Gumibottal vert meg három diákot egy női iskolaőr Nyíregyházán, egy szakiskolában – tudta meg az RTL Klub.

A balhé azzal kezdődött, hogy egy hangos fiúosztályt nem tudott rendreutasítani a tanáruk. Az iskolaőr ekkor közbelépett, és példát statuált.

Az egyik megvert diák édesanyja szerint az iskolaőr irodájában, kulcsra zárt ajtó mögött szadistáskodott.

"Letérdepeltette őket. Kinyújtatta egyik kéz, másik kéz, tenyérre. Gumibottal erősen ugye ráütött a tenyerükre. Lehúzatta a cipőjüket és akkor utána ki kellett ugye térdelve nyújtani a lábukat és erős ütést mért a talpukra"

- mesélte az anyuka.

A fiú még másnap is fájlalta a talpát, de otthon semmit nem szólt, csak miután a rendőrség hívta a családot. Úgy tudja, az igazgató fordult a hatósághoz.

A szülő elmondása szerint amikor az iskolaőr első ütést mérte a nő a gyereke osztálytársára, akkor mondta, hogy

ne ordítson, hanem harapjon a kezébe, mert ha ordítani fognak, akkor annál nagyobbat fognak ütni.

Az anya azt mondja, nem az iskolára haragszik, az iskolaőr hibázott. Bántalmazás miatt indult nyomozás az ügyben. Az őrt már kihallgatták és a munkaviszonyát is megszüntették.

Forrás: rtl.hu

14 hozzászólásarrow_drop_down_circle

FLETÓ
Valaki neveli őket! Valaki törődik is velük...
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
ómió
A szóból nem értők számára időnként hatásos!
szép új világ
Van akit lehet nevelni és van akit csak idomítani lehet..
vacsi
@ómió: Nincs igazad! Az én gyerekkoromban természetesen lezavartak egy-egy pofont annak, aki rendetlenkedett - de SOHA NEM ZÁRT AJTÓK MÖGÖTT, TITOKBAN! Annak ugyanis semmilyen nevelő hatása nincs! Ez az iskolaőr egy bunkó, szadista nőszemély! És itt jön a kérdés: ezeket nem vizsgálja pszichológus, mielőtt a gyerekek közé engedik?!
ómió
@vacsi: Csakhogy a te gyerekkorodban a társadalom - vele együtt a "jogrend" - még nem volt "liberálisan fertőzött", mint jelenleg! Akkor ez még tudomásul vett fegyelmezés volt, ma meg már "emberjogi kérdés", bírósági ügy! Itt keresd a "zárt ajtók mögött, vagy sem" kérdésre a választ! Meg a saját véleményed origóját is!
vacsi
@ómió: Igen, ezt én is tudom - és nagyon nem tetszik...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.