Rotyis Bálint szerint az EBESZ nem objektív kritikákat fogalmazott meg és álinformációkra hivatkozott az április 3-i országgyűlési választásról szóló jelentésében.

A Nézőpont Intézet elemzője szerint az EBESZ nem objektív a választások kapcsánM1

Rotyis Bálint csütörtökön az M1-en az EBSZ legújabb, április 3-ára vonatkozó jelentését értékelte. Szerinte az EBESZ-nek a választások tisztaságát kell segítenie azzal, hogy szakmai szempontok alapján, objektíven látja el a feladatát. Ehhez minél szélesebb réteggel kell együttműködnie, és minden résztvevő álláspontját egyenlő súlyúnak kell tekintenie. Azt mondta, hogy a kormánypárti Nézőpont Intézet vizsgálata alapján az EBESZ ideológiai kritikákat fogalmazott meg a magyar választási rendszerrel kapcsolatban.

Ebben pedig szívesebben adott azoknak a szervezeteknek a véleményére, amelyek kritikusak a jelenlegi kormányzattal szemben.

Az EBESZ kifogásolta például a nők alulreprezentáltságát a jelöltek között, valamint a médiapluralizmus és a szerkesztői szabadság hiányát.

Ezek kapcsán Rotyis azt mondta, a Fidesz komolyan hozzájárult ahhoz, hogy a nők politikában betöltött helyzete javuljon, felmérések szerint a magyarok körülbelül 80 százaléka kormánybarát és kormánykritikus médiumokat is fogyaszt, a magyar alaptörvény pedig biztosítja a szerkesztői szabadságot.

Arról, hogy az ellenzék szerint a jelenlegi választási rendszer nem demokratikus, úgy vélekedett:

azzal, hogy korábban ugyanebben a választási rendszerben, elfogadva az eredményeket, átvették a mandátumot, elfogadták a rendszer demokratikus mivoltát.

Forrás: MTI

16 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Nessy
Nézőpont kérdése az objektivitás! A fidesznek rajtuk kívül a Jó Isten sem lenne elég objektív!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
simmering73
Ez a Rottyantós gyerek olyan, mintha mindig be lenne lőve. Mint a Tompika.
Nessy
Nézőpont kérdése az objektivitás! A fidesznek rajtuk kívül a Jó Isten sem lenne elég objektív!
Nessy
Az meg természetes, ugye hogy az induló pártok kapnak valamikor a reggeli órákban 5 azaz ÖT perc műsoridőt így a választás előtt a nagyon független "közmédiában"! Négy évente 5 perc, kormánypropaganda meg reggeltől estig! Szerencse, hogy nem kötelező nézni!
human
"elfogadva az eredményeket, átvették a mandátumot, elfogadták a rendszer demokratikus mivoltát"
Mint minden nem demokráciában. Oroszországban is van ellenzék, csak egy része a kormány bábja, a valódi ellenzék meg el van lehetetlenítve.
Clavigo
Honnan kukázzák ezeket az " arcokat "...?
human
@Clavigo: Az Orbán-rendszer felhozta a föld alól a leggyomorforgatóbb alakokat amiket az országban találni. És ezek örülnek, hogy végre nem egy kerületi tévében kell osztani az észt két ékszerreklám közt. Hálásak ezért és hogy ne kelljen visszakerülniük a föld alá ezért most az életükért küzdve bármit benyögnek amivel szerintük kenyéradó gazdájukat, Orbánt hatalmon tudják tartani.
driv3r
Ki ez a testi, lelkinyomorult kis buzi fideszes köcsög, akiből pár éven belül pedofil lesz?

Ezt meg kell figyelni, mert biztos, hogy pedofil lesz !!!

Rotyis Bálint

Hű baszd meg, ennek a nyomorocn féregnek biztos nehéz gyerekkora volt.
A pedofilfigyelőbe fel kell venni a nevét, mert lesz még gond, Rotyissal
Pipás
Nem ennek a Rotyisnak az ősét akasztották fel valami bűncselekményért?
Néro
Ha objektíven nézem akkor egy fax vagy. ha Szubjektíven akkor egy hülye fax vagy. Holnapra várom , hogy az EBESZ megtámadta Európa legtisztességesebb legkorrektebb választási rendszerét holnaputánra már a Több Tiszteletet aztán meg az EBESZ-t a Gyúúúcsány a Soros meg az ellenzék irányítja. Aztán remélem vége lesz már az agyrémeiteknek és kaptok öt percet a tv-ben négyévente egyszer. Húzzatok már el a pichába .
Béla333
Igaza van a pacáknak! Az EBESZ nem objektív! Elfogult a maffiózók irányába.
A helyzet ugyanis az, hogy sokkal jobban lejt a pálya a maffiózók irányába, mint azt gondolnák.
Hiszen olyan nyomulást mint amit a cigány önkormányzatnál láthattunk, olyan van minden szinten.
A közmunkások megzsarolása, a cigányság szavazatának a megvásárlása még most van folyamatban...
Pálinkás Pál
@Pipás: volt egy ilyen nevű nyilas szarzsák...Muszosokat gyilkolt a keleti fronton...
Emmersson71
"Rotyis Bálint csütörtökön az M1-en..."

Eddig (sem) érdemes olvasni a cikket!
ómió
Csak nem Gyuri gazdiéktól kaptak egy kis "objektivítási pénzt"?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.