Ugyanis egy kisbuszban lesz összezárva az ügyet tárgyaló bíró, az ügyész, a sértettet képviselő ügyvéd és a vélelmezett tettes is, akire jó esetben 30 évnyi börtön vár.

A Borsnak nyilatkozott a 2017. november 20-án a bérelt lakásából rejtélyesen eltűnt, és azóta sem talált (a feltételezések szerint meggyilkolt) egykori ValóVilág-szereplő Novozánszky Fanni ügyvédje, dr. Lichy József. 

Túszejtéstől tart Novozánszky Fanni ügyvédje

Novozánszky Fanni fotója, melyet eltűnése után adott ki a Budapesti Rendőr-főkapitányság 

Fotó: police.hu (BRFK)

Korábban a Blikk írt arról, hogy a bíró végig fogja járni a vádlott B. László utolsó, 2017. november 20-ai útvonalát (ezt a telefonja cellainformációi alapján derítették fel), ez a sértett Duna-parti ingatlanától Siófokon keresztül a szalkszentmárton bányatavakig és az ottani Duna-partig tart. A vádlott útját három napra széthúzva járják be: első nap a Danubius utcától a Rákos-patak érintésével mennek a Váci útig, ahol a vádlott állítólag átadta Novozánszky Fannit ismeretlen férfiaknak. Második nap Siófokig járják be az útvonalat, utolsó nap pedig a Szalkszentmártonhoz közeli helyszíneket nézik végig.

Ezt az ügyvéd is jó ötletnek tartja, mert így a bírónőnek a személyes impulzusokat figyelve lesz lehetősége kialakítani az álláspontját. Viszont annakmár kevésbé örül, hogy az út során egy kisbuszban fog ülni a bírónő, az ügyész, ő és a vádlott is. 

Még magánemberként sem szívesen tartózkodnék egy szűk légterű kisbuszban egy feltételezett gyilkossal, akinek tulajdonképpen nem sok vesztenivalója van. Most az lesz a helyzet, hogy B. László testközelben lehet a bíróval, az ügyésszel, velem az ügyvéddel… Talán nem túlzás azt gondolnom, hogy benne van a pakliban, hogy nem szeretne 30 évet börtönben ülni, és mondjuk túszul ejti a társaságot. Mi van, ha fegyvert, akár egy kiskést hoz magával? Éppen ezért, a napokban kérvényezni fogom a bíróságot, hogy egy rendőrt vagy biztonsági embert mindenképpen vigyünk magunkkal az útra

- mondta el a Borsnak Lichy József ügyvéd.

Forrás: borsonline.hu, blikk.hu

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

ESCOBAR
Ilyenkor mi a protokoll? Van ennek törvényileg szabályozott háttere, ugye?!
vacsi
Ezt a döntést a bíró hozta!
És mi van a Coviddal?!
simmering73
De unalmas már ez a Novozánszky Saga. Az ügyvéd úr meg kevesebb krimit nézzen.
mágnes
Ezt a marhaságot ,ez mi ???Rendőrség hol lesz ???
namihami
A feltételezett (!!) gyilkos feltételezett (ismét. !!!) túszejtésre készül!?!?!?!
Érzek némi pressziót az ügyvéd részéről a bíróság és a közvélemény irányába.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.