Az utóbbi napokban számtalan írás jelent meg Karácsony Gergely tudományos karrierjéről, amelynek nagy része kitért arra, hogy a miniszterelnök-jelölt nem fejezte be a doktoriját. 

Karácsony válaszolt a fideszes médiának: ezért nem fejezte be valójában a doktorit
Fotó: Karácsony Gergely/Facebook

Mióta bejelentette indulását a miniszterelnöki címért, a kormánymédiát egyre inkább elkezdte foglalkoztatni Karácsony szakmai múltja, amiről több cikk is született a napokban. Most megérkezett a válasz Budapest főpolgármesterétől – és a PM miniszterelnök-jelöltjétől – arra, hogy miért nem szerzett doktori címet.

Az egyetemi, tudományos világban a komolyság egyik mércéje a publikációk száma. Akár megtisztelőnek is tarthatnám, hogy az én rövidke tudományos karrieremről mennyi publikáció született, csak ezen a hétvégén, zömmel a lakájmédiában. Szívesen hozzájárultam volna ezekhez, ha valaki megkérdezett volna, de ilyen ez, úgy látszik, a tények csak megkötik egyes alkotók fantáziáját. Végképp megtisztelő, hogy maga a rektor, Lánczi András is megtörte a hosszú csendet.

– kezdi Facebook-posztját Karácsony. 

De akkor tisztázzuk, ha már – ezek szerint – az ország fontos kérdésévé vált, miért nem csináltam meg a doktorit. Igazán profán oka van. Amikor be kellett volna fejeznem, akkor már 2 éve aktív politikus voltam. Ennyi. Így ért véget a tudományos karrierem.

– szögezte le a főpolgármester. Emellett kiért a tanári múltjára is:

Említettem legutóbb, nagyon szerettem tanítani. Hogy hogyan csináltam, azt nem az én tisztem eldönteni, szerintem nem is a lakájmédiáé. Hanem a diákoké. Szerencsére, ők meg is tették a tanárok értékelésére szolgáló Mark My Professor oldalon. Azért teszek ide erről egy képet, mert van egy másik Karácsony Gergely is az egyetemi világban, ismeretlenül is elnézést kérek tőle azért, amit mostanság ki kell állnia.

Fotó: Karácsony Gergely/Facebook

27 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Nessy
A jogászok, orvosok ab start doktorok. Egyéb szakterületeken külön doktori vizsga kell.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
sgl
Lánczi is kiszólt a karmelita geczi seggéből.
Tövig beépülve a NER-ben.
Nessy
A jogászok, orvosok ab start doktorok. Egyéb szakterületeken külön doktori vizsga kell.
verőce21
Csak úgy megtörténnek körülötte az események?
Nem irányítója semminek...?
134.bátor
Már megint mentegetőzik!! Ezèrt alkalmatlan miniszterelnöknek!! Mèg ő kèr bocsánatot!
Főnyeremény lenne a fidesznek,ha ő nyernè az előválasztást. Főleg annak tudatában,hogy a " megbèkèlès jegyèben" nem tervez számonkèrèst!!!
ómió
Szóval, ahhoz is "mekkmester" volt!
silber13
@ómió: Neked hallgass a neved, te "kétszeres diplomás" :-)))))))) Vetted, vagy loptad az állítólagos marhaleveledet?:-))))))))))))
ómió
@silber13: Neked marhaleveled van? Mit mondjak: találó! Bár neked az is felesleges, hisz' marha mivoltodat már az is mutatja, ha megszólalsz!
silber13
@ómió: A maralevél a tiéd,Ne is hazudozz itt tovább! Takarodj!:-))))
vitriol
@134.bátor: De, nagyon is tervez számonkérést, de ha ő nyerne, akkor sem "egyeduralomra" készül, minden most induló min.e. jelölt elképzelése megvalósulhat, és ebben a témában mindegyik ragaszkodik a számonkéréshez. Ami a magyarázkodást illeti, az emberek elvárják, hogy ha van méltányolható ok, akkor az derüljön ki, ne a fidesz hazugsága maradjon meg az emberek fejében!
Clavigo
@ómió: Együtt diplomáztál Farkas Florijáánnal..??
Pegero
KariGeri minden hazugsága utólagos magyrázkodásra szorul.
Elmagyarázza, miért nincs jogsija, miért nem fejezte be a doktoriját, de ennek ellenére miniszterelnök akar lenni.
Jelen pillanatban...
www.gyaloglo.hu/users/08/11/24/784115.jpg
134.bátor
@vitriol: Sajnos ma dèlelött olvastam valamelyik portálon,ezt a megbocsátást,a " megbèkèlès jegyèben" Ő mondta. Csalódtam benne,mert szimpatikus volt. Eddig. Ezeknek nem lehet megbocsátás soha!!!
kereső
@Nessy: Az ab.start dr- nem egyenlő a külön megszerzett doktori cimmel. Az ab. startok is szerezhetnek "külön" doktori cimet- amennyiben kijárják a doktorandusz iskolát, szigorlatoznak,van két nyelvvizsgájuk ( legalább az egyik felső fokú szakmai), és megvédik a doktori disszertációt- azaz P.h.d dr.-i cimet szerezhetnek.Feltételek továbbá nemzetközi folyóiratban publikált első szerzős cikk/cikkek.
Lepényleső
Nem de butaság volt foglalkozni egyáltalán ezzel,hiszen mintha mentegetőzne,ahelyett hogy azt tenné amit az emberek elvárnának tőle? A fydes ezt akarta tőle hallani,- orránál fogva így fogják őt vezetni? Van aki feladatra lelkisége miatt tud
alkalmatlan lenni,- mindenki érdekében ezt nem kellene tudomására hozni?
kereső
Karácsony meg "igazodjon" a fideSS-hez. Nem kell magyarázkodni- hagyni kell a francba őket. A magyarázkodás, csak rontjja a renomét- és az elkövetkezendő időkben csak ebből fogtok állni. A hiveket meg úgysem lehet meggyúzni, ha egyszer valamelyik papagáj azt mondja a fehérre , hogy sárga- az attól kezdve sárga lesz. Kár erre enrgiát, időt pazarolni.
Nézzétek meg- kiderült, hogy orbán már 2019-ben megállapodott a fundnról, volt pofájuk a megállapodást követő hónapban elővezetni a Diákváros tervet. És most, az gészet úgy adták elő, mint friss megállapodást-és újratervezést. Hiába a felháborodás, senki a füle botját sem mozditja arra, hogy miért is csak két év után derül ki a dolog."Amiről nem beszélünk az nincs". Ja, politikai korrektség se.
verőce21
KariFeri nem alkalmas miniszterelnöknek, mert nem fogom tudni doktorminiszterelnökúr-nak nevezni!

Pedig már több média és sajtótermék megvette tőlem a kifejezést. Mi lesz a jogdíjammal akkor...?
ómió
@silber13: Már a marhaleveledet is rám hazudnád, fajgyökér!? Miért nem békélsz már meg önmagaddal!?
ómió
@Clavigo: Te meg az évfolyamtársadat hazudnád rám, bolsiék fajkreténje! És csak azért, mert később te átmentél görény-suttyó szakra és ott "diplomáztál" summa cum laude!?
tudode
Nem kellene kitárulkozni!
.
Az fideSS alapítók selejtjei is elengedtéka fülük mellett Simicska hazaárulózását, a pecás pedig az egyik alapító óhaját
.
----„Szeretném megélni ennek a bűnös, embertelen, hazug rendszernek a végleges bukását!”
magyarnarancs.hu/publicisztika/szeretnem-megelni-ennek-a-bunos-embertelen-hazug-rendszernek-a-vegleges-bukasat-237155
--------------------------
.
Sőt azt is, hogy repedezik a hallgatás fala
.
--- KI KELL KIÁLTANI A IV. KÖZTÁRSASÁGOT, ORBÁN ALAPTÖRVÉNYE SEMMIS!
.
nepszava.us/ki-kell-kialtani-a-iv-koztarsasagot-orban-alaptorvenye-semmis/
----------------------------
.
Ezek a pasik nem kispályások(k), mert “Ahol megvan a szándék a büntetésre, ott bizonyíték is akad”
silber13
@ómió: Te biztosan tudod: hogy kóstál most egy akármilyen diploma?:))))))
Gyurka80
Geri azért nem kérdeznek meg, mert sosem válaszolsz nekik.Ezért ellenőrizték az állításodat és kiderült hazudtál és kirúgtak az egyetemről.
ómió
@silber13: Kérdezd meg Böszme vezéredet! Ő az, aki máig "nem találja" a diplomadolgozatát!
silber13
@ómió: Már megtalált,szemben a te nemlétező két "diplomáddal"
ómió
@silber13: Most így hazudja, te meg, mint marhaleveles seggnyalója, visszhangzod? Legalább a böszmeszart töröld le a szád széléről!
Gyurka80
Karácsony Gergely a kézzel írott parlamenti vagyonnyilatkozata szerint „adjuntkus” volt az egyetemen...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.