Ma megkaptam a rendőrség határozatát kezdi bejegyzését Jakab Péter a Jobbik elnöke.

Felmentette a rendőrség Jakab Pétert
Kép:Facebook/Jakab Péter 

Véget ért a vizsgálat, amely kapcsán nemrég kihallgattak, mondván megszegtem a kijárási korlátozást azzal, hogy munkáltatói igazolás nélkül, éjjel vetítettem ki a Parlament falára azt, hogy "Fizessenek meg a tolvajok!".

- kezdi bejegyzését.

Jakab azt is elmondta, hogy kihallgatása során – ahol még a félmilliós bírság kiszabása is felmerült – elmondta, hogy nem sértette meg a kijárási korlátozást, hisz az ő munkaadóim nem Kövér vagy Orbán, hanem a választók.

Ti pedig nem arra hatalmaztatok fel, hogy akkor dolgozzak, amikor a kormány megengedi, hanem akkor, amikor munka van. Ha éjjel, akkor éjjel. A rendőrség ma arról tájékoztatott, hogy ez valóban így van. Így az eljárást jogsértés hiányában megszüntetik.

- tette hozzá.

Sajnálja, hogy a kormány az amúgy is leterhelt hatóságokat arra használja, hogy felesleges köröket fussanak csak azért, hogy az ellenzék érezze a törődést. Jakab szerint van ebben az országban bűnöző elég, akikkel lenne, és lesz is dolog bőven.

Ők most még a parlamentben ülnek. Most még...

- zárta a bejegyzését.

Forrás: Facebook
Címlapkép: Facebook

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

csak úgy....
szerencsétlen rendörség,- most megint valaki röpülni fog?
csak úgy....
szerencsétlen rendörség,- most megint valaki röpülni fog?
Eladott Ország
Demokráciákban a képviselők a választóiknak tartoznak számadással, és nem a házelnöknek, aki mellesleg egy bűnöző pártot/szektát képvisel nem az országot, mellesleg egy bunkó őskövületi kommunista, számos párttársával együtt!
Kövér: Utálom a komcsikat, igaz apámat kitüntették, mert részt vett '56 leverésében és én is tagja voltam az MSZMP-nek... hogy nem sül le a bőr a pofájukról, mind rohadt , az ő pénzükön tanultak. RABOLNI ÉS HAZÁT ÁRULNI. AZ ÖSSZES NARANCSOS KÖCSÖG. Ti százszor rosszabbak vagytok! Tolvaj maffia banda!
scontent.fbud10-1.fna.fbcdn.net/v/t1.6435-9/51814911_347091879473840_9178705197315129344_n.jpg?_nc_cat=110&ccb=1-3&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=6_WUxCJoSPAAX_z0XuM&_nc_ht=scontent.fbud10-1.fna&oh=27006ab3aac65a44f713af0301a7f49e&oe=60F58472
Ráadásul ez a szarházi kommunistázik a legjobban, egy rohadt bűnöző tróger!
jesz
Láttam azt a videót, melyben Jakab ordítozik a munkagépben ülő vezetővel(ő melósnak nevezi)...mindenféle baromságot összehord, látszik, hogy éles helyzetben(amit direkt provokált)nem kimondottan debattőr...

Aztán láttam azt a videót is, melyben a munkagép vezetője mondja el a történetet, ő hogy látta a fülkéből...nos ilyen jóarcú, halkszavú, összeszedetten beszélő embert ritkán látni/hallani...

Ennek fényében kérdezem, Jakab mijalófaszt keres még a közéletben?...durbincs mellett a bányában a helye...
Eladott Ország
@jesz: Lehet hogy a munkagép vezetője a WC-re sietett vagy utasításra dolgozott.
ómió
Szabályszegés miatti büntitől - esetleg - nem a mentelmi jogod véd, Parizerbohóc? Vagy efftársibb magad köré hazudnod a választóidat?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.