Sokéves kihagyás után ismét színre lép a volt miniszterelnök.

BREAKING: Bajnai Gordon visszatér a magyar politikába – az is meglepő, melyik párt mögé állt be

Úgy tűnik, hogy visszatérhet Bajnai, tudását és tapasztalatait csatasorba állítaná a politikai arénában fiatalnak számító Momentum.

A párt a jelek szerint komolyan gondolja, hogy igazi szakemberek segítségével vág neki a 2022-es választási kampánynak. Az egyik Bajnai Gordon lenne, aki az elmúlt tíz évben gyakorlatilag láthatatlanná vált a magyar közéletben.

– Leginkább a szakpolitkusaink felkészítésében fognak segíteni azok, akiket felkértünk

– kommentálta a Blikknek a helyzetet Fekete-Győr András, a Momentum elnöke, aki hozzátette: nem arról van szó, hogy egy választási győzelem esetén Bajnai például állami posztot kap cserébe. Mindössze szívesen segítenek az ellenzéknek.

– Elárulom, olyan emberek is vannak köztük, akik a 2010 óta létező kormányzásban is aktív szerepet vállaltak, de talán érthető, ha az ő nevüket nem árulom el

– mondta a pártelnök.

Forrás: Blikk

Kép: MTI

58 hozzászólásarrow_drop_down_circle

sgl
Szinte az egyetlen szimpatikus politikus, aki 99%-ban megfelel minden elvárásnak.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
hidip
Szeretne lányt találni egy éjszakára? Üdvözöljük - 3sex.club/propeller
hidip
Szeretne lányt találni egy éjszakára? Üdvözöljük - 3sex.club/propeller
hidip
Szeretne lányt találni egy éjszakára? Üdvözöljük - 3sex.club/propeller
durbincs
@karma1: Azt maga is megjelent az Oszló dögszagra Krogya ?
hidip
Szeretne lányt találni egy éjszakára? Üdvözöljük - 3sex.club/propeller
hidip
Szeretne lányt találni egy éjszakára? Üdvözöljük - 3sex.club/propeller

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.