A gabonatőzsdei rekordok és a feldolgozóipar költségemelkedése miatt őszre akár 400 forint feletti kenyérárral is szembesülhetünk – írja a Blikk a Népszava nyomán.

Elképesztő ára lehet ősztől a kenyérnek
Fotó: Pixabay

Nem csak a kenyérhez használt búza ára növekszik, hanem a szállítás és a munkaerő is drágul. A Népszava szerint az áremelkedés vesztesei ezúttal is a szegények és a kisnyugdíjasok lesznek.

Egyre több családban csökkent a kenyérfogyasztás és ennek oka nem csak az egészségtudatosságban keresendő, hanem a vásárlóerő gyengülésében és a sütőipari termékek drágulásában is.

A KSH adatai szerint az elmúlt 20 évben a magyarok átlagos éves kenyérfogyasztása 63 kilóról 37 kilóra csökkent.

Idén júniusban a fogyasztói árak átlag 5,3 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbi szintet. 

Lakatos Zoltán, a Magyar Pékszövetség alelnöke szerint

az idei, rendkívül magas gabonaárak óhatatlanul megjelennek a liszt, illetve a sütőipari termékek árában. A malomipar augusztusban már emelte a liszt árát, de szeptemberben újabb drágulásra számítanak.

A KSH adatai szerint idén az első félévben

a liszt 8, a búza pedig 30 százalékkal drágult.

 A búza mellett az energia, a szállítás és a munkaerő is drágább lett.

Forrás: Blikk.hu, Népszava.hu
Címlapkép: Pixabay

14 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Namely
@Nessy: (cry)
szóval: el kellene döntened, hogy mi a fontosabb és mennyire. Az egyik véglet a te pillanatnyi jóléted, a másik pedig, hogy mi lesz a gyermekeiddel, stb.
A gond az, hogy ma nagyon elszaladtunk egy egyik véglet irányába, és mindent a pillanatnyi jólétnek rendelünk alá, és szó szerint semmiről nem hajlandók az emberek lemondani, semmilyen nehézséget elviselni, a jövőbe való befektetés miatt. Ez egyébként kitűnően meglátszik az átlagember megtakarítási hajlandóságán is: elszórnak mindent, amit csak lehet, sőt hitelt vesznek fel a jóléti fogyasztásra.

Amit Orbánék csinálnak, az semmi ahhoz képest, amit kellene tenni azért, hogy az ország fejlődjön, de ha valamit végre tesznek, akkor azonnal jönnek azzal, hogy hát a kenyér. Pedig kb huszadrangú ahhoz képest, hogy ha nem indul be újra a húzóágazat turisztika, akkor cseszhetjük. De nem én, a tőzsde akkor is nyitva lesz nyugaton, hanem azok, akik a mocsok kenyér árán rugóznak.
Nessy
@Namely: Mi a fontosabb: stadion, vagy egészségügy? Urizálás, vagy a mélyszegénység enyhítése.Kegyencek támogatása, vagy oktatás? Válaszoljon rá ön! Azért egyet ne feledjen, a jelen generációt valakik felnevelték, taníttatták, segítik még ma is, néha erejükön felül! Ne a milliárdos családokban gondolkodjon:
Namely
@Nessy: azt hiszem itt tévedésben vagyunk.
"Mi a fontosabb: stadion, vagy egészségügy?"
stadion = munkahely azoknak, akik csak lapátolni képesek, megélhetés így olyanoknak, akik nem képesek a piacon megmaradni.
eü: már számtalanszor levezettem, hogy az eü egy feneketlen zsák és ADDIG teljesen reménytelen, amíg az emberek nagy része nem fizet be semmit, vagy keveset, de persze legyen svájci az eü. Ahhoz svájci mentalitás, adófizetési morál, üzleti környezet kell(ene). Akarsz svájci eü-t? Akkor a legközelebb, amikor valaki büszkén meséli, hogy adót csalt, bliccelt, megoldotta okosban, akkor vágd nyakon.
"Urizálás, vagy a mélyszegénység enyhítése."
Mi az az urizálás? Hogy valakinek pénze van? Vagy csak az, aki politikai tőkét gazdasági tőkévé váltott? Ha az utóbbi, akkor ha elém tolsz egy ívet, hogy kobozzanak el mindent, én leszek az első, aki aláírja. DE nem csak a fideszest. Mindent 1990 óta. Tehát Simicska, Mészáros, Leisztinger, Széles, Waberer, kúrcsány, stb. Minden privatizációs és későbbi tolvajtól.
"Kegyencek támogatása, vagy oktatás?"
Nem ez a helyes kérdés, hanem pl "élősködők vagy oktatás, eü, k+f, startupok".
Az alrendszerekből minden évben hiányzik cca 5000 mrd forint, ami szükségtelen állami támogatások miatt megy el (alanyi jogon járó juttatások, pénzek, segélyek, stb). (rakd mellé a leggazdagabbak teljes vagyonát, és meg fogod érteni, hogy ez fedezhetetlen a szokásos mantrából, hogy "a fidesz-vagyonok visszavétele", mert Mészáros összes vagyona a tizedét sem fedezi az éves luknak).
Csakhogy a tömegeknek járó juttatásokhoz senki nem nyúl, mert szavazatokat visz. Marad tehát a tologatás és populizmus, néphergelés mindkét oldalon, hogy "mennyi a kenyér" meg "szabadságharc Brüsszel ellen".
Te pedig megkajálod. Nem a szabadságharcot, hanem te a "fú a kenyér" maszlagot.
Nessy
@Namely:Menj el egy családnak bevásárolni minimál, vagy közmunkásbérből, kis nyugdíjból. Akkor sok mindent megértesz. Vaknak az ég kékségét, süketnek a patak csobogását nem tudod elmondani.
Csak annyit, hogy a stadion építés átmenetileg munkahelyet teremt, aztán évekig probléma a fenntartása.
Namely
@Nessy: "Menj el egy családnak bevásárolni minimál, vagy közmunkásbérből, kis nyugdíjból. Akkor sok mindent megértesz."
Nem mindig volt pénzem, szegénynek születtem. Amíg nem volt, minden nap korán keltem, tanultam, mentem iskolába, majd dolgozni, majd újra haza tanulni.
(és most is korán kelek, néha hétvégén is, a sikert nem a tacskóban lehet venni 10 fityingért)
Nekem ne magyarázd, hogy "jajj szegény emberek", mert nincs olyan retardált ember, aki nem tud egy szakmunkást elvégezni, és hiány van jó szakemberekből.
Aki közmunkás, nem véletlenül az, nem tanult, és most sem tanulással, továbbképzéssel tölti az estét, mert ha igen, már nem ott lenne.
Aki kisnyugdíjas ue. Anyámnak nem kellene dolgoznia, de HOBBIBÓL dolgozik, hogy lefoglalja magát. Ja, mert ő nem 7/24 sír, hogy "milyen rossza a sorsom", hanem korábban sem volt neki büdös a munka.
Lehet kegyetlennek tűnök, de tele van a tököm azokkal, akiktől mást sem hallok, hogy "jujj de rossz", közben lusták, mint a dög, maguknak köszönhetik, és még sajnálom kellene őket.
Hogy lehet, hogy egy londoni öreg fel tud menni az ebay-re és ott kereskedni tud?
Mert ő azt szokta meg, hogy kapitalizmus van, nem pedig kommunizmus, ahol a lustát sajnálni kell.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.