Interjú Gattyán Györggyel politikáról, tervekről, vízióról, Jasminről és arról, hogy a streaming-szolgáltatóit tőzsdére akarja vinni. A Friderikusz-adás promója után viszont másnap belém állt úgy az ellenzék, hogy egy szót sem beszéltünk korábban. Pedig elmondtam, hogy erre az ügyre én igen komoly anyagi forrást szánok. Ez egy több száz milliós projekt, nyárig akár 1 milliárd is lehet, ahogy látom. Erre nemet mondtak, de – csúnyán mondva – az „apróért lehajolnak”. Ezt hogy érted? Ne legyünk álszentek. Mindenhova mennek pénzért. Én éppen, hogy csak meglebegtettem, hogy van egy programunk, amivel érdemes lenne talán foglalkozni, majd egy egészpályás letámadás indult ellenem úgy, hogy meg sem kerestek. Azóta sem? Nem. Párt van, nem kell csinálni. Ennyire amatőrnek ne nézzenek. Amikor a pornóval jöttek, arra nem ugrottam, de amikor azzal jöttek, hogy amatőr vagyok, mert az sem tudom, mennyi idő egy pártot bejegyezni, arra igen. Szóval van már bejegyzett párt? Persze.

Forrás: forbes.hu
Feltöltő: Horizont
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

8 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Yoda69
@Horizont: A valasz egyszeru: az ellenzek megosztasa, a fideSS gyozelemhez juttatasa.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Yoda69
@Horizont: A valasz egyszeru: az ellenzek megosztasa, a fideSS gyozelemhez juttatasa.
namihami
.@Eladott Ország: @Horizont: Rühellem a Puzsért (több okból), de az élet nagy tanítómester. Ismét bizonyította, hogy a hülyénél is van hülyébb. Nyilván a Puzsérnak is van mit aprítani a tejbe és nem a híd alatt eszi meg a kukából kiszedett vacsoráját. De a hülye, ha még milliárdos is, akkor még hülyébb tud lenni.
Itt a példa. Ha már választani kellene (ezekből(?!?!?)), akkor már inkább a Puzsér kaphatna stallumot, mint egy milliárdos pi.abubus
lampa laz
Mindenesetre elgondolkodtató interjú... ugyan messziről jött ember azt mond... és mi itthon többnyire csak a NAV ügyei kapcsán hallottunk róla. Azért a finnyáskodó ellenzék leülhetett volna vele egy alapos beszélgetés erejéig, mert hát ki tudja lehet, h jó dolgok is kisülhettek volna belőle. Nagy hibája azért az ellenzéknek az, h nem engednek be senkit utólag ebbe az összefogásba. Gattyán nem egy mészáros aki a mi pénzünkből vált milliárdossá, hanem saját erejéből. Meg abban is igaza van, h vannak a bizonytalan szavazók nem is kevesen, akik egyik jelenlegi táborból sem kérnek. Ha most az ellenék hagyja, h önálló pártkén induljon akkor lőttek az esélyeiknek. Lehet, h orbánnak nem lesz 2/3-a, de továbbra is miniszterelnök marad úgy, h minden fontos poszton az ő emberei ülnek.
csak úgy....
az ingyenkrumplit fölváltja az ingyenpu..i , -jó kis móka lesz.
csipetke
Megnéztem Friderikusz pod castját Gattyánnal,mikor belengette,hogy jelölteti magát miniszterelnöknek.Ez az ember baromira el van szállva saját magától,és az ilyenek valahogy nem jönnek be.Másrészt most nagy nehezen összzeállt az ellenzék,és ez a f@szi csak arra lenne hivatott,hogy szétcsessze. Aztán azt is lehetett olvasni,hogy kiegyezett a fidesszel,hogyha jelölteti magát,leszáll róla a NAV. De mindegy is,száz szónak is egy a vége,ez az ürge most annyira kell nekünk,mint a mókusnak az erdőtűz. Remélem,nem dőlnek be neki túl sokan.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.