A kormányt sokkal több energiát fektetett Krekó Péter nyilatkozatának eltorzításába, mint abba, hogy tisztázzon egy alapvető fontosságú kérdést.---Alapkérdésekre nincs válasz, miközben tombol az uszítás Külön a célra létrehozott járványügyi honlapok, naponta megrendezett tájékoztatók, évi 118 milliárd forintból működő közmédia, és egy ezen kívül fenntartott médiabirodalom sem volt elég, hogy a magyar állampolgárok választ kapjanak egy olyan kérdésben, ami közvetlenül érinti az életüket. Érdemi információhoz csak azért jutottak, mert valaki nem nyugodott bele az egyenes válaszok hiányába, ezután pedig cikket írt egy lap, amit a kormány az ellenségének tekint. ---- Ugyanebben a témában teljes fordulatszámon pörgött eközben egy hazugságokra alapuló, minden gátlást nélküli, célzott gyűlöletkampány. A kormánymédiában százas nagyságrendben jelentek meg anyagok Krekóról és a „baloldali halálkampányról”.
Azt nem tudhatod meg, kell-e regisztrálni az oltáshoz, de azt beleordítják az arcodba, kit kell gyűlölni
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
- Csak az egyik szülőnek köszönhetjük az IQ-nkat... na melyiknek?
- Hszi Csin-ping: Szerbia lesz az első európai ország, amellyel Kína a közös jövőre vonatkozó közösséget alakít ...
- Magyar Péter: Odajött egy radiológus, hogy kirúgással fenyegették őket a nyíregyházi kórházban, ha kimennek a ...
- A fideszes Németh Zsolt szerint, ha nem lennénk NATO-tagok, most mi állnánk háborúban Oroszországgal
Itthon
- 2024. May 8., 20:07
Százmilliókat adott rá az EU, mégsem indokolt fenntartani
Itthon
- 2024. May 8., 19:35
Törvénytelenek, mégis van, aki kerítéssel védi – Bontják a Balatonon az illegális stégeket
Itthon
- 2024. May 8., 19:05
Szijjártó Péter bevallotta, van egy nem könnyű feladata – ez az
6 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Legnépszerűbb hozzászólás:
Aki Én
És tényleg, nagyon jó. Hogy mi az oltási terv, hogy miért nem működik egy járvány védekezésre létrejött weboldal, ami rettentő primitív, egy webáruház tönkre menne ha ilyen oldala lenne, azt nem tudjuk. De, hogy mit nem mondott Krekó, azt igen, Okádék egy banda! Ebből is látszik, hogy ezek a hazug hazaáruló dilettánsok, csak a hazudozáshoz, uszításhoz, felforgatáshoz értenek.
A szekta pedig értelmezni sem hajlandó amit hall, csak a a szeretett vezető uszítását lesi, azt hörgi ezerrel.
Valóban ők volnának az igaz magyar hazafik?
A szekta pedig értelmezni sem hajlandó amit hall, csak a a szeretett vezető uszítását lesi, azt hörgi ezerrel.
Valóban ők volnának az igaz magyar hazafik?
csipetke
Ez egy egyszerű karaktergyilkosság,nem más. Ráadásul bizonyítja,hogy se orbán,se a csicskái nem beszélnek jól angolul,mert a szakfordító ellenőrizte szöveg nem arról szól,aminek orbán be akarja állítani. Orbán,és a csahosai ezekszerint a Rigó utcai angolt beszélik,ami nem baj,de ha egy szócskával,ami SZERINTÜK nem jó helyen van,(a szakfordító szerint viszont igen),sajátmagukat járatják le a nem megfelelő angoltudásuk miatt.De itt az a lényeg,hogy a fidesz-szavazó benyalja ezt az idióta rizsát,ők meg tuggyukkikből állnak.
csipetke
@csipetke: Ja,és a kormány a 11 évük alatt százmilliárdokat sz@rt el óriásplakát-kampányokra. Soros,Brüsszel,meg a franctudja épp mi ellen.Most,az oltással kapcsolatban ahányan vannak,annyiféleképpen "tájékoztatják",illetve vezetik félre a jónépet. Most miért nem lehet plakátokon tájékoztatni az embereket,az oltással kacsolatban?Persze hozzáértő,értelmes embernek kellene összeállítani a plakát szövegét,nem orbánnak,vagy valamelyik csahosának
balos
@csipetke: Előbb lőnek fel "Űrhajót" az albánok,mint hogy 1 fideSS potentát 1 kérdésre őszintén válaszolna!
kereső
@csipetke: Van plakát. Hatalmas! "Minden élet számit"- ez van ráirva. Gondolom bele került néhány milliárdba ez is.Láttam a dánok oltási tervét. Még az analfabéta is meg tudja belőle, hogy rá mikor, hol kerül a sor. Ezek meg itt egy fapadosra szerkesztett honlappal jönnek- és adjam meg adataimat a magyar goebbelsnek, mert különben nem is érvényes a regisztráció, ha azt a pipát nem rakom be a rubrikába. Gondolom mindezt nagyon jó pénzért csinálta valamelyik csókos a Co.-ból.
pécsi
LASSAN MONDOM, HOGY MEGÉRTSÉK! Regisztrálni kell az oltáshoz. Először az eü. dolgozókat oltják/ több, mint 42 000/ mert ők vannak a betegek közvetlen közelében. Utána már megy a szoc. otthonok lakóinak és dolgozóinak oltása. A többit szíveskedjenek elolvasni a NAPONTA megjelenő újság és egyéb média forrásokból! A kommentelők többsége vélhetően oltás ellenes! Lelkük rajta. Nekünk minden élet számít! Az esetleges elhunyt "ellenállókat" is természetesen sajnáljuk.Ámen.
Új hozzászólás
További ajánlatok
Itthon
- 2024. May 8., 07:00
Vásárlás határok nélkül – Földbe döngölik a magyar webáruházakat a külföldi óriások
Itthon
- 2024. May 7., 19:55
Felmondhat a fogtündér – Fogakat növesztő gyógyszer tesztje indul hamarosan
Szórakozás
- 2024. May 7., 13:35
Sztárbox: Itt a váratlan fordulat – Istenes Bence bunyózik Molnár Áron helyett az 1 millió dolláros nemzetközi bokszversenyen
A szekta pedig értelmezni sem hajlandó amit hall, csak a a szeretett vezető uszítását lesi, azt hörgi ezerrel.
Valóban ők volnának az igaz magyar hazafik?