Az igazságügyi miniszter egyik írását, amelyben többek között az LMBTQ-lobbiról is szó esett, az EUobserver közölte pénteken – írja a index.hu.

Varga Judit szerint Brüsszel illegális eszközökkel indít politikai lejáratókampányt Magyarország ellen
Fotó: Varga Judit/Facebook

Varga Judit véleménycikke szerint a magyar kormány nemrég választ adott ugyan az Európai Bizottság „méltatlan támadásaira”, de aggódnak amiatt, hogy a bizottság egyre inkább átpolitizálódik, és olyan célokat is megpróbál elérni, amelyekre nincs felhatalmazása – írja az index.hu. Ahogyan a miniszter fogalmazott:

A bizottság rég elfeledte már az alapító atyák elveit és morális előírásait, és kizárólag a pragmatizmus szempontjából közelíti meg a jogállami kérdéseket.

Varga Judit emellett úgy látja, az Európai Bizottság bármilyen eszközt hajlandó bevetni a céljai elérése érdekében, és az sem érdekli, hogy ezek legálisak-e.

A háttérben megbúvó szándékok egyértelműek: ez az öncélú, jogi eljárásnak beállított politikai lejáratókampány Magyarország ellen irányul, mert megpróbáljuk megvédeni a gyermekeinket és a családjainkat

Az Európai Bizottság júliusban publikált jogállamisági jelentése Varga szerint semmibe vette a magyar kormány álláspontját, tele van tévedésekkel, és szinte kizárólag olyan civil szervezetek véleményére épül, amelyeket külföldről finanszíroznak. Ezáltal a jelentés nem lehet alapja semmilyen uniós mechanizmusnak vagy eljárásnak – vélekedett a miniszter.

Sajnálatos, hogy a jogállamiság a politikai akarat és az ideológiai zsarolás eszközévé vált. Brüsszelben pusztán azzal telibe találtunk egy ideget, hogy a gyermekeink védelmét fontosabbnak tartjuk az LGBTQ-lobbi kényeztetésénél

– állapította meg a politikus.

Forrás: index.hu
Fotó: Varga Judit/Facebook

27 hozzászólásarrow_drop_down_circle

kereső
Aki egy kicsit is gondolkodik, az tisztában van vele, hogy ez a boszorkányüldözés elterelő manőver, a Pegasusról, orbán Hatvan-pusztai birtokáról, a sinopharm botrányról, hogy csak a közelmúlt történéseit emlitsem.És abban reménykednek, hogy sikerül ellehetetleniteni az ellenzéki előválasztást.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Lepényleső
Talán Brüsszel is beszerezte a Pegazust,s a fagyi visszanyal most?
kereső
@simmering73: Őszintén szólva önmagában nem érdekel sem Gulyás, sem Kocsis nemi intenditása- csak ne hazudjanak róla. Most olvastam, hogy Kocsis felavatta Tormay Cecile szobrát Lezsák társaságában.azét a Tormayét, aki leszbikus volt.Hányok tőlük, bár ez sem igaz, mert okádok.
Gazella
Brüsszel csak a narancs ellen ágál, nem pedig a Magyarország ellen :D

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.