Egymillió magyar nyugdíjas havi 130 ezer forintnál is kevesebb pénzből él.

Péntektől érkezik a 13. havi nyugdíj első részlete, ami egyheti nyugdíjnak felel meg. Ez átlagosan 37 ezer forintot jelent, ami összesen 77 milliárd forintba, a 13. havi nyugdíj teljes visszaépítése pedig így több mint 300 milliárdba kerül majd – többek között erről beszélt az ATV Start című műsorában Farkas András nyugdíjszakértő.

Óriási összegekről beszélünk

– mutatott rá az ATV Start című műsorában Farkas András, nyugdíjszakértő, aki szerint a számokat tekintve nincs fedezet arra, hogy a nyugdíjakat felemeljék 200-300 ezer forintra.

Egyetlen százaléknyi emelés 35-37 milliárd forintba kerül

– hívta fel rá a figyelmet a szakértő. Farkas szerint tehát nem fenntartható a 8-12 százalékos nyugdíjemelés.

A szakértő arra is rávilágított,

a jelenlegi nyugdíjrendszer sokszorosan sújtja a kisnyugdíjasokat és az alacsonyabb nyugdíjból élőket.

Nekik ugyanis kisebb összegből kell gazdálkodniuk, és számukra a nyugdíjemelés is kevesebb pénzt jelent, mivel annak összege minden nyugdíjas esetében a saját nyugdíjának 3 százaléka.

A kevesebb nyugdíjjal tehát kisebb emelés jár.

A középnyugdíj mértéke egyébként jelenleg 130 ezer forint, ami azt jelenti, hogy egymillió nyugdíjas ennél kevesebbet, egymillió pedig ennél többet kap – jegyezte meg Farkas.

Forrás: ATV

25 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
"Mi ebből a tanulság? Abszolúte semmi! Számolj előbb tízig. " Évtizedek óta ezt ugatják. Ha ezt a klubban elmesélném...
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
ittott
@sgl: @sgl: értem. köszi. nem könnyű analizálni ilyen szintéziseket.
ittott
@sgl: @sgl: értem. köszi. nem könnyű analizálni ilyen szintéziseket.
creativehun
Andrással együtt dolgoztam amikor még az ING csoporthoz tartozó NN biztosító nyugdíjbiztosítási szakértője volt én pedig a cég üzleti igazgatóinak egyike. Sok mindenben igaza van..azonban ezzel a kijelentésével " nem fenntartható a 8-12 százalékos nyugdíjemelés." nem tudok egyetérteni. Ahogy Ő maga is fogalmazott " Egyetlen százaléknyi emelés 35-37 milliárd forintba kerül...ergo..a 10%-os emelés cc. 350 mrd forintba kerülne. ...Akkor most nézzük meg mennyi pénz is ment el tök értelmetlen projektekre és külföldi kifizetésekre csak az elmúlt hónapok során! Az az..meg van az a pénz..a fedezet..csak épp nem megfelelő helyre van csoportosítva!
ómió
@ittott: Na! Már a nyugdíjlopásotokat is a Fideszre hazudnád, idiótája!? Vagy akkor még a tojásból se keltél ki?
ómió
@csak úgy...: Ráhazudnád, mi!? És nem jön össze!? Ez nagy "efftársi pech" lehet!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.