E hét második felében érkezik meg a nyugdíjasok számláira a prémium, illetve a kiegészítés, ami egy átlagos nyugdíjjal rendelkező esetében több mint 100 ezer forint plusz összeget jelent majd a rendes havi nyugdíjon felül – számol be róla az mfor.
Kép: Pixabay
A gazdaság teljesítményéhez mérten megállapított prémium összege egységesen 80 ezer forint lesz, az infláció miatt járó kiegészítés viszont attól függ, mekkora a rendes nyugdíj, amit havonta utal az állam, vagy kihoz a postás.
A Központi Statisztikai Hivatal adatai segítenek megítélni, hogy mire lesz elég a novemberi pénzeső. Ezúttal a könnyebben kalkulálható prémiummal számolunk, mert – mint jeleztük – annak összege egységesen 80 ezer forint.
Ha csak a 80 ezer forintos prémimumot nézzük, azt kapjuk, hogy ennyi pénzből bő két hónapnyi élelmiszerkiadásukat tudják fedezni a nyugdíjasok. Erre ugyanis tavaly átlagosan 452 846 forintot költöttek.
De nézhetjük onnan is a kilátásokat, hogy a 80 ezer forintból egy teljes évig futja két árucsoport, a "szeszes italok, dohányáruk" és a "ruházat, lábbelik" kiadására.
Ezekre együttesen, átlagosan tavaly 79 865 forintot költöttek a nyugdíjasok, vagyis szintre forintra fedezi ezt a két tételt a prémium összege. Persze itt sem mindegy, hogy mennyi nyugdíjból kell megélni:
a legalsó ötöd egy évben 40 460 forintot költött tavaly ezekre a termékekre, a legfelső pedig 133 885 forintot. Míg az első csoportba tartozóknál mintegy két évi kiadást fedez a prémium, a másiknál hét havit.
Tovább haladva a listán, a prémiumból egy évig futná az átlag szintjén a "lakberendezésre, háztartásvitelre" (74 162 forint volt ez a tétel az előző évben a KSH kimutatása szerint), valamint a "kultúrára, szórakozásra" (79 859 forint). A kikapcsolódásra vágyó, arra nyitott idős emberek egy évben 24 044 forintot költenek átlagosan a "vendéglátásra, szálláshely-szolgáltatásra" – a prémiumból akár háromszor többet is fordíthatnak erre a célra.
Az egyik legfontosabb tétel a nyugdíjasok fogyasztásában az egészségügyi kiadás. A statisztika szerint tavaly 145 613 forint ment el erre átlagosan a körükben. A prémium szűk hét havi egészségügyi kiadást tud fedezni, ha csak erre költik el az idősek ezt a pénzt.
A legvaskosabb tétel az élelmiszerek után a "lakásfenntartás, háztartási energia" csoport, amire a KSH számításai szerint 326 940 forint ment el a nyugdíjasok pénztárcájából az előző évben.
Ha csak erre költenék el a prémiumot, akkor három havi kiadást tudnának fedezni.
Ha minden kiadási tételt figyelembe veszünk, akkor azt az eredményt kapjuk, hogy a legalsó ötödbe tartozó nyugdíjasok éves átlagos költése 686 958 forint volt, a legfelsőbe tartozóké 2 451 089 forint.
Ha ehhez viszonyítjuk a prémium 80 ezres összegét, kiderül, hogy legalul másfél hónapnyi kiadást tud lefedni a prémium, legfelül bő másfél hetit.
Forrás: mfor
Címlapkép: Pixabay
12 hozzászólásarrow_drop_down_circle
.
---- Nyugdíjkorrekciós programot jelentett be Gyurcsány
hvg.hu/itthon/20050930nyugdijkorrekcio
------------------
.
Nagyon beszédes az alábbi táblázat
.
2.5.21. Nyugdíjak, ellátások, járadékok és egyéb járandóságok, sajátjogú nyugdíjak (2000–)*
www.ksh.hu/docs/hun/xstadat/xstadat_eves/i_fsp001.html
---------------------
.
A számok még nem hazudnak, arról sem, hogy a rokkantakat eltávolította a rezsin a nyuggerek közül, ellátássá minősítve az alanyi jogu rokkandtnyugdíjukat.
.
Arról is beszédes a táblázat, hogy a vásárlóértéke egyre csökken, a forint romlásának arányában, és arról is, hogy mikor fontosak az egyeduralkodó számára a nyuggerek
.
----- Megtömik a nyugdíjasok zsebét a ---választások előtt
www.portfolio.hu/gazdasag/20161125/megtomik-a-nyugdijasok-zsebet-a-valasztasok-elott-240623
-----------------------------
.
Arról nem is szólva, hogy a covid a nyuggereket vitte el az örök mezőkre, arról nem is szólva, hogy a prémiumnak becézett, és egyéb másnéven nevezett, nem minősül nyugdíjemelésnek!
.
Több sebből vérzik ez a mézesmadzag is!
Új hozzászólás