Ez derült ki a Závecz Intézet friss kutatásából.

Szoros a verseny a Fidesz és az ellenzék között, de bővült a Fidesz-tábor

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

A Závecz legfrissebb közvélemény-kutatása szerint aktivizálódtak a választók, a februári 32-ről 27 százalékra csökkent azok aránya, akiknek nincs kedvelt pártjuk. A Fidesz elmozdult a mélypontról, a decemberi 30 százalék után februárban 31, márciusban 33 százalékra nőtt tábora a népességen belül.

Az ellenzéki összefogás és a Fidesz-KDNP között nagyon szoros a verseny: az ellenzék 37 százalékon, a Fidesz 36 százalékon áll.

Tovább erősödött a Jobbik is, tavaly év végén 7, egy hónapja 9, most 11 százalékon áll. Ezzel felzárkózott a Demokratikus Koalíció mellé, amely (a februári 10% után) szintén 11 százalékos. Az ellenzéki oldal harmadik legerősebb pártja a Momentum (6%), Az MSZP támogatottsága 5 százalékos maradt. Az LMP és a Mi Hazánk 2-2 százalékot ért el, a Párbeszéd és a Kétfarkú Kutyapárt 1-1 százalékot.

Szoros a verseny a Fidesz és az ellenzék között, de bővült a Fidesz-tábor

Forrás: ATV
Fotó: Závecz

Címlapkép: MTI/Koszticsák Szilárd

18 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
@Shikari: Egyébként is te román vagy, a felcsúti Maradonával együtt!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
tudode
Mindenféle cilibuli nélkül, a se nem keresztény, se nem demokratikus gyülekezetnek ennyi "hadicsel" után hazfiasság okán !abba kellene hagyni azt a műfajt, amit láthatólag csak az un. un. hatalom és pénzéhségből művelnek!
.
Hasonlóan az élhetőbb átkoshoz, mert amit összelittyentettek az az átkosnál átkosabbra sikeredik!
.
De hát az önismeret hiánya az ami akadályozza náluk hiánycikk!
.
Nem látják be azt, hogy ami nem megy nem kellene erőltetni, mert rossz vége lesz!
Eladott Ország
@tudode: Ne hagyjuk, hogy Orbán nevessen a végén...
cdn.shortpixel.ai/client/q_lossy,ret_img,w_800/https://kolozsvaros.com/wp-content/uploads/2017/07/orbannevetes.jpg
Tikkel Lajos Louie :
Vasfüggöny revisited

Százhetvenöt kilométer
s négyméteres: jujj, de szép!
Áldjuk érte mindenható
diktátorunk tyúkeszét!

Ámulatba ejtettük az
egész művelt világot;
Szolzsenyicinnek is tetszik:
ő már látott Gulágot.

E vasfüggöny mögé zárva
immár szabadok vagyunk;
nem jöhet be közénk senki:
elvagyunk itt mi magunk.

Űzhetjük a rovásírást,
nyereg alatt puhítást,
s hallgathatjuk Ducénktól a
mindennapos uszítást.

Hátrafelé nyilazhatunk
és jurtában lakhatunk;
a világ előre halad,
s hátrafelé baktatunk.

Talán még embert is eszünk,
bár a húsa édeskés;
de finom lesz, csak legyen majd
mindünknél egy éles kés.

Ha ezt tovább folytatjuk,
a kőkorba is elérünk;
visszamászunk majd a fára,
ahol vígan elélünk.
tudode
@Eladott Ország: .
Sajnos van ennek a fára mászásnak egy komoly, és egy vicces változata:
-
- Komoly
..
Csaba László: Orbánék 100 éves lemaradásba
24.hu/fn/gazdasag/2017/12/04/csaba-laszlo-orbanek-100-eves-lemaradasban/
-------------------------------------
.
- Vicces - egoista, bolhászkodós
.
----- Fidesz evolúció
www.youtube.com/watch?v=llEmY6yushQ
----------------------------
.
És a bírka nép tűr, tűr, tűr!

.
Aki Én
@Szevasztok: Kérdés, akkor is lesz-e, mikor itt az ideje.
Nessy
@Aki Én: Jönnek a tavasz esők, és úgy fognak megjelenni kormánytámogatással a kamupártok, mint erdőben a bolondgomba! Különösen, mióta tudják, hogy nyugodtan el lehet költeni a milliókat, senki nem fogja rajtuk keresni!
Béla333
Közvélemény kutatók = fizetett manipulátorok
Eladott Ország
@Béla333: ma, 14 : 55 ♦ Ismert, hogy aki fizet az rendel.
scontent.fbud10-1.fna.fbcdn.net/v/t1.0-9/153536189_271581791140165_1313741759121823410_n.jpg?_nc_cat=100&ccb=1-3&_nc_sid=dbeb18&_nc_ohc=KOn6R6ct9eQAX-iGtc9&_nc_ht=scontent.fbud10-1.fna&oh=b8318dbdce60443b189a8b6926d0f148&oe=6076174F

Ady Endre: Történelmi lecke fiúknak

Magyarország dús ország volt,
Van termése, kincse, vadja,
De amit a bús nép szerzett,
Víg uraság zsebre rakja.

Csak a gazdag, csak a zsarnok
Élt föl minden földi jókat.
Megláncolták, butították
A dolgozó milliókat.
Eladott Ország
@sgl: ma, 15:09 ◘ Sajnos az ellenzék sokáig várta, hogy mi esik le a fidesz teherautóról, de csak több milliós pénzbírságot
kaptak.
Eladott Ország
@Shikari: ma, 15:51 ☻ Te olvasásképesség zavarban és agykérgi rendellenességben( diszlexia) is szenvedsz. Próbáld meg, hogy orvos tud e még rajtad segíteni.
csak úgy....
@Shikari: ti magyarok? aztán kikkel szemben? dr.tibim,neked elmetek otthonról mint
szamócának!
Eladott Ország
@Shikari: Egyébként is te román vagy, a felcsúti Maradonával együtt!
csak úgy....
@Shikari: a pulzusod figyeld! nem ám lefordulsz a sámliról.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.