Egészen meredek dolgok láttak napvilágot a gyulai Jobbikosról állítja a Vadhajtások.

"Gyermekgyilkos is a pedofil Jobbikos" – állítja Fidesz közeli lap mely brutális részletekkel sokkol

Ma reggel hozták a hírt, amit egy hajnalban beérkezett információra alapoztak, és azóta szerintük megerősítést is nyert. A lap szerint teljesen le van fagyva az ellenzéki média és információik szerint, hatalmas a pánik a Jobbik berkein belül.

A Bennfentes helyi információi szerint "a rendőrség az eset kapcsán leporolta Szathmáry Nikolett ügyét is." A fiatal lány 1998-ban nem ért haza néptáncóráról. Utoljára egy helyi gyermekorvos látta, aki a boltig kísérte, majd onnan egyedül indult haza.

A megyei lapnak Csengeri Lajos, a Jobbik gyulai alapszervezetének elnöke azt mondta: 30-40 éve ismeri a férfit, és ahogy a közvéleményt, őt is megdöbbentette a rendőrségi hír.

Hozzátette, hogy a jogerős bírósági ítéletig mindenkinek kijár az ártatlanság vélelme.

7 éves korában gyilkolta meg egy máig ismeretlen személy, majd három évvel az eltűnése után, 2001. február 20-án a Csabai út melletti csatornaparton nádvágók találták meg földi maradványait egy zsákban. A gyilkosa azóta is szabadlábon van. A portál úgy értesült,

a Jobbikos politikustól DNS-mintát is vettek a Szathmáry Nikolett-ügyben.

Az Origo kíváncsi volt a Jobbik véleményére is, ezért levélben megkeresték a párt sajtóosztályát.

Arra kérdeztek rá, hogyan kommentálják a történteket, és Horváth pontosan mikor lépett ki a szervezetből. Ez ugyanis Csengeri szavaiból nem egyértelmű, így könnyen lehet, hogy erre egyfajta előremenekülésként csak a napokban került sor.

A letartóztatott jobbikos politikus ugyanis még tavaly októberben is bőszen osztogatta a párt kommunikációs irányvonalába tökéletesen illeszkedő tartalmakat a közösségi oldalán

- írja Boldog István kedvenc lapja,  ugyanis Boldog István, a Fidesz országgyűlési képviselője ezzel a poszttal emlékezett meg arról, hogy az ország legnagyobb híroldalának teljes szerkesztősége felmondott:

Index ide, index oda én a Vadhajtások.hu-t olvasom!

- írja a képviselő.

Forrás: Vadhajtások

11 hozzászólásarrow_drop_down_circle

simmering73
Ma már Gulyás nertárs lebukásánál meredekebb dolog nem látott napvilágot.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Néro
Maga a patás ördög. vagy nem. Olajos Sanya majd kinyomozza.
Gazella
Baszki... a jelennel törödjön a szarhányó vadhajtás... '96 mikor volt már???
Be vannak pánikolva teljesen az eszement szélsöjpbboldal.. szirháj és nyalósai.
Emmersson71
Soros pedig meg akarta ölni az anyját...
Ja, NEM..csak aTV2-n hazudta Marsi "hukk"Anikó!
rokker33
@Gazella: Te idióta a kurva anyádat! Egy gyermeket ölt meg ez a vadállat és még öt véded! Remélem hogy hasonló sorsra jut valamelyik rokonod ,csak hogy átérezd milyen fájdalommal jár egy gyerek elvesztése! Rohadjon rád a hús!
surdilloFUJT
@rokker33: nagy kár,hogy ennyire idióta vagy és születésedkor nem tekerték meg a nyakad,vagy legalább humánusan megvonhatták volna 5 percre a drága levegőt!...mert már akkor sem érdemelted meg,nyaloncok nyalonca!!!
surdilloFUJT
EGYÁLTALÁN KI AZ AZ ELVETEMÜLT AGYRÁGOTT BAROMÁLLAT AKI OLVASSA ÉS HISZ A LEGALJASABB HAZUG FIDESSNYALONC SZEMÉTNEK!!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok