Az RTL Klub Híradója arról számolt be, hogy Magyarország összesen 16 ezer lélegeztetőgépet vásárolt szerte a világból összesen 300 milliárd forintért, azaz darabonként csaknem 19 millióért.

8 milliárdnyi lélegeztetőgépet ajándékozott el az állam, pénzért egyet sem tudtak eladni pedig 300 milliárdért vették
Kép:Propeller

A gépek egy része azóta egy gödöllői raktárban porosodik, csak a tárolásuk havonta 90 millió forintba kerül. Itt jelentette be a külügyminisztérium államtitkára, Menczer Tamás, hogy a fölöslegből másoknak is adunk.

A cseh kormánytól jött egy megkeresés, elmondták, hogy mire van szükségük, ezt követően mi megvizsgáltuk, hogy nekünk mi áll rendelkezésre

– mondta akkor az államtitkár.

Gödöllőről a kormány

Csehországba 150 lélegeztetőgépet szállított, de küldtünk a Felvidékre, Kárpátaljára, Vajdaságba, Boszniába, Libanonba, Jordániába, Kirgizisztánba végül pedig Ugandába 18 gépet a fölöslegesekből.

Az RTL Klub összesen 425 elajándékozott lélegeztetőgépet számolt össze. Ez az átlagos beszerzési árral, azaz 19 millió forinttal számolva nagyjából 8 milliárd forintos ajándékot jelent a magyar adófizetők pénzéből.

A csatorna kérdésére, hogy pontosan hány lélegeztetőgépet ajándékoztak el, és hogy mennyit sikerült értékesíteni a gépek közül, a tárca nem válaszolt.

Ha más országoknak segíteni tudunk, annak örülünk

- írták.

Forrás:RTL.hu/24.hu
Címlapkép:Propeller

21 hozzászólásarrow_drop_down_circle

NKF
Szerencse baloskáim,hogy kevesebben vagytok.Az oltásellenességgel már elbuktátok a jövő
évi választást!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
NKF
Szerencse baloskáim,hogy kevesebben vagytok.Az oltásellenességgel már elbuktátok a jövő
évi választást!
balos
@NKF: A prostik üzenik,csinálj gyereket a mamádnak!Lehetőleg árvát!
Néro
@NKF: 49.2 százalék a 75 százalék. Ennyi. A kevesebb meg több.
simmering73
Érdekes, hogy ezekből a szarokból nyugat nem kért ajcsiba egyet sem.
kissé felnőttem
és ki a felelős ja a szokásos közadakozásból majd a nép kicsengeti, pedroo meg megy a kőbányába kiskalapács véső és törje magát mert tőbb 100 évig dolgozhatja csak le mindezt a hozzánem értősdijét
nezelodo
Nem gondoltam, hogy megérem, hogy a régió dollárpapái, (cukrosbácsijai), leszünk valaha. Hál' Istennek olyan jól megy nekünk, hogy itthon már nincs mire költeni a százmilliárdokat.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.