Nem csak a bőröd barázdái mélyültek nyolc tucatnyi életéved alatt kezdi bejegyzését Gyurcsány Ferenc.

Megható sorokat posztolt Gyurcsány – "Maradj még, élj még. A haza, a világ dicsőségére, mindőnk örömére"
Kép:Facebook/Gyurcsány Ferenc

Mert hallgathattalak, mert sokszor fogtad a kezem, mert küzdöttünk nem keveset együtt, megismertelek.

- írta abban a posztban amelyben Vitányi Ivánnak a magyar szociológus, esztéta, és politikusnak kíván boldog 96. születésnapot.

Már nem érdekel a ma. A zizegés, az intrika, a helyezkedés. Megélt és megértett múlt mélységét kutatva intesz jóra, hasznosra. Hazafiságból mutatsz példát, erény marad a hibával élő ember erőfeszítése, hogy jobb lehessen az egész javára is.

- írta a politikusnak aki 2010-ben csatlakozott a Gyurcsány Ferenc által életre hívott Demokratikus Koalíció Platformhoz, melynek egyik alelnöke lett. Amikor 2011. október 22-én önálló párttá alakult Demokratikus Koalíció néven, az egyes számú párttagkönyvet kapta meg,[1] és amelynek örökös tiszeletbeli elnöke lett. 

Maradj még, élj még. A haza, a világ dicsőségére, mindőnk örömére.

- zárta sorait.

Forrás:Facebook
Címlapkép:Facebook

13 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Emmersson71
@Málna: Orbán is az..csak nem veszed észre, mert túl közel ̶á̶l̶l̶s̶z̶... térdelsz hozzá :P
Málna
@Toller Béla: Dehogynincs. Azért mondom, hogy ez ripacskodás.
Málna
@Emmersson71: Kezdem azt hinni, hogy ti mindenkit lekaptok, akit kicsit is kedveltek...:-)
Emmersson71
@Málna: Hm..én szinte mindenkit rühellek :)
Emmersson71
@Málna: De van, akit jobban...sokkal jobban :P

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.