A hazai szakemberek aggódnak a delta variáns gyors terjedése miatt, szerintük már nem elég az oltás. Távolságtartás és maszk is kellene – írja az indirekt.hu

Koronavírus: Szakemberek szerint szigorítani kellene Magyarországon – hihetetlen mértékben növekszik a megbetegedés a 6-11 évesek körében
Fotó: Pixabay

A Népszava tudósításában figyelmeztetnek a szakértők:

A delta vírusvariánssal szemben fontos, de nem feltétlenül elegendő csak az oltás, a zsúfolt helyeken maszk, illetve távolságtartás is kellene Magyarországon is

Jakab Zsuzsanna, a WHO vezérigazgató-helyettese azt mondta:

eddig még nagy átoltottság mellett sem sikerült megállítani a koronavírus terjedését. Mivel a delta variánsnál a nyájimmunitás küszöbe 80 százalékos átoltottság felett van, ezt a jelenlegi oltóanyagokkal akkor sem leszünk képesek elérni, ha mindenkit beoltottunk.

Oroszi Beatrix, az Innovációs és Technológiai Minisztérium járványmatematikai munkacsoportjának vezető epidemiológusa is úgy véli, hogy

kevés lesz csak az oltás a fertőzöttek növekvő számának mérséklésére.

A szakember szerint továbbra sem tesztelünk eleget. A szakember azt javasolta, hogy aki teheti, vegye fel a harmadik oltást.

Fekete Ferenc, a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet orvosigazgatója egy előadásában azt emelte ki,

jelenleg a 6-11 évesek körében növekszik hihetetlen mértékben a megbetegedések aránya.

Noha gyermekkorban nincsenek nagyon COVID-szűrő vizsgálatok, de azt már most is látni lehet, hogy a pandémia felfutásában döntő szerepük lesz a gyerekeknek, és ők a legkevésbé védettek.

A 12 évnél idősebbek átoltottsága nem éri el a 49 százalékot, és ez nagyon kevés a delta megállításához.

Forrás: Indirekt.hu
Címlapkép: Pixabay

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Macskaszem
Az Astoriától a Ferenciek teréig két sorban állnak a román rendszámú buszok.
Mi így védekezünk. Meg a korlátlan lopási és törvénykezési lehetőséggel a veszélyhelyzetre hivatkozva.
Pálinkás Pál
nos...most ezt akarják ezek után csinálni évtizedekig??? minden ősszel " bezárják " az embereket??, nem fog menni...előbb-utóbb lázadásba fog torkollni a dolog, mert amit akarnak az nem élet, hanem vegetálás...talán azon kéne dolgozni a " szakembereknek" hogy valami hatásos szert fejlesszenek ki a veszélyeztetett rétegnek...ne használhatatlan szarokat mindenkinek, amit a végtelenségig akarnak olyanokra rátukmálni, akiknek semmi szüksége rá!!!
magyar1
Óh, a gyerekek nem tartják a távolságot és maszkot sem viselnek. Elkapják, köhögnek, taknyosak és meggyógyulnak. Ennyi. Hallom a szomszéd kölkök is ezt csinálták, egy-másfél hét alatt végigment náluk és már senki sem köhög.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.