Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója hétfői online sajtótájékoztatóján kijelentette: a koronavírus-járvány egyértelművé tette, mi a különbség a baloldal és a nemzeti oldal válságkezelő stratégiája között.

A baloldal most is ugyanazt az elhibázott gazdaságpolitikát akarná a magyar emberekre kényszeríteni, amellyel kormányzásuk alatt a csőd szélére sodorták Magyarországot. Ők a válságot mindig adóemeléssel és megszorításokkal akarják, illetve akarták korábban is kezelni – mondta.

A kommunikációs igazgató kiemelte:

a Fidesz-KDNP-kormány a baloldallal szemben más utat választott, a nehéz helyzetben nem újabb adókat, újabb terheket rak a vállalkozások vállára, hanem segíti őket abban, hogy talpon tudjanak maradni, illetve a munkahelyeket meg tudják őrizni.

Hollik István hangsúlyozta: a számok azt mutatják, a kormány gazdaságvédelmi intézkedései sikeresek voltak. Ezek egyik legfontosabb pontjaként említette az ágazati bértámogatási programot. Ennek keretében a kormány az érintett, a koronavírus által leginkább sújtott ágazatokban a járulék elengedése mellett a vállalkozások számára a bérek 50 százalékát kifizeti annak érdekében, hogy a vállalkozások – leépítések és elbocsátások helyett – a járvány ideje alatt is meg tudják tartani a dolgozóikat.

A kormánypárti politikus aláhúzta:

a bértámogatás sikerét és hasznosságát mutatja, hogy már több mint 100 ezer munkahely megvédése érdekében vették igénybe.

Ma Magyarországon 4,5 millióan dolgoznak, nagyjából ugyanannyian, mint a járvány előtt – mondta Hollik István, hozzáfűzve:

Gyurcsány Ferencék idején ez a szám kevesebb mint 3,6 millió volt.

A kommunikációs igazgató hangsúlyozta: a bértámogatásoknak köszönhetően sikerült megvédeni a munkahelyeket, a járvány, illetve az azt követő gazdasági válság hatására nem szűntek meg tömegesen álláshelyek. Ezzel szemben a baloldali kormány a válság idején tovább szorongatta a vállalkozásokat, adóemelésekkel és megszorításokkal sújtotta őket, ami abban az időben tömeges elbocsátásokhoz vezetett – folytatta, rámutatva: a Gyurcsány Ferenc vezette baloldal a válság időszakában "a hibás, rossz válságkezelő politikának" köszönhetően 200 ezer munkahelyet tett tönkre, ennyien váltak munkanélkülivé.

Hollik István értékelése szerint ebből az következik, hogy a baloldal válságkezelése megbukott, nem működik: az nem segít a családokon, a munkavállalókon és a vállalkozásokon, hanem megsarcolja őket és újabb terheket tesz a vállukra.

Ehhez a válságkezelő politikához nem térhetünk vissza, a mostani kormány más utat fog választani, amikor a gazdaság újraindítását kell elősegíteni

- jelentette ki a kormánypárti politikus.

Hír/kép:MTI

95 hozzászólásarrow_drop_down_circle

istván irén
A Lőrincnek ajándék pénz a vállalkozóknak kölcsön ez aztán a segítség
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Afra
@ómió: Écsanyád ,akinek nem volt jobb dolga,mint egy ilyen korcsot világra csinálni..
ómió
@Afra:Ne böfögjél, bolsi szarkupac! Bűzlesz anélkül is!
ómió
@Nessy: Na! Nem is mondtad, bolsiék fajgörénye, hogy svábhegyi beteg szamár vagy! Hisz' te szoktál nekem válaszolni! Vagy az értelemhiányod titkoltatta veled?
Nessy
@ómió: Nem tudom hogy neveltek otthon, esetleg a kihalt utca nevelt, de pocsék lett az eredmény! Legyen szép napod!
ómió
@Nessy: Már megint itt vagy, "svábhegyi beteg szamár"!? Néked is "nice day"!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.