Az autizmussal, vagy súlyos értelmi fogyatékkal élők számára szinte lehetetlen a maszkviselés, épp ezért az őket képviselő szervezet a belügyminisztériumhoz fordult.

Egy értelmi fogyatékkal és autizmussal élőket képviselő szervezet felmentést kér a maszkviselés alól

Fotó: Pixabay

Gyakorlatilag teljesen ellehetetlenült az immáron minden közterületen kötelezővé vált maszkviseléssel a súlyos értelmi fogyatékkal és autizmussal élők, illetve az ő szüleik és gondviselőik élete. Ezeknek az embereknek ugyanis nehézséget okoz, de néha kimondottan megoldhatatlan a maszkviselés, emiatt azonban sokszor nem tudják elhagyni otthonukat sem.

Az Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetsége most a belügyminisztériumhoz fordult segítségért – szeretnék, ha a a betegséggel élők mentesülnének a kötelező maszkviselés alól.

„Azt hangsúlyoznom kell, hogy nem minden autista és nem minden értelmi fogyatékos személyről van szó, vannak becsléseink szerint 2-3 ezren az országban, akiket ez a probléma érint" – mondta az ATV Híradójának Kovács Melinda, a szervezet ügyvezető igazgatója

Szavait egy autizmussal élő fiú édesanyja is alátámasztotta, akinek gyermeke szintén nem tudja betartani a járványügyi előírásokat:

„Szenzoros érzékenységgel él, ezért neki még kihívást jelent akár a ruha, zokni vagy cipő viselése is, nem tudom ráadni a maszkot, illetve amikor ráadom, azonnal leveszi magáról, ugyanúgy, ahogy a zokniját és a cipőjét is.”

Kovács szerint ennek engedélyezése nem lenne egyedi példa, hiszen Csehországban és Szlovákiában is alkalmazzák ezt a fajta felmentést az értelmi sérültekkel szemben. Az EMMI azt közölte, folyamatos az egyeztetés az érintettekkel az üggyel kapcsolatban, míg az ORFK szóvivője arról beszélt, a rendőrség a hatályos jogszabályok alapján jár el. Mint elmondták, a rendőrök figyelembe vesznek intézkedéseik alkalmával minden rendelkezésre álló méltánylást érdemlő körülményt.

Blikk

11 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Nyírfa
A fogyatékkal élő emberek sajátosságait az együttélés során nagyon is figyelembe kell venni, bármiről legyen szó.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
voltmárjobbis
@Nessy: OK. Elfogadom. Nincs tapasztalatom se autistával, se értelmi fogyatékossal. Részvétem annak, akinek van.
Designer
@voltmárjobbis: Nem erről szól a cikk!!! Olvasd el még 6-szor!
csak úgy....
@Shikari: ezért is vagy te mindíg otthon! :)
Designer
@voltmárjobbis: Aki tudja, az csinálja...
voltmárjobbis
Mindenki nyugodjon le a pics@ba: "A kormány legújabb, 510/2020. (XI. 19.) számú rendeletével a hatodik életévüket be nem töltött kiskorúakhoz hasonlóan, az autizmus spektrumzavarral élőket is mentesítette a maszkviselési kötelezettség alól.
És mea culpa: megértem a szülőket, akik nem tudják a szellemi fogyatékosra ráaadni a maszkot, ha ő nem akarja.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.