A Hírklikk számolt be arról, hogy a legfrissebb adatok szerint, mintegy 84 500 közmunkás van jelen pillanatban Magyarországon. Az ő havi bérük emelkedik majd januártól.
Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán
A legkiszolgáltatottabb emberek ma már csak a minimálbér felét kapják, miközben nyolc éve még a háromnegyedére voltak jogosultak. Az emelés jó részét ezúttal még el is viszi az infláció. Orbán Viktor pár napja jelentette be, hogy 100 ezer forintra emelik a közmunkások bérét.
A bejelentés után pár órával meg is jelent a Magyar Közlönyben a kormány vonatkozó, 704/2021. (XII. 15.) rendelete a közfoglalkoztatási bér és a közfoglalkoztatási garantált bér jövő évi mértékéről.
Ennek megfelelően, a teljes munkaidőben foglalkoztatott közmunkások bére a minimálbér 50 százaléka lesz jövőre, azaz bruttó 100 ezer forint. Ez 15 ezer forinttal haladja meg a jelenlegi bruttó bért.
A mintegy 17,5 százalékos emelés azonban reálértéken csak tizet tesz ki, miután az éves infláció legalább hét százalékos lesz az év egészében.
Orbán Viktor bejelentése azonban nem okozott osztatlan sikert, ugyanis a bejegyzés alatti több ezer hozzászólás között temérdek negatív, gúnyos, de még durvább reakcióval is találkozhatunk.
„A te béredet is ennyire kellene le csökenteni”
„...Szegyen.....meg az is hogy ebben az orszagban kell lenni.....”
„Éljen meg ebből ez az átkozott”
„Az már 66000Ft nettóban. Elnézve az inflációt, sokra nem mennek vele.”
„A jó isten remélem még fog szomoritani és keserű sorsod lessz!!!!!”
„Egy átlagos tescós bevásárlásra talán elég... szánalom komolyan... bezzeg az Orbán család havi 180 millióból dőzsől! Nem hiába a cinikus önelégült vigyor... soha többé fidesz!”
„Húszezer a gyógyszerem. Harmincezer a csekkem. még nem is sokat montam. A többi meg vécé pappirra elég.nesze neked fog meg jól!”
„OV, bukni fogsz!”
Forrás: Hírklikk.hu
Címlapkép: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán
scontent.fbud10-1.fna.fbcdn.net/v/t1.6435-9/137037019_1032339507245956_2842766617673426273_n.jpg?_nc_cat=105&ccb=1-5&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=WlDfKHm04uoAX_-2JIk&_nc_ht=scontent.fbud10-1.fna&oh=00_AT_k9M9T_oxfbNdyZym5HZoZaRAL0pCuiDENLaRXIz2lfw&oe=61E1E312
100 éve nem volt ilyen rabló kormánya Magyarországnak !
scontent.fbud10-1.fna.fbcdn.net/v/t1.6435-9/151600772_4189290164455849_561306437423054275_n.jpg?_nc_cat=111&ccb=1-5&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=o7m_QjKocrgAX-ZN4Rg&_nc_ht=scontent.fbud10-1.fna&oh=00_AT8pvjjj-Fm-g_XV4KG3FnPEqoeaqSDPOyQtTdVKCo2_Fg&oe=61E47A80