Ipari csarnoktól az üzlethelyiségig, pincétől a kastélyig minden eladó lett, csak hogy valamiből fnanszírozni tudják a kormányzati elvonások miatti pénzkiesést.

A Népszava cikke szerint közel 36 milliárd forintot érhetnek együttesen azok az ingatlanok, melyeket a kormányzati elvonások miatt nehéz helyzetbe került fővárosi önkormányzatok és Budapest kénytelenek eladni, hogy legalább ebből némi bevételhez jussanak.

Népszava: közel 36 milliárdért adnak el ingatlanokat az elvonások miatt nehéz helyzetben lévő fővárosi önkormányzatok

Fotó: pixabay.com CCO

Az ingatlanok között "üzlethelyiséget, ipari csarnokot, lerobbant önkormányzati lakásokat, telket, műhelyt, pincét és tetőteret, kastélyt, villát, volt iskolát, sőt egész lakóházakat is" kiárusítanak a cikk szerint.

Vannak olyan kerületek, ahol a tavaly is már eladtak ingatlanokat, most pedig a tavalyi előirányzat 170 százalékát várják a további eladásoktól (ilyen a XVI. kerület) – de van ahol ennek a többszörösét (XVIII. kerület). Csepel ugyanakkor a tavalyi kiárusítás után idén néhány tízmillió forintra számít, Ferencváros is feleannyi ingatlant értékesítene. 

A cikk szerint a legtöbbet – már csak mérete folytán – a főváros kaszálna: hetvenkét ingatlan értékesítését tervezték be idénre, amelyből nettó 8,2 milliárd forintnyi bevételt remélnek. Jelenleg 42 ingatlan szerepel a listán, húszat pályázaton hirdetnek. Itt a legváltozatosabb a kínálat is: kastélytól az alagsori lakásig, iskolától az üzemen kívüli gázfogadó állomásig minden van.

Óbuda-Békásmegyer a toplista élén

A kerületek közötti toplistát Óbuda-Békásmegyer viszi, itt idén csaknem 4 milliárd forint értékben adnának el ingatlanokat. Eddig közel 700 millió forint folyt be, az értékesítésre kijelölt ingatlanok között lepukkant bérlakások, irodák, üzletek, raktárak, egész épületek szerepelnek.

"Csaknem egymilliárddal leszakadva követi a II . kerület, amely 2,84 milliárd bevételt remél telkek, lakások és üzletek eladásából, de eddig alig 70 milliót sikerült begyűjteniük. Nem sokkal marad el mögötte a XVI. kerület, ahol 2,65 milliárd az ingatlanértékesítési cél, a tavalyi 1,6 milliárd után, míg Józsefváros önkormányzata 2 milliárd forint bevételre számít, amelyből eddig 167,6 millió folyt be. Egy milliárd feletti összeget remélnek ingatlanaik eladása után Zuglóban (a tavalyiról átfolyó ügyletekkel 1,7 milliárd), Erzsébetvárosban (1,236 milliárd), Újpesten ( 1,8 milliárd) és Újbudán, ahol nemrégiben nagy botrányt kavart egy saroktelek tervezett eladása, amit végül lefújt a kerületvezetés. Így nehezen lesz meg a remélt 1,667 milliárd, különösen úgy, hogy az idén még egyetlen ingatlanon se sikerült túladniuk. (A fideszes Hoffmann Tamás idején jobban ment a bolt: 2010 és 2019 között 2,16 milliárd értékű ingatlant vertek dobra.)"

- olvasható a cikkben. Az újbudai önkormányzat a Népszavának külön hangsúlyozta, hogy a kormányzati elvonások miatt több milliárd forint hiányzik az alapvető feladatok ellátásához, illetve a fejlesztésekhez, ezért kell eladni az ingatlanokat.

A lap szerint Csepel a tavalyi 2,8 milliárdos lódulás után idén csak 79 millió forintra számít az ingatlaneladásból, a XVIII. kerület 690 milliót, Budapfok-Tétny önkormányzata a tavalyi áthúzódó kifizetéssel 1,1 milliárdot, míg Soroksár 691 milliót tervezett be a költségvetésébe felhalmozási bevételként. Újpalota és Ferencváros (500 és 476 millió) szolidabb bevételt, a XIX. és a XX. kerület pedig néhány tízmilliót remél az eladásokból. Az ingatlanok eladásával az önkormányzatok a járvány alatti védekezés extraköltségeit, a válság és a kormányzati intézkedések miatt drasztikusan csökkenő adóbevételeket és bérleti díjbevételeket akarják visszapótolni.

A Népszava szerint ebbe még belerondíthat a fideszes Böröcz László által pár napja beterjesztett  kötelező bérlakáseladási javaslat, amely – ha az országgyűlés megszavazza – országosan 1000 milliárd feletti értékű lakásvagyon dobra verését hozhatja el magával. A fővárosi önkormányzat csak egymaga 20-25 milliárd forint értékű lakásvagyont kellene hogy eladjon. 

A XIII. kerület jól gazdálkodik, az V. kerületi polgármestert saját párttársa szólította fel az adatnyilvánosság miatt

A Népszava szerint az ingatlaneladásoknál egy ellenpélda a XIII. kerület, amely évek óta tervezetten csak olyan ingatlanokat ad el, amelyeket nem tud gazdaságosan hasznosítani – de emellett saját maguk is vásárolnak, sőt építenek is saját lakásokat bérbeadási célra. Az építési telkeket pedig csak akkor adják el, ha az önkormányzati hasznosítás nem lehetséges. 

A cikk szerint az V. kerület sincs feltétlenül rászorulva az ingatlanvagyon eladására, ám a fideszes Szentgyörgyvölgyi Péter polgármester a járványhelyzet okán egyedül gyakorolja a hatalmat, így zajlik – szűk nyilvánosságban – az ingatlanok eladása. Ez olyannyira volt követhetetlen, hogy a fővárosi kormányhivatalt vezető fideszes Sára Botond végül utólagos adatközlésre szólította fel párttársát. Sára Botond levelében azt állapította meg, ha a képviselő-testület nem dönt a vételárról és nem foglalja azt határozatba, akkor „a szerződés tartalmát tulajdonképpen a polgármester és a másik szerződő fél állapítja meg, holott a polgármester mint a képviselő-testület törvényes képviselője e minőségében csak a szerződés aláírására lenne jogosult”.

Forrás: nepszava.hu

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Néro
Miért ? Azért mert Fitymáék meg Nagy Orr Bán mindent ellop-elvon ? Egyszerű le kell állni. Majd elhordja a 113 teű ember a szemetet, hord mindenhova vizet és tolja a villamosokat ,buszokat. Ők is szarnak bele ugyan azt kell tenni. Ha lopni tudnak hitelt hitel hátára felvenni akkor villamost is tudnak tolni.
magyar1
Nagyon helyes! Mind el kell adni, itt a házban van önkormányzati lakás, soha nem kell a családnak lakásra gyűjteni mert örökölhető és közben 4 autójuk van, míg én 3 kölcsönt fizettem, havi 20 órákat dolgoztam hétvégeken mikor lakást vettem.
Vagy legalább piaci értéken fizessék a bérleti díjat.
tudode
Így jár az az ország, amely/aki egy piros pacsis pasiba helyezi a bizalmát!
.
Ami az önkormányzatokat illeti! Emlékszünk még 2006-ban besárgult az ország, azzal együtt, hogy a piros pacsis pasi csak a partvonalról diktálhatott az önkormányzatoknak, abban is, hogy vegyenek fel kölcsönt, majd karaktergyilkolás árán elfoglalta a bársonyfotelt, megjátszva a felcsúti senkiházit, fennen hangoztatva csicsKÁIVAL is, hogy visszafizeti az önkormányzatok által felvett kölcsönöket!!
--------------------------
.
Nézzük csak mit örökített meg a világháló abból a hadicselből, hogy járvány idején legatyásította az önkormnyzatokat, kiszervezve a kórházakat, az oktatást a Klébergberz vítzfejbe, és most már az önkormányzati lakások elherdálásán van a sor:
.
----- Fideszes elszólás árulkodik az önkormányzatok eladósodásról
hvg.hu/itthon/20130530_Meggyes_Esztergom_adossag_Fidesz

----- Ön fizeti ki a chet a pazarló polgármesterek után
hvg.hu/gazdasag/20121029_On_fizeti_ki_a_pazarlo_polgarmesterek_hat
.

=========/
És láss csodát
.
---- Átvállalják az önkormányzatok maradék adósságát is
www.origo.hu/gazdasag/20131104-a-kormany-atvallalja-az-onkormanyzatok-hatramaradt-adossagat-is.html
.
"""A kormány február 28-ig minden magyar település hátramaradt adósságát átvállalja, összesen mintegy 420 milliárd forint értékben – jelentette be hétfőn a Miniszterelnökséget vezető államtitkár."" (...)
----------------------------
..
Aztán mint a jóllakott csecsemő forgatja a cinkelt kártyáit, amely játszma azok után ki tudja hol áll meg azok után, hogy az országra legnagyobb veszélyt jelentő ürgefürge adott az alkotmányosságnak, a parlamentiségnek, az önkormányzatiságnak akkora pofont mint egy díbírkózó kertitörpe!!!
.
De megérdemli az az ország a sorsát, aki csak most kezd ébredezni amiatt, hogy a patásŐRDÖG, a csicsKÁIVAL behúzatta úgy a csőbe az országot, hogy évtizedek kellenek ahhoz, hogy élhető legyen, több kárt okozva mint eddig bármely külső...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.