Ahogy arról korábban beszámoltunk, A HVG.hu a titkos felderítés irataira hivatkozva azt írta, időnként külföldön találkozott Schadl György, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar (MBVK) korrupciós botrányba keveredett elnöke azzal a titokzatos személlyel, akit csak úgy nevezett, hogy „a gazdám”.
Fotó: Jobbik Magyarországért Mozgalom/ Facebook
Az egész országot furdalja a kíváncsiság, hogy ki lehet a titokzatos ember, akit a végrehajtó maffia intézője a „gazdájának” nevez? Talán pont emiatt bújócskázik Orbán és a politikusbűnözőkből álló csipetcsapat.
- olvasható a Jobbik közösségi oldalán. Úgy gondolják ideje lenne végre megszólalni.
Szerintük a "maffiakormány" természetéből kiindulva, a napnál is világosabb, hogy a "Völner-botrány messze nem áll meg egy tízmilliókkal megvesztegetett államtitkárnál".
Igaz, ő is annyit keresett viszonylag rövid idő alatt, mint másnak két emberöltőnyi takarékoskodás, de a valódi kérdés az, hogy ki hagyta, ki nézett félre, és legfőképpen ki gazdagodott valójában? És ha már itt tartunk: milyen politikai érdekek fűződhettek ahhoz, hogy éveken keresztül működhetett a végrehajtói maffia.
- írják a bejegyzésben. Úgy gondolják a Fidesz láthatóan "szívesen lerázná magáról a botrányt azzal, hogy belebukott a szervezett bűnözés egyik miniszterhelyettesi rangú katonája, még erényt is próbálnak kovácsolni Völner lebukásából".
Mármint ami a kormányzati posztját illeti, ugyanis a kétharmados szavazásoknál a bukottakra is szüksége van Orbánéknak.
- tették hozzá.
Csakhogy itt van ez a Schadl nevű végrehajtófőnök, meg az ő lehallgatási jegyzőkönyve, amiből világosan kiderül, hogy működik a nemzeti együttműködés. „Gazdám” – így nevezte azt a titokzatos embert, akivel időnként külföldön találkozott.
A Jobbik szerint, már maga a kifejezés is "hűen demonstrálja azt a reneszánszát élő feudalizmust, amit Orbánék a nyakunkba raktak, már ez is többet mond minden szónál".
Sokan arról beszélnek, hogy a titokzatos gazda nem más, mint a jól ismert, állítólag külföldön élő miniszterelnöki tanácsadó, kijáróember, Habony Árpád. Túlságosan nem lepődnék meg rajta. Ahogy azon sem, ha kiderülne, hogy végül tényleg Orbánéknál kötöttek ki a papírzacskós pénzek – ahogy azt igen sokan feltételezik.
- írják, majd hozzátették:
Igaz vagy sem, mindenesetre egy ország várja, hogy a korrupciós botrány felelősei bujkálás helyett végre kiálljanak a fényre. Varga Juditnak, de legfőképpen Orbán Viktornak is éppen itt lenne már az ideje megszólalni!
Forrás: Facebook
Címlapkép: Jobbik Magyarországért Mozgalom/ Facebook
37 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Új hozzászólás