A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint az Európai Uniónak nem szabad semmi olyan döntést elfogadnia, mely az orosz földgáz és kőolaj szankcionálására vonatkozik.

Nem méltányos, hogy az állam tartozzon a nyugdíjasoknak – jelentette ki a nyugdíjak júliusi, előrehozott emeléséről a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában az MTI híre szerint.

Gulyás Gergely szerint magasabb lesz az infláció a korábban előrejelzettnél

Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter beszédet mond a 16. Borászok Borásza díjátadóján a New York Palotában 2022. április 29-én.

Fotó, címlapkép: MTI/Szigetváry Zsolt

Gulyás Gergely kifejtette: tudják, hogy az infláció magasabb lesz attól, mint ami a Magyar Nemzeti Bank és a kormány előrejelzésében szerepelt az orosz-ukrán háború kirobbanását megelőzően.

A 3,9 százalékos emelés nyomán könnyebb lesz szembenézni az infláció okozta nehézségekkel, így egy összegben az előző 6 hónap emelését is megkapják a nyugdíjasok – tette hozzá.

Hangsúlyozta: nem szabad, hogy a háború árát a magyar emberek fizessék meg, ez pedig akkor lehetséges, ha "képesek vagyunk továbbra is a lehető legolcsóbban beszerezni az energiahordozókat".

Ezért a legfontosabb, hogy az Európai Unió vonja vissza korábbi döntéseit, ne fogadjon el olyan szankciót, amely lehetetlenné teszi az orosz kőolaj és földgáz importját. Ellenkező esetben Magyarországnak lényegesen drágábban kellene beszereznie ezeket a nyersanyagokat, amelyek nélkül a rezsicsökkentés, a fűtés és a gazdaság működése sem biztosítható – fűzte hozzá.

Közlése szerint a kormánynak az a törekvése, hogy továbbra is biztosítsa a rezsicsökkentés feltételeinek a fenntarthatóságát, amelynek feltétele a kőolaj és földgáz hozzáférhetősége és az, hogy az energiahordozók ára minél előbb visszatérjen a normál szintre.

Nem szabad olyan szankciókat hozni, amelyekkel elsősorban magunkat büntetjük és nem azokat, akiket szankcionálni akarunk – fogalmazott Gulyás Gergely.

Arról is szólt: az Európai Unió semmilyen olyan szankciót nem fogadott el, ami lehetetlenné teszi, hogy bárki rubelben fizessen az orosz gázért, ráadásul ezt polgári jogi szerződés szabályozza az államok és cégek között. Vagyis a szerződés megváltoztatásának egyetlen feltétele, hogy a két fél között akarategység jöjjön létre.

Ugyanakkor a magyar állam nem is fizet rubelben a gázért, hiszen eurószámlát nyitottak, amelyre euróban utalják át a gáz árát, majd ezt a bank váltja át rubelre – szögezte le.

Magyarországon kívül még kilenc ország teszi ezt, "csak miután Európában ma jó európainak lenni azt is jelenti, hogy az országok vezetői nem beszélnek őszintén a nemzetközi életben és a saját népükkel sem, ezért a másik kilenc ország nem mondja, hogy ugyanezt teszi" – jegyezte meg.

Ne legyen kétsége senkinek, hogy akik ma Oroszországból nyersanyagot kapnak, pontosan ugyanezzel az eljárással, ugyanígy fizetnek a földgázért – tette hozzá Gulyás Gergely.

Végül hangsúlyozta: miután rendkívül megdrágultak az energiahordozók és a költségvetésből kell kiegészíteni a szükséges forrásokat, a kormánynak újra és újra meg kell vizsgálnia az élelmiszer- és benzinárstop fenntarthatóságának lehetőségét. Továbbá a Mol is jelentős terheket vállal a 480 forintos kiskereskedelmi üzemanyagár fenntartása érdekében – tette hozzá a Vasárnapi Újság című műsorban Gulyás Gergely.

Forrás: mti.hu

25 hozzászólásarrow_drop_down_circle

namihami
LESZ!?!?!?
Már évek óta csupán a töredékét vallják be! A KSH ebben a legaktívabb cseléd.
-Viktor, nekünk 25% jött ki! Mennyi legyen?
-25? Akkor 3,8%-ot mondjatok.
-Oké! Akkor a hivatos legyen 3,8.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
csak úgy....
@Maccska: :) a magyar kormányoddal ki is törölheted..., -shikari,te egy ritka buta alak, persze fideszék minden idiótának örülnek! :)
namihami
@Maccska: 09.40:. Csak ha reménnyel kecsegtetne! Ne foglald el a helyet az esélyesebbek elől!
percsi
Tudtuk, hogy Magyarországon magasabb lesz az infláció a többi EU-s országéhoz képest.
Azt is tudtuk, hogy a magyar népet ismét megszívatjátok, ebben az évben is szegényebb lesz, többek között azért is, mert az inflációhoz képest jóval magasabbra emelitek a mércét, jaj, a szokás hatalma...
A lényeg, hogy a béreteket bőségesen megemeltétek (talán 3,9%? hahaha).
Üres a kassza, a béretekre sem futtya, mi lesz veletek?
teuton
Ez a fasz nem csak ejjel -nappal, hanem meg almaban is hazudik! Miert nem kapnak a lengyelek es bolgarok gazt? Mert nem rubelben fizetnek! Meg a többi orszag sem, kiveve Putyin pincsiet! Azonkivül mar "ovatosan belengette", hogy az arstop nem fenntarthato. Hiszen nyilvanvaloan csak egy valasztasi propagandafogas volt a birkaknak, ami igen sokba került a költsegvetesnek, ezert nö az allamadossag es vele az inflacio!
Persze a birkak analfabetak, különben az is tudnak, hogy az energiahordozok ara mar 1 eve nö, akkor pedig meg nem volt haboru!
Arrol mar nem is beszelve, hogy bar a szerzödesek titkositva vannak, de a szamokbol latszik, hogy MO jelenleg a vilagpiaci arnal TÖBBET fizet az orosz gazert es olajert!!!
teuton
Jaj, majd elfelejtettem, itt az ujabb hazugsag nyilvanos leleplezese! Azt mar szombaton közöltek Nyugaton a hirügynöksegek, hogy nem lesz veto! Ez a fasz meg vasarnap is azt hazudta!
propeller.hu/nagyvilag/3806451-zdf-magyarorszag-visszavonta-vetojat-orosz-olajembargoval-kapcsolatban?utm_source=projectagora&utm_medium=contentdiscovery

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.