Szexuális erőszak miatt 3 év 5 hónap fiatalkorúak börtönében letöltendő szabadságvesztésre ítélt a Püspökladányi Járásbíróság egy fiatalkorú férfit, aki egy gyerekeivel sétáló nőre támadt rá az utcán 2020 májusában egy Hajdú-Bihar megyei településen – közölte a Debreceni Törvényszék pénteken az MTI-vel. Az ítélet nem jogerős.
A közlemény szerint a bűncselekmény elkövetésekor még csak 17 éves fiú ittasan,
hátulról támadta meg a három kiskorú gyermekével sétáló 33 éves ismerősét.
Kitépte kezéből a kerékpárt, amelyen gyerekülésben a nő 5 éves fia ült, és felborította azt, majd a sértettet az út melletti füves részen a földre lökte, levetkőztette és megerőszakolta.
A nő próbált ellenállni és segítségért kiabált, a két legkisebb gyermek közeli otthonuk irányába menekült segítséget kérni, a 11 éves lány pedig sokkos állapotban felhívta a segélyhívót.
A fiatal ezt észlelve elmenekült kerékpárjával, a helyszínre érkező rendőrök viszont pár óra múlva elfogták.
A férfi azóta javítóintézetben van letartóztatásban.
A bíróság – fiatalkorúak bírája által vezetett – tanácsa csütörtökön távmeghallgatás után fenyegetéssel és erőszakkal elkövetett szexuális erőszak miatt 3 év 5 hónap fiatalkorúak börtönében letöltendő szabadságvesztésre ítélte a férfit.
A tanács szerint a súlyos büntetést a bűncselekmény elkövetésének "kirívóan durva, gátlástalan, útonállásszerű" elkövetési módja indokolja,
hiszen a vádlott ösztönszerű vágyainak kiélése során teljes mértékben közömbös volt aziránt, hogy mindeközben egy általa is ismert családanyát, gyakorlatilag három kiskorú gyermeke szeme láttára erőszakol meg a nyílt utcán
A bíróság a férfi megbánását sem tekintette őszintének és meggyőzőnek, miután a róla készült javítóintézeti vélemény és jellemzés szerint még most is igyekszik cselekményét elbagatellizálni.
A bíróság ítélete nem jogerős, mert a férfi és védője részben téves jogi minősítés, részben enyhítés iránt fellebbezést jelentett be. A férfi a másodfokú eljárásig továbbra is letartóztatásban marad – olvasható a közleményben.
Forrás: MTI
Lehet, hogy nem sikerült tökéletesen a hatalomra kerülés után a két hét alatti rendcsinálás?
Egyébként a magyar alja ,szenny kölök nem ussza meg, csak a büntetés kevés! Emlékezzenek a kedves polgártársak, hogy a "kedves vezető-Kádár et" - alatt a fiatalkorú Mansfeld Péternél okosan vártak egy kis időt, hogy átmenjen a/ "felnőtt korba-alig 18!/ és akkor kivégezték! Ma e nem lehetséges, de egy 15 éves letöltendő fegyház esetleg segítene a fiatalon!