a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. (CIG) alaptőkéjének 24,85 százalékát megtestesítő részesedését a Hungarikum Biztosítási Alkusz Kft.-nek – közölte a társaság pénteken a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.

Mészáros Lőrinc eladta saját magának az egyik biztosítóját

A tájékoztatás szerint az erről csütörtökön megkötött szerződés akkor léphet hatályba, ha a Magyar Nemzeti Bank engedélyezi a Hungarikum Biztosítási Alkusz Kft. részesedésszerzését a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt.-ben.

Keszthelyi Erik, a Hungarikum Biztosítási Alkusz Kft. társtulajdonosa és ügyvezető igazgatója azt közölte: pénzügyi- és stratégiai befektetésként tekintenek a CIG Nyrt.-re és leányvállalatára.

A biztosítási szektorban képviselt értékeik, és tapasztalatok alapján cél a hosszútávú, kiszámítható tulajdonosi szerepvállalás, amelynek révén a biztosítók szakmailag és üzletileg is egy stabil működési környezetben, a magyar lakosság, valamint a hazai vállalati szféra valamennyi szereplőjének megbízható és hiteles partnerei lehetnek – tette hozzá.

A CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. több mint 1 milliárd forintos nyereséggel zárta az első fél évet, szemben a tavaly ilyenkori 600 milliót meghaladó veszteséggel – közölte a cég augusztusban. A biztosítási díjbevétele 2019 első fél évéhez képest 13 százalékkal, 9,232 milliárd forintra nőtt. Saját tőkéje 14,098 milliárd forint, Szolvencia II szerinti szavatolótőke-megfelelése kiemelkedően magas, 336 százalék.

A részvénytársaság augusztus 1-től kötelezettséget vállalt leánycége, az EMABIT működési költségeinek átvállalására annak érdekében, hogy a leányvállalat szavatoló tőkemegfelelése biztosított legyen. A leánycég helyzete egy olaszországi biztosítási ügylet miatt megingott, a jegybank helyreállítási terv elkészítésére kötelezte a céget. Ennek jegyében egyes állományait az Aegon biztosítóra ruházta át, és jelentős tőkemegerősítést kap az anyacégtől.

A Hungarikum Biztosítási Alkusz Kft. nagyvállalati ügyfelek kiszolgálására szakosodott, egyedi igényeket kielégítő nagyvállalati biztosítási megoldásokat kínál. Árbevétel alapján a tavalyi 4,45 milliárd forinttal ezen a piacon a legnagyobb szereplő Magyarországon.

(MTI)

13 hozzászólásarrow_drop_down_circle

namihami
Na ugye, mégiscsak okosabb, mint Cukkerberg. Áttette egyik zsebéből (ami az Orbáné) a másik zsebébe (ami szintén az Orbáné).
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
tudode
Aki a Jóistennek, és Orbánnak köszönheti a szerencséjét, elég neki azzal az IQ-val is gazdálkodnia, amije van!
.
----A jóisten, a szerencse és Orbán Viktor személye – így vagyonosodott Mészáros Lőrinc
.
atlatszo.hu/2014/06/03/a-joisten-a-szerencse-es-orban-viktor-szemelye-igy-vagyonosodott-meszaros-lorinc/
----------------------
.
Mikor két IQ szövetkezik, a nakinak a hasznára!
namihami
Na ugye, mégiscsak okosabb, mint Cukkerberg. Áttette egyik zsebéből (ami az Orbáné) a másik zsebébe (ami szintén az Orbáné).
csak úgy....
az a faxi gügye , csoda ha válik töle a jobb sorsra érdemes asszonyka!?

www.youtube.com/watch?v=NvqnbRBPAzo
Istenakinincsen
Mindegy mit irkálunk ide vagy oda...ennyi a "sajtószabadság".Magasról szarnak ránk.
Istenakinincsen
@Szeparepa2: El kell hogy szomorítsalak.Nem fognak elvinni,nem fognak halálra verni.
Sokkal kifinomultabb módszerekkel tesznek rabszolgává.A hősi halálodat is leszarják nem érted?
Mártír akarsz lenni mint aki pl felgyújtja magát a parlament előtt?Mi lesz ebből szerinted?
Semmi talán egy vékony cikk valamelyik híroldalon.És?Gyorsan eltűnik jönnek az újak...Beleugrasz a Dunába végső elkeseredésed megoldásaként?Picsányi hír lesz egy két sor és már jön az új hír.Az hogy ki és miért kerülhettett ilyen kilátástalan helyzetbe az már senkit nem érdekel,mindaddíg amíg Ő nem kerül ugyanabba a helyzetbe.Érted?Okosan csinálják,hogy senki sem legyen EGYSZERRE ugyanabban a kilátástalan helyzetben.Így időben eltolva tudják manipulálni az emberek tehetetlenségét.
hidip
Szeretne lányt találni egy éjszakára? Üdvözöljük - 3sex.club/propeller
hidip
Szeretne lányt találni egy éjszakára? Üdvözöljük - 3sex.club/propeller
hidip
Szeretne lányt találni egy éjszakára? Üdvözöljük - 3sex.club/propeller
hidip
Szeretne lányt találni egy éjszakára? Üdvözöljük - 3sex.club/propeller
legott
Felírni ezt is, aztán beperelni - ezért is.

Ha eljön az idő, lemegyek Felcsútra. Két Tactical Survival Hunting-al - és levadászok mindenkit
A faszomnak sem kell lőfegyver.
A paprika sprayt, bírom egész nap. Tisztíccsa az orromat.

Taktikai faszom!
Majd elkezdek taktikázni a sok paraszttal...
Meg anyád!
legott
Csak azért nem öllek meg, mert Isten azt mondta, hogy "enyém a bosszúállás"
Ha Isten öl meg téged, az biztos jobb, mintha én tenném - taktikailag.

Semmit nem tudsz a világról - csak élsz benne egy darabig hülyén, de büszkén, aztán game over.
hidip
Szeretne lányt találni egy éjszakára? Üdvözöljük - 3sex.club/propeller

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.