Erősen kezdett a fideszes lakájmédia remek terméke a Pesti Srácok, hiszen Úgy szeretnék én lenni a CSOK-király – címmel hoztak le egy Jakab Péterről szóló cikket.

"Zsidózó és cigányozó, károkozó kiskáder" – Jakabot keményen támadja a fideszes média
Kép: Jakab Péter/Facebook

Jakab már válaszolt CSOK-al kapcsolatban a "fideszes ficsúroknak" ezzel kapcsolatban, annyit írt nekik a közösségi médiában, hogy:

fideszes ficsúrok napok óta azon élvezkednek, hogy felvettem a csokon keresztül egymillió forintot használt lakás vásárlására még 2017-ben.

Ám ahogy a PS karaktergyilkolja Jakab Pétert arra már szinte szavak sincsenek, mutatunk is belőle pár részletet.

Ez viszont nem akadályozta meg a parizerkirályt abban, hogy ezt követően évekig ne kiáltson kígyót-békát minden olyan intézkedésre, amit a kormány hozott, köztük a családtámogatásra is. Kinek hiteles még a most is parttalanul és ötvenes éveket idézően fenyegetőző Jakab Péter?

A lap azonban még ennél is tovább megy, ugyanis kifejti, hogy:

A saját pártját szétszalámizó, és azt a baloldal hardcore felére kormányzó egykori zsidózó és cigányozó kiskáder ma már a populista demagógia egyik tanítani való példájává vált. Rövid tündöklését láthatóan az egyre közeledő csúfos bukás követi majd, de azért néhány év alatt rengeteg kárt okozott és okoz a magyar embereknek, a magát nemzetinek hirdető és jóformán Gyurcsány ellen létrejött pártot pedig pont a Szemkilövető karjaiba lökte szolid harminc ezüstért és öt perc hírnévért.

- írták neki címezve.

De aki ennyire figyel a magyar emberek pénzére és ennyire szívén viseli a sorsukat, az a Piros Arany kenegetése és a fölösleges ordítozás, száraztésztázás és krumplizás helyett beszéljen inkább arról, hogy mit vezetne be a csok helyett, ha a baloldal kormányra kerül

- üzenték neki. 

Ha fideszes lennék, valószínűleg loptam volna egy rakat pénzt, építettem volna belőle egy villát, és még esetleg egy balatoni nyaralóra, akarom mondani „családi házra” is igényeltem volna egy 10 milliós csokot. Jaj, bocsánat, ez utóbbit a fideszes Varga Judit igazságügyi miniszter csinálta meg.

- válaszolta Jakab Péter a gyalázkodásra, ám azonban ez nem az első, hiszen a Pesti Srácok mellet Bayer Zsolt és a Mandiner is erről cikkezett.

Címlapkép: Jakab Péter/Facebook

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Istenakinincsen
Jakabtól félnek mint a "tisztítótűztől"...Aki nem bűnös és nincs vaj a fején az nyugodtan szembe mer nézni a valósággal.
tudode
A 4 éves Mére adásában vol a miniszterelnök-jelöltek, és győzteseinek beszédei
.
merce.hu/2021/10/23/bekemenetek-orban-viktor-beszede-a-teljes-ellenzek-egy-szinpadon-oktober-23-percrol-percre-a-mercen/
----------------------
..
Pár méterre, de egy világ választotta el az egyeduralkodóként, mint a bólogató kutya, olvasgatva nem a saját stílusában olvasgatva, hasonlóan ahhoz, ahogy 32 éve olyan változáson ment keresztül, amire nem volt példa a honfoglalás óta, kiépítve az átkosnál átkosabb ciktatóráját:
.
----- Magyarországon befejeződött a diktatúra kiépítése - Vörös Imre a Klubrádióban (2020.08.11.)
www.youtube.com/watch?v=Jt6vTh3as5U&t=335s
----------------
.
Bár megbecsülte volna a SS módon megszerzett hatalmát%
.
Magára vesse amiatt, hogy visszanyal a fagyi:azoktól, akik előtt választásról, választásra elhúzza/ta a mézesmadzagot
-
www.youtube.com/watch?v=c7d437Mppag
.
Ennyi%

.

.
ómió
Nyilván, ezért szeretik őt az efftársai!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.