Nem az emberek pénztárcája, hanem a lelke fogja megérezni azt, hogy a kormány törődik vele, ez egy hangulatjavító intézkedés – mondta a hvg360-nak egy névtelenséget kérő közgazdász.

Hatalmas hibát véthetett a kormány: belebukhatnak a csirke far-hátba a közgazdászok szerint

Ezt reagálta arra, hogy Orbán Viktor miniszterelnök szerdán bejelentette a sertéscomb, a csirkemell, a 2,8 százalékos tej, a búzaliszt, az étolaj és a kristálycukor árának befagyasztását.

Csütörtökön Gulyás Gergely miniszter állt ki azzal, hogy ezek mellett a csirke far-hát sem kerülhet többe, mint tavaly októberben. Ezt több közgazdász már tragikomikusnak tartja. 

Szabó Andrea politológus, szociológus azt mondja,

taktikai hibát véthetett a kormány a csirke far-hát árának befagyasztásával.

Szerinte ugyanis eddig folyamatosan azt kommunikálták, hogy jobban élünk, mint 10 éve, ez az elmúlt 100 év legsikeresebb korszaka, majd a szegénység szimbólumának számító csirke far-hát is rákerült a listára.

Szabó szerint Orbán Viktor a szerdai előzetes bejelentésnél tudatosan hallgathatott a far-hátról, ugyanis ennek van egy olyan olvasata, hogy

itt akkora a szegénység, hogy a far-hát árát is be kell fagyasztani, mert olyan sokakat érint.

Kitért arra is, hogy ezzel szomorú paródiává fordult az egész árbefagyasztás, ugyanakkor rengeteget elmond a mai magyar társadalom állapotáról, hogy egy ilyen lépésre is szükség volt.

Mint arról mi is beszámoltunk, hatalmas haszna nem lesz,

hiszen pár száz forintos költségekről beszélhetünk abban az esetben, ha a KSH statisztikát vesszük alapul, és azt, hogy mennyit vásárolnak ezekből a termékekből a magyarok. 

Ám, a dolog olvasata ennél sokkal komplexebb, hiszen a boltosok már a kiskapukat keresik, és a termelőknek sem tetszik az, hogy a nagy multik inkább a külföldi beszállítókhoz fog nyúlni. 

A hvg360 cikke alapján mi is megkérdeztük a GKI egykori közgazdászát, aki kifejtette, könnyen lehet, hogy fordítva sül el a puska.

Az emberek azt fogják látni, hogy ennyi ilyen ember van? Elkezd bennük motoszkálni a gondolat, hogy ennyit ért 12 év kormányzás, hogy számít az a 10-20 forint egy kiló csirke far-hátnál. És akkor gondolkozni kezdenek.

- mondta, majd kitért arra is, hogy:

a társadalom helyzetét remekül reprezentálja, szinte biztos, hogy igaza van Szabó Andreának. És Orbán szándékosan nem ejtette ezt ki.

Arra sem tudott választ adni, hogy Gulyás ezt miért jelentette be, és miért nem szépen csendben csak a Közlönyben jelentették meg. 

Baleset volt, vagy csak egy baki, ez ugyan sosem fog kiderülni. De legyünk benne biztosak, ezzel sokkal többet ártottak mint használtak. Azt fogják érezni az emberek, hogy valami gond van a statisztikával, ami szerint mindenki dolgozik és 430 ezret, de minimum 200 ezret keres. 

- zárta a beszélgetést.

Forrás: hvg360

110 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Horizont
Tényleg nagyon ciki ez a farhát befagyasztás. Amikor hallottam azt hittem csak vicc. És az, hogy orbán nem mondta be nagyon szánalmas. Hazudnak, manipulálnak állandóan.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Sámannus
@Gyurka80: Idióta aki csúzlival etetett amikor csecsszopó voltál.
Böszme a te oligarchák bocskorát csókolgató orbánod.
Gyurka80
@Sámannus: Anyád így etetett téged? Akkor már értem miért vagy ilyen idióta! A böszmeséget pedig böszmeferi saját maga ismerte be baromarcú!
Sámannus
@Gyurka80: Ne azt nézd mit mond, hanem amit csinál [email protected] hát nem érted lökött ökör?
Gyurka80
@Sámannus: Nagy hülye vagy ! böszmeferi miket mondott? Ha nem tetszik el lehet menni stb.
Sámannus
@Gyurka80: Nagy okos hát éppen azt magyarázta a bandájának, hogy ne számítsanak arra amit a pohosék most jó tíz éve csinálnak. Aki ezt nem érti az csak rongy ember lehet. Ebben különbözünk csak egymástól én gyűlölöm azokat akik mást mondanak mint amit csinálnak. Most is ez van terítéken.
Sajnállak amikor a nagy számonkérésnél szembesülsz az igazsággal, hogy a gazságot szolgáltad.
Hiába bújsz a sablonok közé meztelen vagy, és szégyenérzeted lehet amíg élsz miatta.
Két ezer hat után azt próbálták vissza hozni amit előzőleg elszúrtak. Annak csak orbánék az okai hogy nem folytatták.
Szégyen hogy a 89-s temetés után milyen pályát futott be a fidesz, szembe ment az ország érdekével, lezüllesztette az ellátórendszereket ez az ő böszmesége pontosan az, amitől Gyurcsány Ferenc Miniszterelnök Úr óvta az országot. Mai napig bele égettétek az agyatokba az aljas mantrát, aminek épp az volt a célja, hogy segítse az országot.
Amúgy meg lófaszt fogok elmenni engem ha agyonvernek sem megyek el. Menjenek a szaremberek húzzanak el a jó büdös francokba az ilyenekkel együtt.
Aki elindította ezt a böszmézést minden gyűlöletével vetette magát a nemzetre. Amikor vissza kerültek a hatalomba megállásnélkül rombolta és elkezdte a világ oligarcháinak a bocskorát csókolgatni, és árulni az országot.
Gyurka80
@Sámannus: Te hülyegyerek a böszmézést feri kezdte.Összevissza hazudozott és nem csinált semmit 2 évig, csak a sz.rból visszahozta a hazugságaival a választást. Elvtársai és ő meg szétlopták az országot, a simon 500 millájával éhségmenetet szervezett, ez az ilyen hülyéknek való, mint te!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.