A blikk.hu Dobrev Klárát, a DK miniszterelnök-jelöltjét kérdezte, többek között az esélyeiről a volt miniszterelnök feleségeként.

Tényleg esélytelenebb Dobrev, mert Gyurcsány felesége? Most ő maga árulta el a választFotó: MTI/Mohai Balázs

Az előválasztás első fordulójának egyértelmű győztese a DK-s Dobrev Klára volt, aki a szavazatok 34,76%-át kapta meg. A blikk.hu most feltett néhány kérdést a jelöltnek, elsőként azt, hogy mit szól Karácsony és Márki-Zay összefogásához. 

Én eddig is az országgal, az emberekkel és a közös ügyeinkkel foglalkoztam, ezután is ezt fogom tenni. A politikától egyébként nem idegen a hatalomtechnikai számítás és a taktikázás, nincs is ezzel semmi baj, de engem ez soha nem érdekelt. Alázattal, munkával és országjárással készülök a második fordulóra is

– nyilatkozta. Ennél talán sokkal érdekesebb kérdés, hogy Dobrev mit gondol arról, hogyan befolyásolja a szavazókat az, hogy az egykori MSZP-s miniszterelnök, Gyurcsány feleségeként indul az ellenzéki előválasztáson. 

Sokan a férje elutasítottsága miatt tartják önt kevésbé esélyesnek tavasszal. Mit gondol erről? – kérdezte a lap. 

Szerintem ez nincs így. 30 éves választási tapasztalat, hogy csak Budapestről nem lehet kormányt váltani. Az előválasztás első fordulójának eredménye alapján a támogatóim ott vannak a vidéki nagyvárosoktól egészen a falvakig az összes megyében, az ország minden pontján. Éppen ez az, ami esélyessé tehet engem és a hatpárti koalíciót a kormányváltásra

– vélekedik Dobrev. 

Forrás: blikk.hu
Fotó: MTI/Mohai Balázs

14 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Emmersson71
Elolvastam Dobrev válaszait.
Hihetetlen, hogy süt belőle az agresszió és a gyűlölködés!

Jaaa...NEM!!!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Emmersson71
@KisTehen: Akartam, mert kerestem Shikarit, de benne voltál bokáig, így semmit nem láttam a vezéred likából :P
kulabombaafityiszre
@KisTehen: ma, 17:43
Rád nézve méltó fideszes válasz volt,így aztán kis tehénből nagy marha lettél.
Te itt milyen demokráciát látsz?Olyan lukasenka-putyin félét?
evacica
Szép kis banda! Két férfi kell egy nő legyőzéséhez! Marki Zay fene nagy önbizalma és erőszakossága, és Karácsony időnként inkorrekt beszólásai!/nem lesz öszödi beszéd stb/
ómió
Dobrevi esély? Az amnéziások számával egyenes arányban mozog!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.