Püspökké szentelték Balog Zoltánt, a Dunamelléki Református Egyházkerület tavaly novemberben megválasztott püspökét hétfőn, a Pest megyei Nagykőrösön.

Püspökké szentelték Orbán volt miniszterét – Kövér Lászlótól ölelés is járt érte
Fotó: MTI/Mónus Márton

Balog Zoltán, az Orbán-kormány korábbi emberminisztere az istentiszteleten a közösséghez szólva kiemelte:

nem a püspöknek van egyházkerülete, hanem a Dunamelléki Református Egyházkerületnek van püspöke. "Nem ti vagytok az enyémek, hanem én vagyok a tiétek"

– fogalmazott.

Kövér László az állam nevében köszöntve az új püspököt arról beszélt,

Balog Zoltán egy borsodi bányászfalu református parókiájának világából indult, hogy aztán a felelősségvállalás egyre magasabb őrhelyeire álljon.

A kis református közösségtől egészen az egyetemes magyarság sorsának alakításáig jutott, hogy most ismét visszatérjen egyházához – mondta.

Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek köszöntőjében arra figyelmeztetett, hogy az új kihívások és lehetőségek között egyre nagyobb szükség van a keresztények összetartására, egységére.

Forrás: MTI

20 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Béla333
Balog Zoltán miniszter volt a maffia kormányban. Belelátott a háttérbe. Látta azt a sok aljasságot, lopást, bűnt, amit a maffia az ország ellenében elkövetett. Nem szolt, kiszolgálta a bűnözőket.
Remélem a pokolra fog jutni püspök úr...
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Eladott Ország
"Belátom töredelmesen, hogy sokat tanultam Balog Zoltántól. Soha nem felejtem, amit a betanított esztergályosból lett papból, lett miniszter – aki az egészségügyért is felelős vízfejű tárca élén bólogatott hat évig. Pedig azt hittük, hogy orvosok nélkül is lehet gyógyítani. Meg prédikációval. Meg ostobasággal. Meg Balog Zoltánnal. Balog Zoltán jótékonyan eltűnt a közéletből. Vagyis egészen eddig ezt hihettük volna, ha augusztus 20-án nem hallat magáról ismételten."...
kolozsvaros.com/2019/08/22/cinkos-egyhazak/
CsipkeRózsa
Milyen önzetlenül kifizette a mi pénzünkből Farkas Flórián 1,6 milliárdos lopását. Na és Farkas Flórián megúszta a börtönt is.
simmering73
"Balog Zoltán volt emberminisztert a Dunamelléki Református Egyházkerület püspökévé szentelték. Talán még soha nem volt ilyen látványos az állam és az egyház, a trón és az oltár szövetsége, mint amikor egy állami tisztviselő, egy miniszter lesz az egyház vezető püspöke. Balog személyében egyesíti az egyházat és az államot, a trón és az oltár már nem is összefonódik, hanem azonos. Ha figyelembe vesszük, hogy ez mindig az egyház árulását jelenti, elmondhatjuk: ilyen szintű árulásra még nem volt példa."
nepszava.us/balog-zoltant-az-orban-rezsim-szentelte-puspokke-a-tron-es-az-oltar-ugyanaz/
kissé felnőttem
ex communistáink ha és amikor szegény templom egerek? miről cincoghatnak?
kissé felnőttem
ex communistáink ha és amikor szegény templom egerek? miről cincoghatnak?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.