Az elmúlt tíz évben a magyar gazdaság életerőssé vált, és minden beruházás, amelyet a magyar vállalkozók tesznek, egy-egy kis győzelem a világjárvány okozta piaci kihívások felett – mondta a külgazdasági és külügyminiszter szerdán Debrecenben, amikor beruházástámogató szerződést adott át a helyi Bumet Hungary Kft.-nek.

276 millió forintot vitt Debrecenbe Szijjártó, hogy megvédjék a munkahelyeket
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter átadja a 275 millió forintos versenyképesség-növelő támogatásról szóló szerződést Hegedűs Krisztiánnak, a BUMET Hungary Kft. gyárigazgatójának a cég debreceni üzemcsarnokában 2020. szeptember 30-án. MTI/Czeglédi Zsolt

Szijjártó Péter azt mondta, az államnak meg kell védenie az emberek élete és egészsége mellett a munkahelyeket is, mert ahhoz, hogy az ország működőképes maradjon, a gazdaságnak is működőképesnek kell lennie. "A magyar emberek munkájára van szükség ahhoz, hogy a magyar gazdaság sikeres legyen" – összegezte álláspontját a tárcavezető.

A magyar kormány a gazdaságstratégia kialakításakor úgy döntött, hogy nem a munkanélküliséget, hanem a munkanélküliség elleni harcot támogatja, ezért is járul hozzá például a debreceni Bumet Hungary Kft. 552 millió forintos beruházásához 276 millió forinttal, megőrizve ezzel 158 munkahelyet a vállalkozásnál – tette hozzá a miniszter.

A Bumet Hungary Kft. holland tulajdonosi hétterére utalva Szijjártó Péter kitért a magyar-holland együttműködésre is. Hollandia jelenleg a 7. legjelentősebb kereskedelmi partnere Magyarországnak és a 10. legjelentősebb beruházó: 550 holland vállalat 16 ezer embernek ad munkát hazánkban – mutatott rá a külügyminiszter.

276 millió forintot vitt Debrecenbe Szijjártó, hogy megvédjék a munkahelyeket
Papp László (Fidesz-KDNP) polgármester, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter és Hegedűs Krisztián, a BUMET Hungary Kft. gyárigazgatója a cég 275 millió forintos versenyképességi támogatásáról szóló szerződés átadása után a vállalat debreceni üzemcsarnokában 2020. szeptember 30-án. MTI/Czeglédi Zsolt

Kósa Lajos, a térség országgyűlési képviselője felidézte, hogy a Bumet volt az egyik első külföldi vállalkozás, amely 2011-ben Debrecenben "megtelepedett", visszaigazolva azt az 1998-ban indult gazdaságfejlesztési elképzelést, amely a magas hozzáadott értéket képviselő vállalkozások támogatását és a szakképzés gyakorlatorientált átalakítását tűzte ki célul.

A Bumet jó példa arra, hogy ha jó a vállalkozás, jó a helyszín és jó az együttműködés, akkor kész a siker – mondta a kormánypárti politikus.

Hegedűs Krisztián, a Bumet Hungary Kft. gyárigazgatója, miután átvette a támogatási szerződést Szijjártó Péter külgazdasági minisztertől, egyedülállónak nevezte a debreceni befektetői környezetet, ahol magas színvonalú termelést tudtak megvalósítani a préselt alkatrészgyártásban, a kézi robothegesztő felületkezelési technológiában.

A 158 főt foglalkoztató debreceni gyár tavalyi árbevétele elérte a 11,6 millió eurót, amelynek több mint 99 százaléka exportból származott – hangzott el.

(MTI)

22 hozzászólásarrow_drop_down_circle

namihami
Sokadszorra:: Te paraszt! MASZK és pacsizgatás!
Pedig hányszor el lett mondva (neked is)! És ez most mindkettőtökre igaz!
Arról pedig már szó se esséj, hogy a haverok városában levő holland (nemmagyar tulajdonos) jobban rá van a hazai adóforintra szorulva, mint a színtiszta hazai cégek.
Persze--Debrecen, a kirakatváros...
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
voltmárjobbis
"Miért tömi ki Orbán a multikat, ha méltánytalannak érzi, amennyit kivisznek?" "Orbán Viktor reggel a közrádiónak adott interjújában az Európai Unió következő hétéves költségvetési ciklusa kapcsán azt mondta,„bár a magyar nyelv valamiért így rögzítette, hogy mi pénzt kapunk az EU-tól, de a nagy fenét, nem kapunk pénzt. A nyugatiak által innen kivitt pénz egy részét szerezzük vissza.”
"Minden tiszteletünk mellett, de megkérdeznénk Orbán Viktortól, hogy amúgy ha tényleg ennyire méltánytalannak érzi, hogy mennyi pénzt visznek ki az országból, és ahhoz képest mennyit kapunk vissza, miért csökkentette néhány évvel ezelőtt a multik addig 19 százalékos társasági adóját 9 százalékosra? "
pestibulvar.hu/2020/07/31/miert-tomi-ki-orban-a-multikat-ha-meltanytalannak-erzi-amit-kivisznek/
voltmárjobbis
Orbán multik elleni szabadságharcából mára a dolgozók kizsákmányolása maradt
Emlékszünk még erre?
És arra, amikor a második Orbán-kormány gazdasági szabadságharcot hirdetett a bankok, a nagy multik és az IMF-fel, azaz a hagyományos liberális gazdaságpolitikával szemben, hogy saját unortodox gazdaságpolitikáját vigye?
Hogy ezekből mi maradt?
9 százalékos, egykulcsos társasági adó. A társasági adót két éve csökkentette a kormány a nagy multiknak 19-ről 9 százalékra
voltmárjobbis
Vagy ott van a nagy multiknak adott adókedvezmények sora. A gazdasági szabadságharc jegyében a 2010 és 2018 között regnáló magyar kormány kétszer annyi vissza nem térítendő támogatást adott a nagy multiknak, mint az előző 8 évben a szocialista-liberális kormányok. És akkor a TAO-ról és más adókedvezményekről ne is beszéljünk, aminek következtében az előző bekezdésben említett társasági adóból effektíve 3-4 százalékot fizetnek csupán meg a nagy cégek. Miközben a kis- és középvállalkozásoknak kétszer, a magánszemélyeknek pedig háromszor több adót kell fizetniük.
Jozefina
Ez a képmutató rendszer bukásra van ítélve!!! A saját káoszukba, mocskukba fognak megfulladni!!!
hidip
Szeretne lányt találni egy éjszakára? Üdvözöljük - 3sex.club/propeller
ómió
Karigeri meg nullát a budapesti turizmusba!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.