A volt MSZP-s képviselőt, evangélikus lelkészt 1 év 6 hónap felfüggesztett börtönre ítélte a bíróság. Donáth ártatlannak vallja magát és fellebbez.

Szeméremsértés miatt a volt MSZP-s képviselőt felfüggesztett szabadágvesztésre ítélték

Fotó: MTI /H. Szabó Sándor

A Budapesti II. és III. Kerületi Ügyészség február 5-én emelt vádat Donáth Lászlóval szemben aljas indokból elkövetett könnyű testi sértés bűntette és folytatólagosan elkövetett szeméremsértés vétsége miatt – írja a 168.ora.hu.

Az ügyben február 19-én – az ügyészség indítványa alapján – tárgyalás mellőzésével hoztak büntetővégzést, amelyben – az ügyészi indítvánnyal teljes mértékben egyezően – 1 év 6 hónap szabadságvesztést szabtak ki. A bíróság szabadságvesztés végrehajtását 2 év 6 hónap próbaidőre felfüggesztette.

A 168.hu elérte a volt politikust, aki közölte: fellebbez a végzés ellen.

„Természetesen fellebbezünk, ez nem kérdés”

– mondta Donáth, aki továbbra is ártatlannak vallja magát.

Mint ismert, Donáth László ellen 2020-ban indult nyomozás, miután a Gaudiopolis Békásmegyeri Evangélikus Szeretetház egyik takarítónője feljelentette, mert állítása szerint Donáth bántalmazta, két kézzel fojtogatta őt. Többen arról is beszámoltak, hogy a lelkész szexuálisan zaklatta őket.

Forrás: 168.ora.hu

Címlapkép: MTI Fotó: H. Szabó Sándor

15 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
@jesz: ma, 13:54 "Donáth ártatlannak vallja magát és fellebbez." (csak szólok, mint pártonkívüli)
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
namihami
Sztálin vagy Rákosi sírna a gyönyörűségtől.
namihami
@Pegero: Nem. Ilyen ""miniszterelnöke"" van ennek a szerencsétlen országnak.
namihami
@Pegero: De a 49% kontra fideszes 2/3-dal (67%) is tisztában vagyok.
Persze, lehet, hogy fideszesnek már túlképzett lehetek.
Eladott Ország
@Pegero: ma, 15:19 ♦ A kétharmad a fidesz matek szent = 49% -kal ( lásd a országgyűlési választásokat )
www.facebook.com/photo?fbid=339645156885179&set=a.133885787461118
scontent.fbud10-1.fna.fbcdn.net/v/t1.0-9/92595069_2656046767960671_713635556696784896_n.jpg?_nc_cat=106&ccb=3&_nc_sid=825194&_nc_ohc=ewL8BjvylVoAX_KOA8E&_nc_ht=scontent.fbud10-1.fna&oh=3d59432490f536465b20a2aa79301797&oe=605ADB3E
Te meg elmehetnél a qrva anyádba, mocsokláda vagy a fidesz szemináriumba , szarházi geci! Ott okoskodjál te baromállat!
Mit nagyképűsködsz seggfejkém!
jesz
Ez az ocsmányság 12 évig volt képviselő?... most tárgyalás nélkül megeggyezett? És még ez a szarházi gondolkodik? Több kérdésem nincs.

Az emeszpének elég vastag a bőre...
Eladott Ország
@jesz: ma, 13:54 "Donáth ártatlannak vallja magát és fellebbez." (csak szólok, mint pártonkívüli)
justhpeter
@Pegero: OK. Rendben van, ha Eladott Ország stílusában válaszolsz, de akkor ehhez tartozzon egy színvonal is. mert amit elkövettél, ahhoz nem tudok lehajolni.
jesz
@Eladott Ország: hát a morgásom nem is a Donátról szól...
2007 ben az emeszpé megszvazta, hogy az induló nyugdílak 8% százalékkal kevesebbel induljanak az addig számított jogosultságtól..az emszpések lelkendezve megszavazták...nos ez a 8% veszteség azóta több milliómba került...

Ezért nem rajongok érte(tük)...amúgy mindegy...
ómió
Strasbourgban majd "efftársilag kitüntetik"!
Nyírfa
A takarítónő szavahihetőségét kétlem, a politikai hadjáratot nem. Kíváncsi vagyok, seprű és lapát kapott-e annyit mint Baukó. Amikor eljön a színvallás ideje, ők lesznek az elsők, akik kegyelemért könyörögnek, és felajánlják szolgálataikat.
Nyírfa
@jesz: Szóval, miután leocsmányoztad és szarházinak nevezted Donátot, és megvádoltad a beismerő vallomással felérő megegyezéssel, most azt állítod, hogy a morgásod nem is neki szól személy szerint, hanem...
jesz, a tagadás/hárítás a fidesznek sem megy jól, ne koppints róluk -. ha hiteles akarsz lenni.
Eladott Ország
@jesz: tegnap, 17:31 ◘ De a legtöbb kárt a 10 év alatt a fidesz tette be a nyugdíjasoknak. Már Románia is megelőzött a nyugdíjminimum illetve a nyugdíjemelések tekintetében.
www.facebook.com/dk365/videos/143087704308219
Eladott Ország
@ómió: ma, 09:53 ♦ A román bűnöző és politikai prostituált cigányodat Brüsszelben már kitüntették, azonkívül Nyugat - Európában szóba sem állak vele, leszarják a hazug, pofáját!
scontent.fbud10-1.fna.fbcdn.net/v/t1.0-9/98342554_857011498112092_5303494005865054208_n.jpg?_nc_cat=104&ccb=3&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=CiV2AjNZ1kwAX9JK0Le&_nc_ht=scontent.fbud10-1.fna&oh=f0f1734b2c56e78183b076de44068c0a&oe=605EE148
ómió
@Eladott Ország: Ilyen "üde" válogatásod van az Athina Híradó hazugsággyűjteményéből, bolsiék idiótája!? Ha bűnözőt meg politikai prostit keresel, fajkretén, dörgölőzzél Böszme vezéredhez! Amúgy még azt se voltál képes észrevenni, hogy a bolsi tetübandád európai nyájainak vezetői csak egymás szagát bírják elviselni!? Azt a bűzlő töménybolsit!? Ettől vagy te ilyen "jó efftárs"!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.