2020 második félévében mindegyik nagy szolgáltató jelentős keresletnövekedésről számolt be, ami a tavaszi átmeneti leállás után következett be – derült ki a Portfolio riportjából.
Kép:Pixabay
A közegészségügy finanszírozásának hiánya, valamint a hálapénz kivezetése miatt az állami kórházak teljesítménye nem tud lépést tartani a betegek igényeivel, akik így egyre többen és egyre több betegségükkel szorulnak ki az állami ellátórendszerből.
Az árbevétel alapú sorrend élén valószínűsíthetően a Medicover áll, azonban a társaság még nem hozta nyilvánosságra a tavalyi beszámolóját, viszont 2019-ben már 10,5 milliárdos árbevételt jelentett.
A második a Budai Egészségközpont, ahol az egyéb bevételeknek is köszönhetően 10 százalékos bevételbővülés következett be, a harmadik az Affidea és a negyedik helyen áll a TritonLife Csoport.
2020-ban a vizsgált 22 cég közül csupán 7 szenvedett el veszteséget ameddig 2019-ben ez az arány 4 volt a 23 esetből.
Az egészségügyi szolgálati jogviszony életbe lépése miatt van, ahol érzik az állami egészségügyből felmondott orvosok helykeresését és megnövekedett érdeklődését klinikájuk irányába.
Több cég új beruházásokat, projekteket indított el, köztük új építkezések, felvásárolható cégek átvilágítása, új működési terület kialakítása és digitalizációs fejlesztések is szerepeltek.
Forrás: Portfolio
Címlapkép: Pixabay
5 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Új hozzászólás