Mind a 106 választókerületben lesz jelöltje a DK-nak. Kálmán Olga a II. kerületben. Gy. Németh Erzsébet a XI. kerületben indulhat, Józsefvárosban pedig egy meglepő névvel jöttek elő.

Egy nyolcvan nevet tartalmazó lista jelent meg a Demokratikus Koalíció honlapján. Vélhetően őket indítanák az ellenzéki előválasztáson, amiről még nem tudni, hogy a járvány miatt mikor lehet majd megtartani.

A Telex cikke szerint a párt kiadványában azokat a DK-politikusokat mutatja be szerte az országban, akik helyben az Orbán-rendszer legelszántabb ellenfelei.

A többi ellenzéki párthoz hasonlóan természetesen a Demokratikus Koalíció is megkezdte a felkészülést az előválasztásra, jelöltjeinket azonban csak később fogjuk nyilvánosan is bemutatni

– közölte Barkóczi Balázs szóvivő.

A Telex szerint

a 4. választókerületnél (II-III. kerület) Kálmán Olga neve szerepel, aki a főpolgármester-jelölti előválasztáson tűnt fel a politikában.

Ebben a körzetben a Párbeszéd Tordai Bencét, míg a Momentum Berg Dánielt indítja.

Újbudán Gy. Németh Erzsébet, a XII. kerületben Komáromi Zoltán háziorvos, Szombathelyen Czeglédy Csaba, a 6. választókerületben pedig (amely Józsefváros és Ferencváros egy részét foglalja magába) Manhalter Dániel, az RTL Klub volt tudósítója lehet a DK jelöltje.

Manhalter Dániel eddig csak a háttérből, tanácsadóként segítette Gyurcsány Ferencéket, és ügynökségével médiaképzéseket tartott a pártnak. A Prompt Media honlapján található leírás szerint a cégalapítás előtt Manhalter az RTL Híradó tudósítója volt, egy évig Sanghajban. Korábban pedig a Miniszterelnöki Hivatal kommunikációs kabinetjében is dolgozott.

Gyurcsány Ferenc pár napja arról beszélt az ATV-ben, hogy mind a 106 körzetben lesz előválasztás, azt azonban nem árulta el, hogy a DK mely körzetekben méretteti meg magát.

Forrás: Telex, 24.hu

Címlapkép: Facebook

7 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
jesz
Gy. Németh mióta XI.-ker. lakos?
Gyurka80
Olgica évekig olyan de olyan "független" újságíró volt, hogy csak na! Persze mi mindig is láttuk mennyire független, leginkább a magyarságtól!
Nessy
@jesz: Varga Mihály sem óbudai!
Gyurka80
@Szeparepa2: Az anyádat lincseljed marharépa!
ómió
Mi lenne, ha még politizálna is!?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.