Közösség tagja elleni erőszak miatt emeltek vádat ellenük. 

Két részeg megvert két smároló meleg doktort, vádat emeltek ellenük

Gácser Zsuzsanna, a Baranya Megyei Főügyészség helyettes szóvivője a 24.hu megkeresésére azt mondta, hogy az egyik vádlott nem tett vallomást az ügyben, a másik férfi pedig elismerte a verés tényét, de azt tagadta, hogy a szexuális irányultságuk miatt bántalmazták volna a sértetteket.

Az ügyész elmondta még, hogy a súlyos sérülést okozó elsőrendű vádlottra 1 év 10 hónap letöltendő szabadságvesztést, míg a vallomást tevő férfire 1 év 10 hónap felfüggesztett börtönt kértek.

A történet lényege az, hogy a két vádlott berúgott egy belvárosi szórakozóhelyen. A szórakozóhelyen volt ekkor a két doki is, akik az est folyamán nyíltan vállalva szexuális irányultságukat, együtt táncoltak, és ölelkeztek.

A két orvos a hajnali órákban gyalog indult haza a szórakozóhelyről, majd az utca elején, megálltak a sarkon beszélgetni és csókolózni. Ezt követően vette észre őket a két ittas vádlott, akik szintén gyalog indultak el a szórakozóhelyről.

A két férfi az orvosokhoz lépett, egyikük megrúgta mindkettejük lábát, amitől egyikük elveszítette az egyensúlyát. A két megtámadott férfi ezt követően megpróbált elmenekülni, azonban a támadóik utánuk mentek, s az egyik belvárosi üzletház bejáratánál utol is érték őket.

Itt az egyik vádlott olyan erővel ütötte meg az egyik férfit, hogy az az ütéstől arccal a földre esett és az eszméletét is elveszítette. Ezt követően a másik dokit is bántalmazta, ebbe bekapcsolódott társa is, aki mellkason rúgta a sértettet.

Forrás: 24.hu

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Baker
Miért fontos, hogy mi a munkájuk?
Igaz, így legalább lehet pongyola a cikk és bagatelizálható a bűncselekmény.
134.bátor
A fidesz gyűlöletkeltèsènek újabb eredmènye.
Őszintèn szólva,engem nem èrdekelt volna,meg sok másik millió embert. De itt már úgy fel van húzva mindenki,hogy csak ez lehetett a vège.
ómió
Úgy látszik, még részegen is van ízlésük!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.