A kormány döntött arról, hogy február 15-étől a védettségi igazolvány oltási igazolvánnyá alakul, és ha valaki a második oltását követő 6 hónapon belül nem veszi fel a harmadik vakcinát, akkor az ő igazolványa érvénytelen lesz.

Fontos részleteket erősített meg a kormány a védettségi igazolvánnyal kapcsolatban

György István arra biztatott mindenkit, hogy éljen az oltás lehetőségével, hiszen előzetes időpontfoglalás nélkül, helyszíni regisztrációval mód van erre. Azt kérte, aki felvette a második oltását, az vegye fel a harmadik oltást, különben az igazolványa nem lesz érvényes. Hozzátette:

a harmadik oltás jelenti azt, hogy az oltási igazolványa egyelőre határidő nélküli lesz.

Hangsúlyozta: az oltatlanokat és a második oltás után lévőket is oltásra biztatja, valamint azokat, akiknek a második oltása óta legalább négy hónap eltelt.

Az orvostudomány egyöntetű álláspontja, hogy az idő múlásával a szervezet védettségi szintje csökken, míg a harmadik oltás felvételével 90 százalék körülire emelkedik a védettségi szint

- tette hozzá.

A kormány foglalkozott a negyedik oltás kérdésével, az orvos tudósok egyöntetű véleménye az, hogy a harmadik oltást követő 4-6 hónapon belül javasolt a negyedik felvétele. Ezt a háziorvosokkal tudják megbeszélni, és ha ő ajánlja a negyedik oltást, akkor természetesen ők is javasolják.

Kérdésre válaszolva azt mondta:

a háziorvos ajánlása esetén biztosítják a negyedik oltáshoz szükséges vakcinát, és hamarosan a központi időpontfoglalóban is lesz majd lehetőség regisztrálni a negyedik oltásra.

Forrás: Infostart

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.