Szakértők szerint bárki is nyeri a választásokat, megszorításra lesz szükség, amit mind a kormány, mind az ellenzék cáfol. Varga Mihály pénzügyminiszter egy lakossági fórumon már elejtette, hogy győzelmük esetén a háború okozta nehézségekhez és károkhoz kell igazítani a magyar államháztartást.

Brutális megszorításra készülnek Orbánék? Ugrik a 13. havi nyugdíj?
Fotó: A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor miniszterelnök az EU-tagországok állam-, illetve kormányfőinek kétnapos csúcstalálkozóján Brüsszelben 2022. március 24-én. MTI/Fischer Zoltán

Márpedig a magyar kormány brutális megszorításra készül

– jelentette ki Ujhelyi István az ATV műsorában, amit aztán a Facebook-oldalára is kiposztolt.

A megszorítás tényét az Európai Bizottság kész tényként kezeli, igaz, hozzátette:

ezt a kormány eddig még nem adta írásba.

Ezt állítása szerint Ujhelyi az EB azon tisztségviselőitől hallotta, akik ismerik az Orbán-kabinettel folyó tárgyalások témáját.

Ez a súlyos kijelentés az ellenzéki képviselő szerint nem egy egyszerű kampányállítás. Hanem az úgynevezett európai szemeszterhez kötődik. Ennek keretében minden évben ilyenkor, március-áprilisban az európai uniós tagországok kormányainak be kell nyújtaniuk a következő félévre vonatkozó gazdasági prognózisukat, költségvetési számaikat.

Ujhelyi értesülései szerint ezt az Orbán-kabinet eddig még nem tette meg, de a kormány jelezte, a magyar gazdaság állapota miatt „elképesztően erős, az elmúlt tizenvalahány évben nem látott méretű megszorításra készülnek”.

Azokat az uniós pénzeket, amelyeknek már meg kellett volna érkezniük az úgynevezett Helyreállítási Alapból, Magyarország eddig még nem kapta meg, így megbillent a magyar államháztartás.

Bár a kormány tavaly ősszel 1700 milliárd forintnak megfelelő hitelt vett fel, külföldi kötvénykibocsátások révén, ezt a pénzt nem a büdzsé konszolidációjára fordították, hanem elosztogatták a nyugdíjemelésre, egységes nyugdíjprémiumra, 13. havi nyugdíj kétheti részlete helyett egy összegű kifizetésére, családosok szja-visszatérítésére, 25 év alatti fiatalok szja-mentességére.

Ezek a megszorítások alapvetően a szociális szférát érintik majd, valamint a 2013-ban bevezetett rezsicsökkentést, amit az Orbán-kormány is már fenntarthatatlannak tart. Jelzésként még azt is hallotta az ellenzéki képviselő, hogy az államháztartás egészéből számos olyan támogatást vonnának ki, amelyeket a választási kampányban ígéretként megfogalmaztak.

Például a 13. havi nyugdíjat tarthatatlannak nevezte a Varga Mihály által elkészített prognózis.

Ha nem jönnek az európai uniós források, akkor Ujhelyi megfogalmazása szerint:

elképesztő bajban lesz az ország

Ez lehet tehát a magyarázat arra, miért is kérte Orbán Viktor levélben Brüsszelt, hogy Magyarország kapjon hitelt a helyreállítási forrásokból.

Forrás: Mfor.hu

23 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Kapanyél
Bánja fene, csak a farhát maradjon óccsó!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Nyírfa
@Eladott Ország: 12.10

Ahol háromnak kinyílt a szeme, ott nyílik többnek is. :)
fergeteg
Libsi a bolsi a komcsi = buta önző fajta
simmering73
Ha a jelenleg regnáló moslékkoalíció nyerne, nem fog jönni egy eurocent sem.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.