Az Európai Bizottság országspecifikus jogállamisági jelentéseinek megállapításait Magyarország és Lengyelország esetében a kettős mérce jellemzi – jelentette ki Varga Judit igazságügyi miniszter Luxembourgban, az EU-tagállamok általános uniós ügyekkel foglalkozó minisztereinek tanácskozását követően kedden.

Forrás: varosikurir.hu
Feltöltő: Városi Kurír
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
"Ameddig a Fidesz van hatalmon, addig gazdasági bűnözők, tolvajok, mindenféle csalók is minden gond nélkül miniszterek, államtitkárok, polgármesterek lehetnek, hiszen semmi más nem számít, mint a párthűség. Hibázhat az ember, de mivel a Fidesz kezében vannak a hatóságok, ezért szépen el tudják sikálni a dolgokat, az emberek pedig sajnos sokszor túlságosan tájékozatlanok, közömbösek ahhoz, hogy felfogják, egy költségvetési csalás elkövetése nem a véletlen műve, annak célja és eredménye a választók átverése. Egyszerűen nem tudom megérteni, hogy a választók hogy a búbánatos francban nem képesek felfogni azt, hogy ha valaki törvénysértést követett el, az nem való politikusnak. Tudom, ez a Fidesznél szinte már erénynek számít, de a szavazó miért csapja be saját magát és választ meg egy olyan embert, aki őt is kirabolta? Amikor lopni erény"
kolozsvaros.com/wp-content/uploads/2021/05/roganpinter.jpg
simmering73
"A legsúlyosabb viszont az, hogy Varga belekeveri a pártja által kétharmaddal megnyert választást a jogállamisági kérdésbe. Hogy tudniillik a magyarok soha nem látott többséggel szavazták meg a sokadik Orbán-kormányt, vagyis ezek a szavazók nem látnak problémát a jogállamisággal. Ahhoz képest, hogy a bírósági fogalmazóból lett igazságügyi miniszter nem ismeri a jogállamiság definícióját, rohadt lábszagú ez az érvelés. Még csak nem is azt mondja, hogy az Orbán-kormány szerint semmi probléma nincs a jogállamisággal, hanem a néppel takarózik. Nem mintha 3 millió szavazó egyenlő lenne a néppel vagy a társadalom többségével, de ez rohadtul nem érv egy jogállamisági vitában. Abból, hogy egy párt (pláne egy illiberális, szélsőjobboldali populista párt) kétharmaddal nyer a választáson, nem következik, hogy az illető ország demokrácia és jogállam. Vlagyimir Vlagyimirovics például 76,6%-kal nyerte a 2018-as elnökválasztást, ettől Oroszország demokrácia és jogállam?"
kolozsvaros.com/rovidek/varga-judit-elviseljuk-a-kritikat-es-szivesen-valaszolunk-az-aggodalmakra/
CsipkeRózsa
Varga Juditnak gyakran van kettőslátása.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.