A Párbeszéd politikusa hozzáteszi, szerdán megkereste a kiskunhalasi járványkórház igazgatóját, aki elmondta: fűtés van, és a betegellátásnak sincs akadálya sem most, sem télen. A sajtóban megjelent téliesítés azt jelenti, hogy a kórház tetején levő légtechnikai (fűtés-hűtés) csöveket kell majd megvédeni az esetleges nagy mennyiségű hótól, illetve az extrém fagytól. Majd Szabó arról ír, hogy a valódi probléma azonban ennél sokkal súlyosabb. Kiderült ugyanis, hogy azért nincsenek covidos betegek a legmodernebb orvostechnikai felszereléssel rendelkező, erre kijelölt járványkórházban, mert nincs elég ápoló és orvos, akit eddig át lehetett volna oda vezényelni. A Párbeszéd politikusa hozzáteszi, szerdán megkereste a kiskunhalasi járványkórház igazgatóját, aki elmondta: fűtés van, és a betegellátásnak sincs akadálya sem most, sem télen. A sajtóban megjelent téliesítés azt jelenti, hogy a kórház tetején levő légtechnikai (fűtés-hűtés) csöveket kell majd megvédeni az esetleges...
Szabó Tímea: Azért nincsenek betegek a kiskunhalasi járványkórházban, mert nincs elég orvos és ápoló
Forrás:
24.hu
Feltöltő: voltmárjobbis
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
Itthon
- 2024. May 10., 21:35
Bekeményít Brüsszel – Keményen odapörköl Orbán Viktornak
Itthon
- 2024. May 10., 20:55
Luxuskikötőbe luxusétterem dukál – Itt nyit éttermet Gerendai Károly
Itthon
- 2024. May 10., 20:15
Megvolt a könnyes búcsú – Elhagyta Magyarországot a kínai elnök
3 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Új hozzászólás
További ajánlatok
Szórakozás
- 2024. May 10., 22:00
Fóton koncertezik Farkas Gábor zongoraművész
Szórakozás
- 2024. May 10., 14:35
Kalandra Fel! Kerékpáros expedíció a Wenckheim család nyomában
Szórakozás
- 2024. May 9., 16:33
Munkácsy 180 – Különleges programdömping várja egész évben az érdeklődőket
.
Aki ért a gépészethez az talán rendelkezik olyan képzelőerővel, hogy milyen módon működik egy fűtésrendszer, amelyet meg kell óvni a hótól, a fagytól nem!
"A múlt héten a Halasinfo.hu arról számolt be, hogy a város tízmillió forintból átépítteti a kiskunhalasi börtön területéről érkező szennyvíz elvezetését szolgáló vezetékeket, cserélik a szivattyúkat és a teljes vezérlést. Elkerülhetetlenné vált a korszerűsítés azért, hogy a területen lévő két intézményben, a börtönben és a mobil járványkórházban keletkező szennyvizet biztonsággal el tudják vezetni - írta a lap."